Hogyan került kapcsolatba az arab nyelvvel és kultúrával?
Az arab kultúrával való találkozásom egy egészen sajátos történet. Gimnazista korom óta érdekelt a héber nyelv és a zsidó kultúra. A Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségiztem a rendszerváltás évében, és az alsóbb évfolyamoknak ekkor már lehetőségük volt a kötelező orosz nyelvoktatás helyett hébert választaniuk. Nekünk ez sajnos még nem adatott meg, így én csak az egyetemen kezdtem el a héber nyelvvel behatóbban foglalkozni. Egyetemi tanulmányaim alatt fordult az érdeklődésem a középkor, és azon belül a középkori zsidó filozófia felé, aminek a szövegeit – talán nem mindenki tudja – arab nyelven írták. Így szinte magától értetődő volt a döntés, hogy elkezdtem arabul is tanulni, és felvettem az arab szakot. Két év nyelvtanulás után elnyertem egy államközi ösztöndíjat Szíriába, ahol Damaszkuszban tanulhattam. Szíria csodálatos ország volt akkoriban, olyan kedves és segítőkész emberekkel találkoztam ezalatt az egy év alatt, amilyenekkel azóta sem, sehol máshol a nagyvilágon. Nem volt nehéz beleszeretni az országba. Hazatérve folytattam nyelvi tanulmányaimat. A muszlim kultúrának különösen két szegmensével való találkozás jelentett életre szóló intellektuális élményt: a középkori arab filozófiai hagyomány és a vele párhuzamosan fejlődő iszlám misztika, a szúfizmus. Mindkettő csodálatos személyiségeket, gondolati rendszereket és szövegeket produkált. Az egyikben a gondolkodás páratlan logikai tisztasága fogott meg, a másikban az istenélmény elevensége.
Mi teszi indokolttá az ebben az évben induló, két féléves Modern Közel-Kelet tanulmányok képzést?
Az elmúlt évtized történései – az Arab Tavasz, a menekültválság, az iszlám mind jobban érzékelhető térnyerése Nyugat-Európában, az ukrajnai háború nyomán fellépő energiaválság, a hagyományosnak tekintett közel-keleti szövetségi rendszerek átrendeződése (Ábrahám-megállapodások) vagy az izraeli-palesztin konfliktus 2023. október 7-ével kezdődő új szakasza – újra és újra ráirányították a figyelmünket a közel-keleti térség fontosságára a mai magyar közéletben.
Erről győz meg akár a napi sajtó…
Igen, elég ha kinyitunk egy újságot, vagy rákattintunk egy internetes hírportálra, minden harmadik-negyedik hír a Közel-Keletről szól, vagy azzal van összefüggésben. Ennek ellenére kevesen értik igazán az ottani világot, az ott élők valódi problémáit, az események mozgatórugóit a maga mélységében. A Közel-Kelettel foglalkozó magyar újságírók legtöbbször nyugati médiumok elemzéseiből dolgoznak, s az ott leírtakat minden kritika nélkül veszik át. Az új képzéssel olyan szakembereket szeretnénk képezni, akik ténylegesen ismerik és értik ezt a világot. Ehhez elengedhetetlen a közel-keleti nyelvek ismerete, ami megnyithatja az utat a helyiekkel való kommunikáció felé, s lehetőséget biztosít az első kézből történő tapasztalatszerzésre is. Ezt nagyon fontosnak tartjuk. Jelenleg egy ösztöndíjprogramon is dolgozunk, hogy a hallgatóink a Közel-Keleten szerezhessenek saját tapasztalatokat.
Hogyan érthetjük meg a tőlünk teljesen eltérő másik világot, az arab kultúrát, nem túl tág-e közöttünk a kulturális szakadék?
Az arab és az európai kultúra valójában nem állnak olyan távol egymástól, és nemcsak földrajzilag, de intellektuálisan sem. A születendő iszlám gyökerei a kései antikvitásig, annak az európaiságban is megjelenő görög-római kulturális örökségéig és a zsidó és keresztény vallási hagyományokig nyúlnak vissza.
A középkorban egyértelműen az iszlám világ állt intellektuálisan és technikailag is magasabb fokon.
A formálódó európai kulturális hagyomány számos diszciplínában az araboktól tanult, az arab számoktól kezdve a kémián, a matematikán, a csillagászaton át az orvostudományokig. Az európai egyetemek orvosi karain egészen a 17. század közepéig Ibn Szína (Afsóna, 980 – Hamadán, 1037) Kánonját oktatták tankönyvként, természetesen latin fordításában. Nemrégiben tárták fel, hogy még a középkori Európa első katedrálisainak építői között is sok Keletről érkezett építőmester volt.
Mikor történt fordulat?
Az újkorban a kölcsönhatások iránya megváltozott, így elsősorban Európából az arab világ felé áramlottak a kulturális eszmék és nyomukban a technikai civilizáció termékei. Ma már jól látjuk, hogy ebben az időben az arab nyelv is sok szempontból „európaizálódott”, eredeti sémi karakteréből sok mindent elvesztett. Talán nem is szükséges a sort tovább folytatnunk, hogy belássuk, a két kultúra a történelem folyamán számos szálon összefonódott. És ez ma sincs másképp. Azt gondolom, hogy egy tanulni vágyó, a másik kultúra irányába őszinte kíváncsisággal forduló fiatal számára nem jelent átléphetetlen akadályt egymás világának a megismerése. Egyik irányban sem.
