Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatásáról), hogy „Izrael a barátunk, és a külpolitika értelme és célja egy ország számára, hogy barátokat gyűjtsön.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a magyar kormány alapjáratban inkább ellenségeket gyűjt, mint barátokat, ráadásul eddigi barátaink és szövetségeseink köréből. Izraelen kívül például nem ártana barátkozni az Európai Unióval is, amelynek tagállamaival Orbán állandó konfliktusban van, és nincs nap, hogy ő vagy a miniszterei ne szidnák őket. Ha Netanjahu, Trump és Putyin a barát, akkor vajon az Unió miért ellenség? Van rá válasz?
Azt is állította Orbán (ugyanott, a Nemzetközi Büntetőbíróság Netanjahu elleni elfogató parancsával kapcsolatban), hogy „még ha akartuk volna, akkor sem tudtuk volna a rendőröket utasítani, hogy ezt tegyék meg, mert nem hirdettük ki sohasem, nem tettük a magyar jog részévé ezt a nemzetközi szerződést”.
Ezzel szemben a tény az, hogy tagjai vagyunk a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, aláírtuk az erről szóló szerződést, a magyar parlament határozatban el is fogadta, és magyar bírót is delegáltunk a testületbe. Ha nem volnánk tagok, nem is jelenthettük volna be kilépési szándékunkat. A rendőröket pedig nyilvánvalóan utasíthatták volna az elfogató parancs teljesítésére, más kérdés, hogy erkölcsileg és politikailag is nagyon rosszul vette volna ki magát, ha Magyarországon letartóztatják az izraeli miniszterelnököt. Orbán tehát jól tette, hogy nem tette. De még jobban tette volna, ha most nem hívja meg Netanjahut. Csak azért, hogy ezt a világ képébe vághassa.
Azt állította Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója (Facebook-oldalán), hogy „a Nemzetközi Büntetőbíróság jelenlegi működése nem illeszkedik többé Magyarország békestratégiájába. A nemzetközi szervezeti tagságunknak csak akkor van értelme, ha az a világban zajló háborús konfliktusok békés lezárásán dolgozik.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ezen az alapon a NATO-ból is hamarosan kiléphetünk, mert annak stratégiája – a megváltozott nemzetközi helyzetben – a felfegyverkezés, ráadásul nagy barátunk, Trump erőteljes követelésére. Ez vajon hogy illeszkedik az Orbán-kormány békestratégiájába? Na, ugye.
Azt állította a miniszterelnök (a rádióban, a magyar honvédelem erősítésének szükségességéről), hogy „csóró országoknak sosincs erős hadseregük”.
Ezzel szemben a tény az, hogy de sajnos van. Lásd Oroszországot, vagy (nem sajnos, de kényszerűségből) Ukrajnát. Lehet, hogy akkor mégis Magyarországra gondolt a miniszterelnök?
Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (Facebook-posztjában Trump vámemelései után), hogy „az európai emberek újra a brüsszeli politikusok alkalmatlanságának levét isszák. (…) Tárgyalni kellett volna az amerikai kormányzattal a vámügyi együttműködésről, (…) helyette megint ideológiai kérdést csináltak egy gazdasági ügyből. S mindezt több ezer euró havi fizetésből.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ez vámháború, nem vámügyi együttműködés, Szijjártó pedig – a több ezer eurós fizetésével – azt ajánlja, hogy Európa tegye le a fegyvert.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.