A ló a legjobb motivációs eszköz

Csodás környezetben, az óbudai Mocsáros dűlőnél, egy természetvédelmi terület tőszomszédságában folyik az a nagyon eredményes fejlesztő munka, amit a Zabszalma Alapítvány végez. Autizmussal élő, ADHD-s, szenzoros feldolgozási zavarokkal, eltérő idegrendszeri fejlődésből adódó nehézségekkel küzdő, tanulásban akadályozott, magatartás- és viselkedés-, valamint mozgásproblémákkal érintett gyermekek paradicsoma ez a hely, ahol személyre szabott lovasterápiás foglalkozásokkal segítik őket a nehézségeik, akadályaik leküzdésében.

„A lovasterápia lényegét szerencsére már nem nagyon kell elmagyaráznunk senkinek, sokan tudják, mit takar ez az elnevezés: gyógypedagógiai fejlesztést lóháton" – avatott be Suri Szilvia gyógypedagógus, az alapítvány kurátora. ,,4-12 éves korú gyerekekkel foglalkozunk heti rendszerességgel, egyéni, illetve csoportos terápiák formájában. Minden terápia egyedi, mindig felmérjük a gyerek erősségeit és gyengeségeit, és az előbbiekre építve húzzuk fel az utóbbiakat.” Most nagyjából 120 gyerek jár hozzájuk, és Szilvia nemcsak valamennyiüknek a nevét tudja, de a testvérük, a kedvenc plüssállatuk, a kiskutyájuk vagy az ovis szerelmük nevét is – hiszen óhatatlanul kialakul egy olyan bizalom közte és a kis lovasok között, ami az alapja a közös munkának.

A lovasterápia tulajdonképpen olyan, mint egy klasszikus gyógypedagógiai fejlesztő foglalkozás, csak azzal a különbséggel, hogy mindehhez nemcsak emberi támogatást kapnak az érintettek, hanem egy csodálatos, puha, szőrös, óriási négylábú segítőtársat is, méghozzá egy ló személyében. Épp ebből fakad a módszer eredményessége és hatékonysága, amit az elmúlt tíz évben már rengetegen tapasztalhattak. Vajon miben rejlik a siker titka? Suri Szilvia szerint részben abban, hogy a ló hátán ülő kisgyerek kénytelen átvenni az állat járásmintáját, az alkalmazkodás során pedig fejlődik az izomzata. A megkésett mozgásfejlődésben óriási lépéseket lehet elérni. Volt olyan kisfiú, aki oxigénhiánnyal született, négyévesen babakocsiban hozták az első foglalkozásra, nemhogy járni nem tudott, de törzskontrollal sem rendelkezett. „Három hónap után eljutottunk oda Marcival, hogy képes egyedül ülni, annyira megerősödtek a törzsizmai, stabilizálódott az egyensúlya. A Pető Intézetben, ahová a szülei viszik fejlesztésre, megkérdezték, hogy mi történt, hogyan fejlődött hirtelen ilyen sokat. A következő tervünk, hogy a járását is beindítsuk, de az egy hosszabb folyamat lesz” – mesélte Szilvia, aki hozzátette, hogy igazából valamennyi, náluk megfordult gyerekről hasonló sikertörténeteket tudna megosztani.

Az eredményességben azonban nem elhanyagolható tényező maga a ló személyisége, hogy egy puha, kedves állat, át lehet ölelni, olyan, mint egy nagyra nőtt plüssfigura. „Nem tudok olyan példát mondani, hogy egy gyerek ne akart volna azonnal felülni a lóra" – vágja rá nevetve a gyógypedagógus a felvetésre, hogy nem félnek-e a kicsik. ,,A lovak olyanok, mint egy nagy mágnes, a gyerekek tapadnak rájuk. Sokkal inkább az a nehéz, amikor le kell őket fejteni a hátukról. A ló óriási motivációs eszköz, a kedvéért simán megcsinálnak olyan gyakorlatokat is, amikhez amúgy semmi kedvük nem lenne.”

A lovasterápia egy felépített rendszer, nagyon fontos a rendszeresség és a kitartás. A probléma típusától függően több hónap szükséges ahhoz, hogy elérjék a kívánt célt – de aki szeretné, természetesen utána is járhat foglalkozásokra. Nem ritka, hogy a gyerekek a terápia ideje alatt annyira megszeretik a lovaglást, hogy tovább folytatják, de immár kedvtelésből. Mint a gyógypedagógustól megtudtuk, a legjobb eredményeket az úgynevezett korai fejlesztéssel (4-7 éves korban) lehet elérni, de a lovaglás, a lóval folytatott közös munka bármilyen életkorban nagyon hasznos. Itt ugyanis a foglalkozások része az is, hogy a terapeuta és a gyerek közösen gondozza az állatot, lecsutakolják, felszerszámozzák, az óra végén megetetik, így a kicsik megtapasztalják egyrészt a gondoskodást és a felelősséget, másrészt a folyamatok szükségességét és sorrendjét.

A lovardában azonban nemcsak kisgyerekeket fogadnak, hanem szenvedélybeteg, zárt intézményben kezelt 10-16 éves kamaszok rehabilitációs programjában is szerepet vállalnak. Itt a fiúk és a lányok külön csoportban vesznek részt a foglalkozásokon, és mint a Suri Szilvia elmondta, teljesen másként foglalkoznak a két nemmel. Míg a lányoknál az önbizalmat kell erősíteni, megértetni velük, hogy van hatásuk a saját életükre, képesek irányítani, a fiúknál éppen ellenkezőleg, kicsit le kell törni a szarvukat, alázatra tanítani őket.

Tény, hogy a lovasterápia nem a legolcsóbb támogató módszer, hiszen egy lovarda fenntartási költségei magasak, illetve a gyógypedagógusok, asszisztensek munkáját is finanszírozni kell. Éppen ezért is választották az alapítványi működési formát, mert ezáltal lehetővé vált a szerényebb anyagi helyzetben élők számára biztosítani az ingyenes vagy kedvezményes részvételt a programokon. Ehhez azonban szükségük van támogatókra és az szja 1 százalékának felajánlására.