Nem a divatiparból jövök. Tréfásan akár azt is mondhatnám, hogy hulladékkezeléssel foglalkoztam, persze tényleg csak átvitt értelemben, mert egy banknál voltam projektvezető. Lean-csapattal dolgoztam, vagyis a veszteségek, a pazarlás radikális csökkentésével foglalkoztunk. Lassan felismertem, hogy ezt a szemléletet akár a saját életemre is rá lehetne vetíteni – magyaráz lelkesen Szabó Heather. A budapesti VI. kerületben vagyunk, az Eötvös 10 Művelődési Házban.
A színházterem jelenleg úgy fest, mintha egy nagyobb ruhabolt teljes kínálata itt kapott volna helyet. A kép azonban mégis más: a stílusok és a színek kavalkádja még csak nem is hasonlít a nagy divatmárkákra jellemző sokszor egysíkú és színtelen megjelenésére. A The garment exchange nevű ruhacsere-programba csöppentünk.
A fast fashion gáz
A fővárosban több helyen szerveznek hasonlót. Van, ahol pár ezer forintért asztalt, vagy állványt lehet bérelni és mindenki maga árulja a saját holmijait. Máshol ugyanannyi darabot vihet el egy érdeklődő, amennyit bevitt, és ami marad, azt meg adományként szállítják el támogató szervezethez. Az Egyesült Államokban született Heather utóbbihoz hasonló metódus mellett tette le a voksát. Egy barátnője lakásában kezdték, később egy rendezvényterembe tették át a székhelyet, e-mailben toborozták az ismerősöket. Majd modernebb megoldások következtek, jött a Facebook, az Instagram. Szűk lett a hely, átköltöztek az Eötvös utcába. Nagyjából öt-hat hetente tartják a rendezvényt, az első olyan, amit Heather „igaziként” ír le, 2022 novemberében volt. A fast fashionnel, azaz a gyors divattal próbálják felvenni a versenyt. Ez számukra nagyon fontos szempont, magyarázza, hiszen a textilipar az összes károsanyag-kibocsátás 10 százalékáért felel, többért, mint a repülés, vagy a hajózás.
A hivatalos adatok valóban lesújtóak, és számokat böngészni nem feltétlenül szórakoztató tevékenység, de fontos ahhoz, hogy megértsük, mit teszünk. Az Európai Parlament honlapján foglalták össze az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által összegyűjtött információkat.
Az Európai Unióban 2020-ban egy ember átlagosan 26 kiló textilt vett meg. Azzal, hogy ezeket a holmikat legyártották, szállították, 270 kilogramm szén-dioxid került a légkörbe.
Ez azt jelenti, hogy az Unióban vásárolt textiltermékek, illetve ne szépítsük: mi, emberek 121 millió tonna üvegházhatású gáz kibocsátásáért voltunk felelősek. Ha már benéztünk a kulisszák mögé, érdemes még messzebbre pillantani. A textilt valahogyan elő kell állítani, ehhez pedig hely, erőforrás kell. Az említett évben ezekben az országokban az átlagos textilfogyasztás fejenként 400 négyzetméter földet, 9 köbméter vizet, 391 kiló alapanyagot igényelt.
Ráadásul az említett 26 kiló megvásárolt termékből 11 kilónyit kidobunk. A használt ruhák kis része a közösség határain túlra kerül, 87 százalékukat elégetik, vagy hulladéklerakóban végzik. A folyamat pedig, ha nem kapunk észbe, nem áll meg. A világ textiltermelése az ezredfordulón 58 millió tonna volt, ez 2020-ra majdnem megduplázódott, és előrejelzések szerint 2030-ra eléri majd az évi 145 millió tonnát. A használt ruhák kevesebb mint egy százalékából lesz ismét ruha, mert csak most kezdenek megjelenni azok a technológiák, amelyek lehetővé teszik azt, hogy ruhából ismét textilszál legyen. A fast fashion iparág évi 850 millió, más források szerint több, mint egymilliárd tonna szén-dioxid szennyezést produkál.
