Hogy kiből lesz jelentős kortárs művész, azt nehéz előre megmondani. A művészeti piac sokszereplős, hisz a galériák, műgyűjtők és a szakmabeliek is befolyásolhatják, hogy kire vetüljön nagyobb reflektorfény, és hogy kinek vásárolják jobban a műveit. Ennek ellenére megpróbáltuk összegyűjteni a főbb szempontokat két galerista segítségével.
Önmagát gerjesztő folyamat
– Huszonöt éve, amióta galerista vagyok, folyton mondogatom, hogy hosszú távú sikert magyar művész akkor fog elérni a hazai és a nemzetközi piacon is, ha összefognak az érdekében a galeristák, a kurátorok, a gyűjtők és a múzeumi szakemberek is – vallja Deák Erika. Úgy véli, ilyen esetben alakulhat ki egy olyan közös érdek, amely egy karriert hosszú távon képes megtartani világszinten, de elsősorban Magyarországon.
– Ha egy neves galéria elad egy művésztől munkákat, akkor az elindít egy önmagát gerjesztő folyamatot, így a piacon azt a művészt keresni fogják, hisz a galériás neve garancia arra, hogy az általa választott művész nemcsak tizenöt percig lesz híres, hanem valószínűleg komoly karrier előtt áll. De hogy ez hosszú távon működhessen, fontos, hogy az első műveit olyan gyűjtők vásárolják meg, akiknek a szavára adnak a kortársaik, beleértve a kurátorokat, a múzeumi szakembereket és a többi gyűjtőt – mondja Deák Erika. Hozzáteszi, a pandémia idején más volt a helyzet, akkor a közösségi média jelentősége megnőtt, és rendkívül sok művész az Instagram-profiljára posztolt fotókkal lett híres. – A Covid lecsengése óta visszaállt a rend, azóta a gyűjtők újra látogatják a galériákat, mert a műveket élőben akarják megnézni, és a művészekkel személyesen akarnak találkozni. Így tényleg azok maradnak talpon a piacon, akik igazán tehetségesek és elhivatottak.
Maurer és Bak példája
Hasonlóan látja a helyzetet Einspach Gábor is, aki üzlettársával, Czapolai Barbarával vezeti az ötödik kerületi galériájukat. – Ha jó vevőkörrel bír egy galéria, és a nemzetközi piachoz is kapcsolódik, akkor abszolút tudja segíteni a művészeit. Most például Makai Míra képzőművésznek van kiállítása nálunk, aminek köszönhetően a legrangosabb, kerámiával foglalkozó portál egy hosszú cikket közöl róla – mondja Einspach. Hozzáteszi, a képzőművészeti világ trendjeit azonban a nagy, nemzetközi kánonképző intézmények határozzák meg, mint a párizsi Pompidou Központ, a londoni Tate Modern vagy a New York-i MoMa, mivel ezeknek a kiállításai, vásárlási politikája és gyűjteményezése a piacon sok tényezőt meghatároz. Példának hozza fel, amikor 2021-ben a Tate Modernben egy hosszú ideig nyitva tartó, egyéni kiállítást rendeztek Maurer Dórának, és amikor 2023-ban kiállították Bak Imre 1976-os Nap-Ember-Arc II. című festményét, mely 2016-ban bekerült az intézmény gyűjteményébe. Einspach szerint e két történés a magyar gyűjtőknek is jelentős biztosíték volt, hogy a két művész korábbi műveit érdemes vásárolniuk, mert azok nemzetközi szinten is rangosak.
Úttörő munkát végeznek
Einspach szerint a trendeket meghatározzák a legnagyobb kortárs galériák is, mint a David Zwirner, a Gagosian vagy a Pace Gallery, melyek szintén kánonképző szereppel bírnak, és szorosan együttműködnek a nagyobb múzeumokkal. Hozzáteszi, a helyzet Magyarországon is hasonló, hiszen a múzeumi világra itt is visszahatnak a vezető galériák, főleg azok, amelyek nemzetközi vásárokon is jelen vannak. – Ezek a progresszív galériák úttörő munkát végeznek, mivel láthatóvá teszik azokat a kortárs művészeket, akikkel foglalkoznak, és így felhívják a figyelmet a fiatal tehetségekre, elfelejtett életművekre és már kanonizált mesterek új sorozataira is, vagyis hatással vannak a gyűjtői érdeklődésre, a közízlésre, de még a vizuális kultúrára is – vallja. Szerinte mindehhez fontos, hogy a művészek kiállításai szakmailag is megalapozottak legyenek, ő például ezért foglalkoztat a galériában művészettörténészeket, esztétákat és filozófusokat, akiket folyamatosan bevonnak a szakmai munkába.
