Felemelő, de egyúttal nagyon szomorú történet is a Bámulatosak

A Bámulatosak alapja igaz történet. Pont valami ilyesmit szerették volna elmesélni, vagy teljesen véletlen a témaválasztás?

Szerencsénk volt. Volt egy közös barátunk, aki bemutatta nekünk a Pleynet ikreket. Egy kávézóban találkoztunk, és három órán keresztül mesélték az élettörténetüket. Hihetetlenül sok érzelemmel teli beszélgetés volt, mert ott, a szemünk előtt élték meg újra a legdrámaibb helyzeteket, egy-egy pillanatban sírtak, és mi is annyira meghatódtunk, hogy majdnem mi is elsírtuk magunkat. És olyan szituációkat meséltek el nekünk, melyeket a filmben is látunk, például azt, amikor egy üres teremben látjuk a zongorát, a lányok leülnek, és megérintenek néhány hangot, és megértik, hogy nem hagyhatják így ott a zenét, és meg kell keresniük a módját, hogy kifejezhessék az elő előadóművészet erejét. Tehát ez egy felemelő, ám egyúttal nagyon szomorú történet is. Szívszorító, ugyanakkor a fény felé halad. Úgy gondoltuk, hogy ezt a történetet el kell mesélni.

Igen ám, de abban megegyezhetünk, hogy fikciós filmet készítettek. Egy mesét. Mi az, amit megtartottak a valóságból és hol kellett hozzátenni?

Természetesen nagy volt nyomás és a felelősség a vállunkon, mert a lányok több mint ezeroldalnyi jegyzetet adtak nekünk. Persze, részükről nagy volt az elvárás. A jegyzet a születésükkel kezdődött és a találkozásunk utáni pillanatban ért véget. Úgy döntöttünk, hogy ezt a felnövés történetnyi ezer oldalt lecsökkentjük egy évre. Arra az esztendőre, amikor felvételt nyertek a Staatliche Musikhochschule-be, a németországi Kalsruhébe, felfedezték a betegséget, és megtalálták a megoldást, hogyan kezeljék, győzzék le azt. És az volt az elképzelésünk, hogy a filmnek azt az érzést kell közvetítenie, amit akkor éreztünk, amikor találkoztunk velük a kávézóban.

Taglózzon le érzelmileg. Semmiképpen sem akartunk egyfajta dokumentumfilmet készíteni, ez sosem gondoltuk. Így aztán elég sok mindent megváltoztattunk az eredeti történésekhez képes. A legfontosabb változtatás például talán az, hogy a cselekményeket konkrétan húsz évvel későbbre helyeztük. Tehát ami velük történt, amit elmondtak nekünk, az két évtizeddel korábban történt. Ugyanakkor pedig nagyon közel maradtunk ahhoz, amit ők meséltek nekünk. Például, ha megnézzük az apa karakterét, ő teljesen olyan apa volt a filmünkben, mint amilyennek leírták nekünk. Elképesztően különc ember volt, egy kicsit kemény, mintsem egy igazi minta apa. Szóval bizonyos dolgokat megtartottunk, másokat megváltoztattunk, ahogy alakítottuk az alapnyagot.

Tény, a forgatókönyv mintaszerűen precíz, a rendezői megoldások is határozottan magas színvonalúak. mintha csak Hollywood humanista aranykorát szeretnék visszahozni.

Gyerekkorom óta szerettem az amerikai filmeket. Különösen a zenés darabokat a fényük, a hangulatuk miatt. De, amikor a filmünket csináltuk, nem gondoltunk pontos referenciára. Szóval szimplán csak a mozi iránti szeretetünkből táplálkoztunk. Valóban nagyon pontos forgatókönyvet készítettünk, öröm, hogy ön is így látja. A sok késedelemmel, amivel szembe kellett néznünk a covid miatt, volt időnk arra, hogy tényleg rengeteg időt szánjunk arra, hogy minden egyes képet átgondoljunk, és azt hiszem, ez adja a film esztétikai minőségét. Fontos volt számunkra, hogy valami olyat készítsünk, ami nagyon szép, mint egy ajándék, amit öröm kibontani. Sokat dolgoztunk a hangulati kontrasztján a filmnek, Például, amikor a lányok otthon próbálnak, egy pincében játszanak. Amikor pedig a zeneiskolába mennek, egy színpadon és a fényben vannak. És nagyon pontosan dolgoztunk az ilyen típusú kontúrokon, hogy szimbólumként segítsék a mise an scene-t.

