A hatalmas katonai térkép előtt lezajlott eszmecserén közel harminc európai és tengerentúli ország képviseltette magát, köztük Németország, Lengyelország, Kanada, Ausztrália, Románia, Olaszország, Spanyolország és a balti államok. A lista szerint tehát olyanok is, mint a legutóbbiak, illetve Olaszország és Spanyolország, melyek katonái különböző okokból kifolyólag lépne ukrán földre. A megbeszélés egy részéhez az esemény összehívója, Sir Keir Starmer is csatlakozott. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy "nem tudja, megvalósul- e, de nagyon bízik egy megállapodás létrejöttében Oroszország és Ukrajna között. Mindenki nagyon szeretne egy békés kimenetelt, különösen az ukránok. Fenntartható békére, Ukrajna biztonságának és szuverenitásának megvédésére csak akkor lehet számítani, ha garanciák révén a deal megfelelő védelmet élvez".
A brit kormányfő, aki Emmanuel Macronnal együtt ott volt az országgcsoport születésénél, úgy fogalmazott, hogy most válik valósággá a politikai akarat, alakul át tervvé a szárazföldön, vízen vagy a levegőben várható katonai bevetések koncepciója. A biztonsági garanciák megteremtése abból a szempontból létfontosságú, hogy "egyetlen dologban biztosak lehetünk: Putyin meg fog sérteni bármilyen megegyezést, amely mögött nem áll elrettentés. Ezt onnan tudjuk, hogy erre már volt példa és meg vagyok győződve ennek megismétlődéséről - mondta Starmer, aki annak a lehetőségéve is számol, hogy a megegyezés fokozatosan lép életbe. Ezért különböző opciókat kell kidolgozni, a kihívás elébe kell menni, mert így érhető el a legnagyobb hatékonyság.
Az Independent portál nyomtatott változata, az i napilap feltételezése szerint, amikor Starmer az ukrán hadsereg erejét és harci tapasztalatait dicsérte, hozzátéve, hogy az európai erők nem kiváltani, helyettesíteni, hanem megerősíteni akarják Kijev védelmi kapacitását, ez pedig kimondatlanul is a szövetségesek céljainak elmozdulására utalt. Nem biztos, hogy bármelyikük jelentős mennyiségű szárazföldi katonát akarna küldeni a megtámadott országba, a hangsúly átkerülhet az ukránok saját szárazföldi hadseregének nyújtott támogatásra. A konferencia házigazdájának megítélése szerint az orosz elnök nem vétózhatja meg a békefenntartó erők összetételét, mert egy szuverén ország maga dönthet arról, hogyan védi meg magát. Annak az embernek, aki megtámadta a hazádat, nem lehet beleszólása abba, milyen védelmi képességeket építesz ki magadnak. A koalíció a biztonsági garanciákkal, első helyen az Egyesült Államoktól remélt védelemmel akarja Oroszország tudomására juttatni, hogy a megegyezés megsértése súlyos következményekkel jár.
A tábornokok fóruma kapcsán Sir Keir és védelmi minisztere, John Healey külön alkalmakat is találtak a szigetország katonai erejének, különösen nukleáris elrettentő képességének hazai és nemzetközi tudatosítására. Utoljára 2013-ban, David Cameron kormányzása idején fordult elő, hogy brit vezető megjelent egy úgynevezett Day Zero eseményen, egy atomtengeralattjáró ünnepélyes hazatérésén hosszú, 204 napos missziójáról. Moszkva feltehetően nagy érdeklődéssel követte a felvételeket a kormányfő látogatásáról a Vanguard típusú, idősödő tengeralattjárón. Miközben ez erős jelzés volt arra, hogy az Egyesült Királyság befolyásos katonai hatalom, az esemény rámutatott a modernizáció és a védelmi költségvetés jelentős emelésének szükségességére is. Mindennek aláhúzására a két vezető politikus az észak-angliai Barrowba utazott, az első új generációs Dreadnought tengeralattjáró építésének ceremoniális megkezdésére. A 31 milliárd fontos projekt útjára indítása kapcsán Barrow kikötője királyi rangot kapott a "nemzetbiztonsághoz nyújtott rendkívüli hozzájárulása" elismeréseként. 1969 óta a négy brit atomtengeralattjáró közül legalább egy folyamatosan járja a vizeket.
John Healey a The Timesnak adott pénteki interjújában igazi brit jellemvonásnak nevezte a nukleáris elrettentéshez fűződő szerénységet, mert ha a tengeralattjárók csendesek és észrevétlenek is, minden nap minden órájában biztonságban tartanak minket, és erre büszkének kell lennünk. A hadügyminiszter példaként állította a Egyesült Királyságot Franciaország elé, hiszen nukleáris arzenálja nem csak önmaga, hanem a NATO és Európa védelmét is szolgálja.