Súlyos ügy
Nagyon precízen kidolgozott rendszer, dicséri Heather a csapatuk módszerét. A belépődíj 2000 forint, ezt muszáj elkérni, mert 50 ezer forint plusz áfa a terem bérleti díja. A már meglévő készletet kipakolják, a résztvevők is hoznak, legfeljebb tíz darabok fogadnak be, mert nem akarják a végtelenségig növeli a mennyiséget. Ha valaki többet vinne, mint amennyit hozott, a pluszt meg lehet venni darabonként egy ezresért. Illetve vannak többet érő holmik, azokba színes pöttyöket ragasztanak, tehát olyan is akad például, amelyik kétezret ér. Úgy is lehet vásárolni, ha valaki nem hoz be ruhát, csak kifizeti a belépőt és az egy-kétezer forintokat.
Az évszaknak megfelelő, szinte tökéletes állapotú ruhák érkeznek. A márka, a fazon, a stílus nem számít, hiszen mindenki más szeret, mást keres, a lényeg az alapelv, hogy ez egy környezetbarát kezdeményezés, meg az, hogy csökkentsék az ökológiai lábnyomot.
– Ez az adag itt 1,8 kiló – akaszt egy szatyrot Heather egy bőröndmérlegre. Nem csak darabra, hanem súlyra is számon tartják a be- és kivitt mennyiséget.
Azért figyelik ezt az adatot, hogy meg tudják becsülni, hány kiló szén-dioxidtól mentették meg a légkört. Attól függően, hányan vannak jelen egy rendezvényen 90-120 kiló ruha cserél gazdát. A kasszánál pontgyűjtőkártyát adnak, minél többször jön valaki, annál több pecsétet kap, ezzel pedig kedvezményeket szerezhet.
Nyomás és profit
A közösség nagyrészt külföldiekből áll, de Mirjam magyar, szervezőként van itt, büszkén mutatja, hogy minden ami rajta van, csereberéből származik. Ez egy apró lépés, mosolyog a szervezésben is oroszlánrészt vállaló Sandra. A kezdeményezés szerinte azért fontos, mert abba kell hagyni az ész nélküli vásárlást, a kényszermunka és a pazarlás támogatását. Cserélni sokkal fenntarthatóbb és tiszteletre méltóbb. Ő már évek óta nem vásárol boltban, csak hasonló helyeken. Vagy barátokkal cserél, bár ezt még otthon, Brazíliában is rendszeresen csinálta, igaz, akkor még főleg a testvéreivel. Mindenkinek meg kellene tenni, ami tőle telik, véli.
– Nem szeretek ruhát kidobni. Elhozom ide, választok helyette másikat, sok pénzt lehet így spórolni. Majdnem mindig itt vagyok. A gyerekek is beletanulnak a környezettudatosságba – mutat az amerikai származású Withney az asztalkánál rajzolgató kislányára. Bár gyerekholmi nincs, ettől függetlenül a programokat a kicsik is élvezik, mindig összejön egy kis társaságuk. A hangulat valóban inkább egy barátságos bulira emlékeztet. Egy férfi ül a zongorához, játszani kezd, itt egy kis rágcsálnivaló kerül elő, ott egy palack bor.
Heather rövid nyitóbeszédet tart, megemlít egy online fast fashion vállalatot, melynek tavaly egymilliárd dollár volt a profitja. A divatipar nagyon ügyel arra, hogy a hirdetéseknek köszönhetően elégedetlenek legyünk magunkkal, a testünkkel, és azt erőlteti, hogy a nőknek fiatalnak kell kinézni. Ez gonosz és diszkriminatív dolog szerinte.
A The garment exchange is azért van többek között, hogy a résztvevők szembe menjenek ezzel a hozzáállással, a divatra költött dollármilliárdokkal.
Ők a maguk részéről megteszik, amit lehet, kezdetek óta 1375 kiló ruhát cseréltek el.Heather nem számolja, mennyi munkát jelent neki egy ilyen eseményt tető alá hozni, de 40 óra biztos kell rá. Ahogy látja, sokkal szélesebb körben is lenne igény hasonló kezdeményezésekre.
