„Ne szaporítsuk a szemetet, gondoljunk legalább valamit”

Különleges kísérlettel próbálták kipuhatolni, hogyan lehet képet és szöveget nem alá-fölé rendelve, hanem valódi dialógusban egymás mellé állítani – péntek este az irodalmi fesztivál egyik legérdekesebb programjára látogattunk: a Nincs Online Folyóirat Moodboard című projektjének bemutatójára. A fiatal fotósok kilenc-kilenc képből álló kollázsokat állítottak össze. Ezek szöveges párját írta a négy szerző: Bede Kincső képeihez Bodor Emese, Szabó Benedek munkáihoz Kertai Csenger, Szűcs Anna Emília fotóihoz Ocsenás Péter Bence, míg Hevesi-Szabó Lujza kollázsához Bocsik Balázs kapcsolódott. A felolvasásokat a vetített képek kísérték, valamint Szabolcsi Alexander, a Nincs főszerkesztője, az esemény moderátora.

A Moodboard-ot az a felismerés ihlette, hogy minden fotó egy szelet – egy pillanat, egy tekintet, egy szűrt valóság. A néző csupán annyit érzékel, amennyit a képkivágás enged, ám a Nincs-csapat belenyúlt a kép mögötti misztériumba, és előhúzott belőle egy-egy világot. Volt, aki a fotókból személyes mitológiát épített, más groteszk humorral vagy épp filozofikus távolságtartással járta körül a kollázsát.

A Moodboard így egyszerre volt játékos és elgondolkodtató, személyes és kollektív, pillanatnyi és mégis maradandó.

„Ne szaporítsuk a szemetet, gondoljunk legalább valamit” – ha majd egy vagy tíz éven belül már a mesterséges intelligencia is könyvet ír, jelentsenek valamiféle fogódzkodót Kemény Zsófi szavai abban, hogyan is állunk ehhez. Szombaton az író, zenész Kustos Júlia költő, Cseri Hanna szerkesztő, műfordító és Gege dalszerző, rapper társaságában az olvasó, a szerző és a gép viszonyát vizsgálta a fesztivál Mire gondolt a költő? című kísérleti programjában, Turai Barnabás tartalomfejlesztő moderálásával. Hogy milyen egyelőre ez a viszony? Faramuci – bár az est alapján a Gemini nevű program kisebb-nagyobb noszogatásra már lehet, hogy jobb szót találna rá. Próbálkozott a jelen lévő szerzők soraival is, hogy aztán őket – Kustos Júlia szavaival élve – „meggyőzően összezavarja” amikor pár sorukat értelmezte az esemény előtt megkérdezett, hús-vér utca embere mellett. 

Csakhogy a gép tíz másodperc alatt ír verselemzést, percek alatt szerkeszt és kérésünkre még „hanyagul” oda is veti, hogyan írhattunk volna jobban. Talán nem is lehetett volna szimbolikusabb kontraszt az eseménnyel majdnem párhuzamosan, a Kristály Szintér színpadán tartott beszélgetés, amelynek apropója az a Párhuzamos történetek című trilógia, amely a fesztivál egy másik sztárja, Spiró György Fogságban című kalandregénye mellett épp húsz éve jelent meg.

Nádas Péter író művének megírása pontosan annyira grandiózus, mint szerkesztése, majd utóélete volt, nem is nagyon használunk rá ennél lekicsinylőbb jelzőket: több mint ezer oldal, számos nyelvre lefordított, kritikusok által méltatott, amelynek még egy lehetséges negyedik kötetéről is pletykák, szinte legendák keringtek a rajongók körében. (Bár a Gyárfás Dorka által moderált beszélgetésen az írótól megtudhattuk, nem számíthatunk rá.) A regény kolosszusra a szerkesztő Csordás Gábor is húsz évet várt, csendben, bármennyire is csábítóak voltak az esten felidézett, Nádas polcán egyre tetemesebb tömbökben sorakozó kéziratok.

Mivel a mesterséges intelligencia olyan gyors tempóban fejlődik, mint azok a mozgalmak, amelyek ezzel párhuzamosan épp a képernyőhasználat csökkentésének szükségességét hirdetik, nem csoda, hogy az idei fesztivál egyik legfontosabb kérdése az volt, mennyire kell tartanunk a robot íróktól. 