Fontos az intuíció
A trendek kapcsán Einspach Gábor úgy gondolja, soha nem volt olyan széles a paletta, mint manapság, hisz sokféle irányzat és alkotói attitűd él egymás mellett a képzőművészeti világban. – Nincsen uralkodó korstílus, ahogy azt sem lehet megmondani sem Magyarországon, sem nemzetközi szinten, hogy az absztrakt vagy a figurális festészet iránt van nagyobb érdeklődés. De nyilván egy jó galéria egy következetes programmal, hiteles szakmai munkával és rangos nemzetközi megjelenésekkel tudja befolyásolni a gyűjtők érdeklődését.
Emellett fontos az intuíció is, Deák Erika például a megérzéseire támaszkodik, amikor új művészt választ a galériájába. – Számomra lényeges a művész intellektusa is, mert szeretem a kíváncsi embereket, akik nemcsak a képzőművészeti trendekre, de a világra is figyelnek. Ezt a tényt számos magyar, nemzetközileg is elismert művészkarrier bizonyítja. De ez fifty-fifty játék: először a galéria emeli a művész rangját, majd a művész a galériáét. Vagyis jó galéria nincsen jó művészek nélkül.
Alkotás helyett kontentet gyártanak
Hogyan látja a képzőművészek helyzetét a művészeti piacon egy műgyűjtő? Somlói Zsoltot kérdeztük, aki feleségével, Spengler Katalinnal építi közös kollekciójukat.
Képesek a műgyűjtők a vásárlásaikkal befolyásolni a kortárs képzőművészeti trendeket, irányzatokat?
Rövid távon igen, hiszen ha egy művésztől sok művet vesznek, akkor annak sokkal több lehetősége lesz fennmaradni a piacon és újabb műveket készíteni. Persze ez még nem garantálja, hogy az alkotó bekerül a Ludwig Múzeumba vagy a Magyar Nemzeti Galériába. Szeretném azt gondolni, hogy a művészeti piac alakításában a szakma dönt, amely iránymutatást ad a galeristáknak és a gyűjtőknek, hogy melyik alkotó készít minőségi műveket. De a műtárgy árát sokszor az is meghatározza, hogy a gyűjtő hol vásárolja meg. Létezik is egy kimondatlan hüvelykujjszabály, hogy az egyes galériákban milyen értéknél húzódik az a pszichikai korlát, amennyiért még az adott művet el lehet adni. Aztán sokszor láthatjuk, hogy egy alkotó idővel túlnő a galériáján, és egy másikhoz megy, ahol a műveinek az ára is emelkedik, aztán egy újabb galériát választ, és így tovább. A helyzetét pedig javíthatja, ha fontos galériákban és múzeumokban is lesznek egyéni és csoportos kiállításai is, vagy olyan művészeti projekteket visz végbe, amelyekkel felhívja magára a szakma figyelmét, és bekerül a sajtóba. Persze fontos, hogy a művész meg tudjon újulni, hiszen lehet, hogy húszévesen még valami menőt hozott össze, ami harmincévesen már kevéssé friss, ötvenévesen pedig idejétmúlt. Fontos, hogy az alkotó időről időre érvényes, a kornak szóló, releváns műveket készítsen.
Milyen stratégia alapján lehet műveket gyűjteni?
Alapvetően kétféle út járható. Létezik olyan gyűjtő, aki rátalál egy művészre vagy művészcsoportra, és szisztematikusan elkezdi gyűjteni a műveiket, vagyis az életművük minden korszakából vásárol munkákat, ezért egy szép, átfogó ívet tud megmutatni az alkotó munkásságáról. Más gyűjtők olyan alkotásokat vásárolnak, melyek aktuálisan érdeklik őket. Mi a feleségemmel a második kategóriába tartozunk, olyan műveket veszünk, amelyeket innovatívnak tartunk, vagy amelyek a gondolatiságukkal megragadnak minket.
Mennyit változtat a közösségi média a művészek megítélésében?
A népszerűségüket növeli, de ez nem jelenti azt, hogy az adott személy jó művész is lenne. Hiszen ha az Instagramon körülnézünk, akkor rengeteg olyan alkotót találunk, akiket több tízezren követnek, miközben még nem volt önálló kiállításuk semmilyen jelentősebb, szakmai referenciával rendelkező helyen. Persze léteznek olyan galériák, amelyekhez ha egy művész jelentkezik, akkor a portfóliója után azt nézik meg, hogy hányan követik az Instagramon. Aztán lehet, hogy a jövő alkotói a közösségi média által lesznek híresek, de az is lehet, hogy mindez csak múló divat. Ezt nem tudom megjósolni. Amikor fiatal voltam, a zenészek még zenét szereztek, a filmesek filmet csináltak, ma meg kontentet gyártunk a közösségi médiára. A képzőművészet kapcsán is van egy olyan érzésem, hogy egyes alkotók nem művészeti alkotást akarnak létrehozni, hanem posztokat, amik hozzák a lájkokat.
