MÁV;Székesfehérvár;tömegközlekedés;Keleti pályaudvar;vonatgázolás;vonatkésés;

Gázolt a vonat Kőbányán, ma reggel is fennakadások vannak a Keleti pályaudvar közlekedésében

A miskolci fővonalon ráadásul elszakadt a felsővezeték is. 

A Keleti pályaudvarról 4:50-kor, Nagykátára indult S60-as vonat Budapesten, a Salgótarjáni utcai felüljáró közelében elütött egy embert – közölte Facebook-oldalán a Mávinform.

Emiatt a Keleti pályaudvarról 6:15-kor Szolnokra indult Z60-as vonat (3312) az Abonyi út kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll, az Isaszegről 6:43-kor a Keleti pályaudvarra induló G80-as vonat (3189) pedig nem közlekedik. Egyben jelezték, hogy a baleseti helyszínelés miatt a Keleti pályaudvarra érkező, illetve onnan induló járatok közlekedésében előfordulhatnak késések és járatkimaradások. A miskolci fővonalon ráadásul 20-30 perccel meghosszabbodhat a menetidő, mert Emőd és Nyékládháza között hajnalban megsérült a felsővezeték. Várhatóan kora délutánig ezen a szakaszon csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok.

Szintén gázolt a vonat Székesfehérváron, Maroshegy közelében. A baleseti helyszínelés végéig 15-20 perces késések fordulhatnak elő a balatoni vonalakon. A Balatonfüredről 8:05-kor Székesfehérvárra induló személyvonat (9727) helyett pótlóbusz közlekedik.


A MÁV szerint az autós figyelmetlensége miatt történt a halálos tragédia. A baleset miatt akár órás késések is lehetnek Budapest és Szeged között.