Színes világ fekete-fehérben

Miként emlékeznek meg a 2023-ban elhunyt Balogh Rudolf-díjas fotóművészről, fotóriporterről, Chochol Károlyról? Sikerül-e munkásságáról átfogó képet adni? Megkaptam kérdéseimre a választ. Igen, minden sikerült, úgy, „ahogy a nagykönyvben meg van írva”.

Az évtizedekig a Magyar Televízió alkalmazásában álló Chochol Károly érzékeny, lírai képei még azok számára is vonzóak, akiktől távol áll a fotográfia műfaja. Egyedi látásmódjával, kiváló kompozíciós érzékével érte el, hogy munkái hassanak a nézőkre. Időtlen képeivel különös módon ragadja meg ember és város viszonyát, romos épületeket, kihalt utcákat, az 56-os forradalmat, szegénységben élőket, az élet apró örömeit vagy éppen drámai mozzanatait.

Chochol a klasszikus fekete-fehér fotográfia mestere volt, színesben alig fényképezett. Az Apokrif néhány ritkább, gazdag színvilágú képét is bemutatja, mint például az 1980 körül készített Lány a tengerparton, a 2016-os Tavasz, Hommage á Röling, a Csendélet, ősz és a Jean-Babtiste Oudri emlékére címűeket. A 2016-ban „lőtt” kompozíciók érdekessége, hogy az épített környezetben járó-kelő emberek helyett ezúttal a tárgyakra helyeződik a hangsúly: vázákba helyezett gyönyörű virágszálakra, érett körtékre (amelyek oly kívánatosak, hogy legszívesebben „beléjük harapnánk”), tálakra, fakanalakra, kalapra vagy éppen szarvasagancsokra. Chochol Károly csendéletei letűnt korokra emlékeztetnek, amikor még jobban megbecsültük tárgyainkat, amikor az egykoron élt reneszánsz, barokk mesterek örömüket lelték ezek elrendezésében, majd megfestésükben. Úgy gyönyörködtetnek, hogy közben szomorúsággal is eltöltenek. Talán, mert nem fordítunk már kellő figyelmet dolgainkra, és ez sajnálatos.

Csendélet ide vagy oda, a kiállítás igazi főszereplői azok a fekete-fehér képek, amelyeken hol egyedül, hol csoportokba verődve tűnnek fel férfiak, nők, fiatalok és idősek, ölelkező szerelmesek, rakpart kövein mezítláb sétáló nő, biciklin ülő siheder, egymásba kapaszkodva „tipegő” nénik, korlátnak támaszkodó bácsi. Az alkotó az 50-es évektől kezdve dokumentarista hűséggel örökítette meg társadalmunkat, a nagyvárost és a benne élőket. Felvételei jól megkomponált életképek, amelyeket gyakran lírai fények- hol az alkony, hol az est – szőnek át, máskor éles kontrasztokra épülnek.

Chochol Károly a magyar fotóművészet kiemelkedő alkotója volt, művész értékű fotográfiái érzékeny, hű dokumentációi valóságunknak.