Orbán-rendszer;humanizmus;provincionalizmus;

Csaknem minden politikai diskurzust megrohaszt a kicsinyesség, az áporodott provincializmus, bár aligha csak nálunk

Nem kell idealizálni az 1980-as éveket, de nehezen cáfolható, hogy kitermelt egy olyan szellemi-politikai elitet, amely szinkronban volt a világ történéseivel, képes volt, ha nem is tökéletesen, de adekvát módon reagálni rájuk, és új pályára állítani az országot. Mára enyhén szólva távolabb kerültünk ettől a potenciáltól.

A legutóbbi Pride-tüntetés csúcspontja számomra Koltai Róbert szavalata volt. Már csupán ezért értelme volt meghirdetni. Hogy több ezer ember meghallgassa az Erzsébet hídon, nagyszerű előadásban József Attila versét, a Thomas Mann üdvözlését. Talán még ismerősek a valamikor szállóigeként ismételt sorok: „az igazat mondd, ne csak a valódit”; „Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen // néz téged, mert örül, hogy lát ma itt // fehérek között egy európait.” Nem, nem az a lényeg, hogy ma már nincsenek olyan írók, mint Thomas Mann, és arról sincs szó, hogy Európa a világ fölött áll. A szabad, humanista gondolkodás dicsérete ez a mű, a világ s benne az emberi létezés széles látókörű, felvilágosult szemléletének csendes, kandallómeleg himnusza. Ez az üzenet ma fontosabb, mint a Pride tiltása elleni tiltakozás, az Orbán-rendszerrel szembeszálló aktuálpolitikai mozgósítás. Mert ennek kontextusában nyer értelmet s kap tág perspektívát a szabadság, az emberi méltóság, a demokrácia védelmében tett minden kiállás, politikai küz­delem.

Ezzel szemben miben élünk? Csaknem minden politikai diskurzust megrohaszt a kicsinyesség, az áporodott provincializmus. (Alighanem nem csak nálunk.) Itt van például maga az említett tüntetés. Több ezer ember kiáll egy kisebbség és a gyülekezési jog mellett. Ami talán százezrekben rezonál. Az ösztönös felháborodás, hogy ketrecbe akarnak zárni embereket, megbélyegzik, fertőző mindenfélének bélyegzik őket. És kreálnak mögé egy törvényt.

Mi a tiltakozással a baj? Bizonyítható tudományos tézis, hogy a meleg és transznemű orientáció szociálisan terjeszthető, bárki rászokhat, csak akarni kell? Nem. A törvényt hozó kormány szerint az a baj, hogy a megmozdulás zavarja a közlekedést. 

De az ellenzék közéleti képviselői között is megy a fejcsóva. Nem kell a Pride mellett tüntetni, mert nem előnyös a legnagyobb ellenzéki erő számára. Százalékokat veszthet. Mert mindent csakis a választások szempontjából kell mérlegelni. Bizonyára azt is, ha holnap a meggyőződése miatt (persze hivatalosan más okkal) börtönbe zárnak valakit (remélhetőleg nem fognak). Nem baj, majd a választás után kiszabadul. Abszurd, életidegen kicsinyesség. Nem az elnyomottat támogatom, és azokat, akik kiállnak mellette (amihez elég lenne egyetlen hangos „Helyes!”), hanem „átmenetileg” az elnyomóit, hogy rám szavazzanak.

A gyerekek védelméről

Beszélhetünk persze magáról a törvényről is. Karakán dolog volna – bár üdvözölni nehéz lenne –, ha a kormány hozna egy rendeletet, hogy a Pride-ot jelenlegi formájában nem engedélyezi. Ehelyett a dolgot belegyömöszöli egy törvénnyel a gyermekvédelembe.

Óvni kell a még éretlen gyerekeket. (Nem sorolom fel ezredszer, mi mindentől nem védik őket.) A pitiánerségtől émelyeg az ember.

Ha már gyermekvédelem. A kormánypárt nem kedveli egyre népszerűbb ellenzéki kihívóját. Normális, mint ahogy az is, hogy kampányolni igyekszik ellene. Például azzal, hogy ellenlábasa helytelen politikai alternatívát kínál, ezért meg ezért. De nem! Főbűne, hogy pártja ellene fordult, áruló, a feleségéről meg hangfelvételt készített. (Igaz, köz­érde­kű információért, de ne legyen igaz.) Ez egy lehallgató ember, egy nagy, nagy poloska. Amikor európai parlamenti képviselőként elmegy egy gyermekotthonhoz, hogy tájékozódjon a működéséről, nem engedik be, majd odaugrik hozzá egy magas rangú pártkatona, és őrjöngeni kezd: „Te egy hazug gazember vagy… egy politikai lufi vagy, amit éppen most szúrunk ki.”

Az ellenzékkel, a demokratákkal és szervezeteikkel egyébként sem az a baj, hogy tévesen ítélnek meg dolgokat, nem veszik észre a valóban fontos összefüggéseket. A lényeg, nézeteik népszerűsítésére egyesek közülük (vagyis mindannyian) külföldi támogatást fogadnak el. Na, hát így az igazságot se lehet elmondani! Idegenektől nem fogadunk el pénzt! Ez megvesztegetés, ügynöki függőség, így a vélemény már nem saját vélemény, vagyis nemzetellenes.

Nincs könnyű helyzetben a gazdaság. Ráadásul nemzetközi szintű infláció sújtja. Nyugodtan, világosan el lehetne mondani, mik az okok, mennyire súlyos az ügy, milyen veszteségekre kell számítani a mindennapokban, milyen kompenzációs lehetőségek vannak. Ehelyett repülőrajt, ha bizonyos termékeken nem lehet nagy haszonkulcs, kicsit olcsóbbak lesznek, anyák ne adózzanak. Előre, magyarok! Ezen intézkedések helyességén megy a vita. Érdemi, távlati megoldást jelentő felvetések nélkül. Hiszen a választási győzelem mindennél előbbre való.

Valamennyire átgondolt, szélesebb összefüggésekben gondolkozó állításoknak nincs helyük, még az elszólás szintjén sem. Nem értek egyet Orbán Balázzsal, de teljesen reális, józan felvetés, hogy bizonyos erőviszonyokat tudomásul kell venni, nem jött el az ideje Ukrajna teljes leválásának Oroszországról, megalkuvással meg kellett volna előzni a fegyveres konfliktust. Két év hősi szabadságharc után ilyesmi vádként nem fogalmazható meg (főleg egy agresszió védelmében), de a béke távolságából lehet róla elmélkedni. De nem, nem lehet. Csak annyit lehet mondani, meggyalázták 1956-os hőseinket (nem az ukrán katonákat!).

A Józsefvárosban elsőként életre hívott gyerekrészvételi költségvetés a kerületi részvételi költségvetés kistestvére. A lényegi elemei ugyanazok, ahogy a célja is: feljogosítja az ott élőket, hogy szóljanak bele, mire költse a városrész vezetése a rendelkezésére álló pénzmennyiség egy erre elkülönített részét. Az ötletbörze és a nyertes projektek megvalósítása sikeres, immár három éve stabil eleme a kerület közéletének. A program szakmai vezetője Németh Nikoletta gyermekügyi referens, akit egy kommunikációs csapat is támogat a munkájában. A többi között arról kérdeztük, kinek jó, és egyáltalán miért van szükség arra, hogy a gyerekek beleszólhassanak a „fölnőttek dolgába”.