Ahogyan az a kísérleti programon kiderült, lehet tőle félni, közönnyel kezelni, lehet vele együtt dolgozni, meg vitatkozni azon, mit nem tud még. Ugyanakkor az, hogy robot írj majd monumentális műveket egyelőre inkább távoli, mint elképzelhetetlen, a fesztiválon kígyózó sorok, a hallgatósággal tömött termek és a taktikusan nagytáskával érkező könyvvásárlók fényében pedig az, hogy az írók helyét át is vegye, egyelőre inkább röhejes, mint félelmetes jövőnek tűnik.

Vasárnap elkalandoztunk a nekrofil és a cipőfetisiszta hercegek világába is, ahol a mese úgy kezdődik: „Egyszer volt, hol nem volt, Áfa kulcson innen, piros fejű tűzcsapokon túl, éldegélt egy király és egy királyné.” És ahol a szorgalmas malacnak vannak csatornái a közbeszerzéshez, így valójában állami támogatásból és guruló eurókból húzhatja fel a házát. A Diafilm: az elbeszélői szerkezet című programon arra a kérdésre kereste Halász Rita, Lackfi János és Háy János a választ: vajon hogyan lehet ma, 2025-ben újrahasználni egy hetvenéves médiumot – a diafilmet – anélkül, hogy poros nosztalgiává, „vérfagyasztó” családi élménnyé váljon? A válasz: úgy, hogy Hófehérke megkérdőjelezi az instant leánykérést, Csipkerózsika olyan szép, hogy a Range Rover napon fénylő, ezüst lökhárítójára lehet nézni, de rá nem, és a három kismalac olykor egy Heisenberg-féle tétellel van megtámogatva. A felolvasások alatt, a diafilmek képi világán áttetsző videó-rétegek (disznóvágás, meztelen nők, globális városképek) feszítették szét a népmesei kereteket.

Utolsó programként Esterházy Péter – Vanni van című interjúkötetét mutatták be, amely az íróval készült 1982 és 2016 közötti beszélgetések tarka válogatása – nemcsak Esterházy-portré, hanem a nyilvánosság változásának lenyomata is. A kötet szerkesztője, Turi Tímea, a válogatásért felelős Pál Sándor Attila, valamint a felolvasóként részt vevő Máté Gábor beszélgettek Valuska László moderálásával arról, mit jelent ma egy ilyen gyűjteményt kézbe venni, olvasni, megszólaltatni. És legfőképp, hogy miért van ilyen nagy szükségünk rá? Esterházy íróként is, interjúalanyként is úgy használta a nyelvet, mint aki „tudja, hogy a szavak oroszlánok, amik óriásokat is széttépnek” – mondta Máté Gábor. Épp ettől lett ő mértékadó tekintély. Letűnt morális attitűdje, hogy nála nem lehetett „elbliccelni” sem a kérdést, sem a választ, hogy a gondolkodás munkáját minden pillanatban felelősségnek tekintette, mára már leginkább patinás emlék. A Vanni van ennek a karakternek az olykor szelíd, mégis pontos kontúrja, mely a kronologikus sorrendben közölt 19 beszélgetésen ível át. Ahogy az életműbe, a könyvbe is bárhol bekapcsolódhatunk — magyarázza Túri Tímea, és hozzáteszi: „Ez a könyv nem csak Esterházy Péterről szól, hanem a nyilvánosságról is”. A kötetben egymás mellett szerepelnek klasszikus irodalmi beszélgetések, közéleti megszólalások, és olyan kuriózumok is, mint Esterházy válaszai Index-fórumozók kérdéseire.

– mondta a szerkesztő, és valóban: van benne marcipános interjú, egészen keserű hangvételű, kávés nyilatkozat, és egy-két sós-karamellás vallomás is: „Ahogy kimentem a fürdőszobába, látom ezt az ötven éves hülye férfit pacsmagos arccal sírni, és rögtön az jut eszembe: ez a jelenet szépen fölhasználható valamihez.” A Vanni van egy olyan ember beszélgetőkönyve, aki nemcsak mondani tudott valamit, hanem jelen tudott lenni – bármikor és bárhol — okos humorral, odaadóan.

Infó: Tavaszi Margó Fesztivál. Április 4.-6. Kristály Színtér. A következő Margó Fesztivál augusztus 7. és 9. között a salföldi Bánya Kertben várja az érdeklődőket.