Transzjogi aktivistaként korábban egy videóban már elmondtam a véleményem az eseményről, de most újra aktuális erről beszélni. Orbán Viktor arra célozgat, hogy nem kell idén, sőt egyáltalán vesződni a Budapest Pride megrendezésével, Gulyás Gergely zárt térben tudja csak elképzelni a felvonulást – hogyan tud ott felvonulni ott 35 000 ember, nem tudom –, aztán Lázár János és Szentkirályi Alexandra is megszólalt az ügyben. Mindenki arra hivatkozik, hogy a gyermekvédelmet kell szem előtt tartani az ilyen felvonulásokkal kapcsolatban is. Tényleg őszintén sajnálom azokat a gyerekek, akiket lelki fejlődésünkben az eddigi huszonkilenc alkalom esetleg megérintett, hátráltatott. Vajon hányan lehetnek ők? Gyanítom, azok a gyerekek, akikről viszont már kiderült, hogy egyházi személyek molesztálták, vagy gyermekotthonok rohadó, pusztuló falai között estek áldozatul pedofil bűncselekményeknek, vagy Kaleta laptopján bukkannak fel a fényképeik, sokkal többen vannak.
Miről szól ez az egész most? Természetesen nem a gyerekvédelemről, ez csak egy hamis álcaháló, amelyet a kormányzat már 2021-ben elkezdett felhúzni a társadalom orra elé, amikor „nemváltó óvodásokkal” és „transzvesztita drag queen-ekkel” riogattak. (Jelentkezzen, aki látott iskolában ilyen embereket előadást tartani bármiről!) Közeledik a választás, és ez az üzenet egyszer már bejött 2022-ben attól függetlenül, hogy civil szervezetek az utolsó pillanatban még „érvénytelenre” tudták menteni a népszavazást. Most újra ezzel próbálkozik a kormány, és mivel a felmérések szerint – és valljuk be a közbeszédből következően is – a szélsőjobboldali Mi Hazánk erősödni látszik, a kormánypárt két célzott üzenetet fogalmazott meg a vélhetően a Fideszt nem elég radikálisnak gondoló szavazók felé: Pride betiltása, készpénz használat támogatása. Újra a politika össztüzébe került egy kisebbségi társadalmi csoport úgy, hogy továbbra is reggelente a Fidesz/KDNP soraiban ülő rengeteg meleg politikus borotválkozás közben a tükörbe tud nézni, maximum a remegő keze megvágja az arcát, de amikor arra gondol, hogy ő a „bátor ötvenhatodik” a százharmincháromból, a megszáradt vér már nem zavarja, érzi, meg fogja tudni nyomni a szavazógombot a parlament termében. Bizonyára a gyomruk sem fordul meg, és nem kell kirohanniuk a parlament mellékhelyiségébe, ahol amúgy kicsi az esélye, hogy képviselőnőként egy transznemű nőbe botlanának.
