Legalább 155 kínai állampolgár harcol Ukrajna területén, de valószínű, hogy ennél többen is vannak – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
„A kínai kérdés komoly. Van 155 személy, akiknek tudjuk a nevét, útlevéladataikat. Százötvenöt kínai állampolgár, akik Ukrajna területén harcolnak az ukránok ellen. Azt feltételezzük, hogy sokkal többen lehetnek. Százötvenöt személyről tudjuk, honnan jöttek, vannak kínai dokumentumaik, tudjuk az életkorukat és más adataikat. Továbbá ismerjük a szolgálati helyüket, például azt, hogy melyik orosz gépesített lövészezrednél vagy más alakulatnál szolgálnak” – idézte az elnököt beszámolójában az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Zelenszkij kijelentette, hogy az oroszok kínai állampolgárokat toboroznak, elsősorban a közösségi médián, a TikTokon és más kínai közösségi hálózatokon keresztül.
„A hivatalos Peking tud erről. Az oroszok a kínai közösségi médián keresztül terjesztenek toborzó videókat. Nem titkos toborzásról van szó, és ez fontos. Lehet, hogy van titkos toborzás is”
– jegyezte meg.
Az ukrán elnök szavai szerint toborzás után ezek az emberek Moszkvába érkeznek, ahol három-négy napos orvosi vizsgálaton esnek át, majd egy-két hónapot katonai kiképző központokban töltenek. „Ők Ukrajna területén harcolnak. Migrációs kártyát, valamint a Mir orosz fizetési rendszerben alkalmazható bankkártyát kapnak, amelyre pénzt kapnak” – mondta Zelenszkij.
Két orosz oldalon harcoló kínai hadifoglyot ejtettek az ukránok, a pekingi vezetéstől kérdezik, hogy mi vanAz ukrán elnök elsőként kedden, a közösségi oldalán számolt be arról, hogy elfogtak két kínai állampolgárt, akik az orosz hadsereg részeként harcoltak ukrán területen, a Donyeckben. Jelenleg a hírszerzés, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU), a fegyveres erők illetékes egységei ellenőrzik az összes adatot és információt, széleskörű nyomozást folytatnak, operatív intézkedéseket hajtanak végre. A két kínai az SZBU őrizetében van. Utasítottam Ukrajna külügyminiszterét, hogy azonnal lépjen kapcsolatba Kínával, tisztázandó, hogy mi van – jelentette ki. Lin Csien külügyi szóvivő később alaptalannak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint kínai állampolgárok tömegesen csatlakoztak volna az orosz fegyveres erőkhöz. A hivatalos pekingi álláspont szerint az eset hátterének tisztázása még folyamatban van.