A londoni National Galleryben közönség és kasszasiker egyben a sienai festészet forradalmi újításainak szentelt kiállítás

Szebb tavaszi ajándékban aligha részesülhettek volna a trecento rajongói, mint a National Gallery-ben megnyílt Siena: The Rise of Painting (Siena: A festészet felemelkedése) című blockbuster tárlat, mely egészen június 22-ig látható. Óriási vállalkozásról van szó a Trafalgar téri szépművészeti fellegvár és a New York-i Metropolitan Múzeum együttműködésének gyümölcseként. Mintegy száz felbecsülhetetlen műkincs került egy fedél alá a 1300-1350 közötti félszáz év sienai festészet és iparművészet remekeiből. A kiállítási tárgyak nem elhanyagolható része több száz év után talál egymásra újra a világ távoli tájairól érkezve a brit főváros szívébe.

A kor és hely legjelentősebb alkotója, Duccio di Buoninsegna méltán világhírű monumentális Maestá-ja évszázadokat túlélt paneljainak összehozásáról van szó. Az akkor pénzügyi-művészeti fénypontját élő toszkán város székesegyháza számára készült a nyugati festészetnek ez az első dupla oldalú oltárképe, mely alapvető változást hozott a narratív művészet történetében. A Jézus Krisztus életét feldolgozó, rendkívül összetettnek számító munkát a 18. században szétdarabolták és most a National Gallery saját kollekcióját képező három táblakép mellé egy, a Jézus és a samáriai asszony a madridi Thyssen-Bornemisza múzeumból, egy további, a Péter és András próféták elhívása Washington National Galleryjéből került a kiállításra. Ahogy ezt beszámolójában a The Times napilap említi, a Maestá a "valaha megkísérelt egyik legambiciózusabb és legnagyobb oltárkép" volt, nem csak 5 méteres magassága, hanem az alul, felül és a hátoldalon öt szinten elhelyezett festmények, köztük Szűz Mária és Jézus Krisztus életéből kiragadott 54 részletesen kidolgozott jelenet miatt is. Teljesen kizárt, hogy Siena valaha is kikölcsönözné a Maestá központi tábláit, de végeredményben a hátsó predella, azaz alsó elemek közül a századok viszontagságait túlélt valamennyi jelenet, illetve annak külső egységéből további négy panel is megcsodálható a tárlaton.

Az újraegyesítési fáradozások egy másik eredménye Martini Orsini Polyptych-jának bemutatása. A kisméretű, összehajtható, eredetileg magánáhitatra rendelt poliptichon táblák hosszú évekig különböző európai múzeumok között voltak szétosztva. A sienai festészetet úgy emlegetik, mint ami különösen erős a dinamizmus és a mozgás érzékeltetésében. Ezen erényekre remek példa a poliptichon Crucifixion jelenete, melyben egy élénk piros ruhát viselő, leomló hosszú hajú Mária Magdaléna kétségbeesetten kapaszkodik a keresztbe, miközben láthatóan kisírja a lelkét.

A kiállítás több társ-kurátora közül Caroline Campbell, a National Gallery of Ireland, illetve Laura Llewellyn a londoni National Gallery képviseletében a show megnyitása kapcsán igyekeztek megértetni, milyen óriási változást értek el ezek a géniuszok a nyugati művészetben, mégis hosszú ideig háttérbe szorultak, mert nem Firenzében alkottak. 1300 és 1350 között azonban Észak-Európa és Róma között átjárás elképzelhetetlen volt egy sienai megállás nélkül. Siena az elsők között termelt ki bankárokat a kontinensen és hamarosan a pápaság pénzügyeiért is felelőssé vált. Mindez a fény és hírnév egy csapásra véget ért, amikor beütött a fekete halál. A pestis katasztrófája a lakosság felét elpusztította 1348-ban és Siena soha többé nem tudta felülmúlni örök riválisát, Firenzét.

Ahogy ezt joggal várhattuk el egy sienai remekeket felsorakoztató kiállítástól, nincs hiány madonnákban és bambinókban. Ezen a téren is nagy előrelépést mutattak a már említett festők, ahogy kiviláglik az anya és gyermek közötti igazi érzelem és összetartozás. A National Gallery és a Metropolitan Museum együttműködését jelzi, hogy a New York-i társrendező átmenetileg megvált legdrágább, húsz évvel ezelőtt 45 millió dollárért megszerzett kincsétől, Duccio 1290 és 1300 között készült kicsiny, de lélegzetelállító Madonna and Child Szűz Mária és Jézus Krisztus festményétől. Ezen a kiemelkedő munkán a Gyermek kedvesen simogatja a Madonna arcát, aki a maga részéről szomorkásan ugyan, de szeretően tekint rá. Simone Martininek a Palazzo Pubblico számára készült táblaképén a Madonna enyhén rádől Jézus Krisztusra, mintha csiklandozná annak vörös haját és szorosan magához szorítja.

A 14. század eleji Siena gazdagságát nem csak a festményekről sugárzó rengeteg arany, hanem az azokon megjelenő figurák által viselt szép, drága ruhaszövetek is bizonyítják. Táblaképeken, szárnyasoltárokon, képeken kívül fém-, zománc, aranyozott üveg-, fa- és márvány iparművészeti tárgyak, valamint kéziratok is gazdagítják a tárlatot, mely külön fejezetet szentel a város művészei által kifejtett külföldi, főleg angliai és franciaországi hatásnak is.