Az általános vélekedés az, hogy az iszlám elutasítja a kereszténységet, a többi vallást. Gondolom, ennél árnyaltabb a kép, és országonként változik.
E kérdés kapcsán nem árt néhány dolgot pontosítani: az iszlám világ óriási, ma Mauritániától Indonéziáig, Közép-Ázsiától Fekete-Afrika középső részéig terjed. Az iszlámnak pedig alapvető képessége, hogy a különböző helyszíneken magába olvassza a helyi hagyományokat: így talán helyesebb lenne különböző iszlámokról beszélni. Ugyanígy fontos különbséget tenni a több mint 1400 éves iszlám vallás és civilizáció és az iszlamizmus, a 20. századi politikai iszlám fundamentalista ideológiája között. Maga az iszlám vallás részben keresztény gyökerekből táplálkozik, a bibliai hagyomány – annak újszövetségi részletével együtt – számos ponton lecsapódott a Koránban, s még inkább érezhető a hatása a későbbi muszlim hagyományban.
Jézust és anyját, Szűz Máriát a muszlimok is tisztelik. Mária állítólagos háza a törökországi Efezus környékén máig fontos zarándokhely, nemcsak a katolikusok vagy az ortodox keresztények körében, de a muszlimok számára is.
E kezdeti függőséggel maguk a muszlimok is tisztában voltak, amikor az iszlám fennhatóság alatt élő keresztényeket a „könyv birtokosainak”, azaz kinyilatkoztatott igazságok hordozóinak ismerték el, és vallási autonómiát biztosítottak a számukra. A másik oldalról az iszlám a kereszténység örökösének és meghaladójának, és a végső, és épp ezért tökéletes kinyilatkoztatásnak gondolja magát. Így viszonya a kereszténységhez elvi síkon ambivalens. Megint más problémát jelent az iszlám fundamentalizmus egyoldalú, teológiailag legtöbbször teljesen téves és szofisztikálatlan iszlám-értelmezése, amely kizárólag a saját szűkre szabott iszlám-definícióját hajlandó érvényesnek tekinteni, s minden másképp gondolkodót, keresztényeket és más muszlim irányzatokat egyaránt tűzzel-vassal irt. Erre megint számos példát hozhatnánk az afganisztáni talibántól az Iszlám Államon keresztül a nigériai Boko Haramig.
Mi a tapasztalata, egy átlag magyar polgár fejében nem mosódott-e össze ez a sokszínű kultúra a terrorizmussal a propaganda miatt? Hogyan védekezhetünk a kívülről életben tartott, leegyszerűsítő előítéletek ellen?
Igen, sajnos túlsúlyban vannak a negatív előítéletek, de azt gondolom, hogy ezek a sztereotípiák nem magyar sajátosságok.
A felelősség kérdése sem fekete és fehér. Része van benne a fundamentalista muszlim terroristáknak, akik egy párizsi vagy németországi öngyilkos merénylettel kívánják felhívni magukra vagy terrorcsoportjukra a média figyelmét, része van benne a média torzításának, ahogyan a félelemre és ellenségképekre épülő és építő populista politikai narratíváknak, de ugyanígy része van a humán tudományokat és az árnyalt gondolkodást egyre inkább ellehetetlenítő oktatási rendszereknek, a középiskolai tananyag folyamatos „kilúgozásának”. Mit tanul ma egy átlagos európai fiatal az arab világ történelméről, az iszlámról, a két kultúra vagy akár a két vallás kapcsolatáról, az arab világ vagy Közép-Ázsia államairól és társadalmairól, az ott élőket érintő egzisztenciális problémákról? Szinte semmit. Nem csoda, hogy az újságokból vagy az internetről tájékozódik, és készpénznek veszi, amit ott hall. Az oktatástervezés szerepe itt is – mint kultúránk számos pontján – felmérhetetlenül nagy. Reményeink szerint az új képzés e sztereotípiák eloszlatásában is segít majd.
Izraeltől Iránig
„A Magyarországon eddig csak külön intézményekben elsajátítható bölcsészettudományi, illetőleg társadalomtudományi nézőpontokat és megközelítési módokat, és ezeket egyetlen interdiszciplináris mesterképzés keretei közé integráljuk annak érdekében, hogy a végzett hallgatók megfelelő válaszokat tudjanak adni a kortárs kihívásokra (klímaváltozás, demográfia, migrációs trendek, terrorizmus elleni küzdelem) – mondja Dobos Károly a képzésről. – Ez is a programunk különlegessége. Ugyancsak egyedi a képzés komparatív jellege, amellyel a közel-keleti régió legfontosabb politikai diskurzusait vagy a térség egymással is versengő, jelenleg domináns régióinak, országainak eltérő társadalmi és politikai berendezkedéseit vizsgálja. Újdonság a programban az iszlám európai térnyerésével, a kontinensen egyre érezhetőbbé váló muszlim jelenléttel, s ezzel párhuzamosan a muszlimok részéről a nem muszlimokkal való tartós együttélés kihívásaira adott elméleti és gyakorlati válaszokkal történő szembenézés is. A képzés átfogó jellegét erősíti, hogy a régió összes nagy kulturális és politikai központját (az Öböl-térség, Izrael, Törökország és Irán) a látókörébe vonja. Mindezeken túl gyakorlati ismereteket is közvetítünk a régióba látogató, a térséggel üzleti vagy politikai jellegű kapcsolatot létesíteni kívánó szakembereknek a szokásrendszerről, a viselkedési mintákról, az érintkezési formákról vagy az éppen üzleti etikettről és a tárgyalási szokásokról.”