Semmiképpen sem akartunk egyfajta dokumentumfilmet készíteni, ez sosem gondoltuk. Így aztán elég sok mindent megváltoztattunk az eredeti történésekhez képes. A legfontosabb változtatás például talán az, hogy a cselekményeket konkrétan húsz évvel későbbre helyeztük. Tehát ami velük történt, amit elmondtak nekünk, az két évtizeddel korábban történt. Ugyanakkor pedig nagyon közel maradtunk ahhoz, amit ők meséltek nekünk. Például, ha megnézzük az apa karakterét, ő teljesen olyan apa volt a filmünkben, mint amilyennek leírták nekünk. Elképesztően különc ember volt, egy kicsit kemény, mintsem egy igazi minta apa. Szóval bizonyos dolgokat megtartottunk, másokat megváltoztattunk, ahogy alakítottuk az alapnyagot.

Tény, a forgatókönyv mintaszerűen precíz, a rendezői megoldások is határozottan magas színvonalúak. mintha csak Hollywood humanista aranykorát szeretnék visszahozni.

Gyerekkorom óta szerettem az amerikai filmeket. Különösen a zenés darabokat a fényük, a hangulatuk miatt. De, amikor a filmünket csináltuk, nem gondoltunk pontos referenciára. Szóval szimplán csak a mozi iránti szeretetünkből táplálkoztunk. Valóban nagyon pontos forgatókönyvet készítettünk, öröm, hogy ön is így látja. A sok késedelemmel, amivel szembe kellett néznünk a covid miatt, volt időnk arra, hogy tényleg rengeteg időt szánjunk arra, hogy minden egyes képet átgondoljunk, és azt hiszem, ez adja a film esztétikai minőségét.

Sokat dolgoztunk a hangulati kontrasztján a filmnek, Például, amikor a lányok otthon próbálnak, egy pincében játszanak. Amikor pedig a zeneiskolába mennek, egy színpadon és a fényben vannak. És nagyon pontosan dolgoztunk az ilyen típusú kontúrokon, hogy szimbólumként segítsék a mise an scene-t.

Ha már a nővérekről beszélünk, a való életben ők ikrek, igaz? Szóval, hogyan találták meg a lányokat a szerepre, akik még véletlenül sem ikrek, de működik a kémia köztük.

Természetesen úgy kezdtük a castingot, hogy zongorázni tudó ikreket kerestünk, akik esetleg színészkedni is tudnak, és fordítva, de elég hamar rá kellett jönnünk, hogy nincsenek ilyen párosok, így feladtuk. És egy pillanatra úgy döntöttünk, hogy színésznőkkel castingot tartunk, hogy megtaláljuk a főszereplőinket, és szerencsére megtaláltuk Camille-t Jeanne szerepére. Egyszerre volt meg benne az erő és a törékenység, amit ehhez a karakterhez kerestünk. Tehát miután megtaláltuk Jeanne-t, meg kellett találnunk Claire-t. Hosszú keresés után találtuk meg Melanie Robertet, és a két színésznő együtt mindig olyan volt, mintha egyfajta szerelem első látásra lenne közöttük. De, hogy teljesen biztosak legyünk benne, hogy el tudják játszani ezt a testvérpárt, ezeket az ikreket, készítettünk velük egy próbát, és csoda volt, hogy milyen közel álltak egymáshoz. És később elmondták, hogy ők már az életben korábban is barátok, szobatársak voltak az egyetemen. Miért nem ezzel kezdték? – nevettünk. Szóval, adott volt a szövetség, kapcsolat a két lány között, és aztán persze a smink teszi a többit.

Ez francia humor volt?

Az, persze, hogy az! De ezzel még nincs vége a történetnek. Az az igazság, hogy közvetlenül a forgatás előtt kicseréltük a szerepeket. Próbaképpen megkértük Camille-t, hogy játssza Claire-t, és Melanie-t, hogy játssza Jeanne-t. De mivel annyira jól ismerték egymást, a másik szerepét, hogy ez nagyon könnyen ment nekik. És ez igazán meglepő volt, hogy tényleg pontosan ugyanúgy tudták átvenni a másik helyét, mint ahogyan azt az igazi ikreknél láttuk. Így maradtunk a cserénél.

De ha már a gall vicceknél tartunk: a német professzor már a nevetségesig elvitt karót nyelt figura. Ez direkt bosszú?

Miközben értem mire gondol, a másik tanár, aki egy amerikai nő, sokkal lazább – de ez nem akar semmiféle üzenet lenni. Úgy gondoltuk, ha már öröm-mozit készítünk, akkor a kevésbé szimpatikus karakterek sem lehetnek egyértelműen sötétek és gonoszok.