Ez a történet az Atlasz- hegységről és egy picit Budapestről is szól, de mindenképpen nőkről mesél, akik egy számunkra szokatlan világban élnek, más értékrendek mentén, de a saját szabályaik szerint. Egyszer egy magyar lány, Körösényi Bori úgy döntött, hogy Budapest és Marokkó között gyapjúfonalat gombolyít. Létrehoz egy vállalkozást, és elhozza hazánkba azoknak a szőnyegszövő kollektíváknak az alkotásait, amiket egy távoli vidéken a nők ösztönből és ősi szimbólumokból álmodnak meg. Felelős kereskedelmet biztosít számukra, önbizalmat ad nekik, hogy saját keresettel rendelkezzenek.
Távoli utakon, új ösvényen
A Nagy Diófa utca 34. előtt egy furcsa illat megállásra késztetett, valami megmagyarázhatatlan vidéki érzés egy olyan helyről, ahol birkanyájakat őriznek. Abra nevű boltjában Bori várt rám a különleges, messzi tájról iderepített szőnyegek között. A vállalkozás öt évvel ezelőtt Berber Budapest néven indult, de ez a név már nem tükrözi azt az üzleti modellt, ahova azóta fejlődött. A berber szó barbárt jelent, s negatív kicsengése nem is állhatna távolabb Bori hozzáállásától, amely a helyi alkotók felhatalmazásán és tiszteletén alapszik. Az Abra szó egy női név, és a másik jelentése út, ösvény, ami már igen találó a vállalkozás céljait tekintve.
Amikor Bori első gyermeke megszületett, elkezdett érdeklődni a szövés iránt. Korábban elvégezte a Közgazdaságtudományi Egyetemet, majd a elindult a reklám irányába, később gasztro-eseményeket is rendezett, ugyanis imád főzni, szívesen kísérletezik más kultúrák ételeivel. Mégis úgy érezte, nem találta meg a számára megfelelő vállalkozást. Végül beiratkozott a Hagyományok Házába, és két év alatt megtanult szőni, a többi között megismerte a hagyományos, erdélyi festéses alapú szőnyegkészítést, aminek a síkszövéses technika az alapja. Ez hozta számára a felismerést: őt inkább a csomózott, ősi technika vonzza, valamint magával ragadta az a csodálatos mintavilág, amit hosszas keresgélés és kutatás után a marokkói szőnyegekben talált meg.
Először a férjével utazott el Marokkóba, majd az első útból szerelem lett, és egyre többször látogattak el a színes, aromás fűszereiről, erős teáiról és lankás homokdűnéiről ismert országba. A főváros varázsa után hamar a vidék felé vették az útirányt, hátizsákkal, szinte nomád vándorokként keresték fel az Atlasz-hegység eldugott kis falvacskáit.
Bori hamar rájött, hogy a városokban a szőnyegpiacon kapható termékeket úgynevezett middlemen-ek, vagyis áruforgalmi közvetítők tisztességtelen felvásárlások útján értékesítik. Valójában azok a szorgos kézművesek, akik készítik a szőnyegeket, korántsem részesülnek a profitból vagy csak jóval a piaci ár töredékét kapják kézhez.
Mikor világossá vált előtte ez a kizsákmányoláson alapuló üzleti modell, úgy döntött, más utat választ. Lépésről-lépésre, bizalommal, egy szoros együttműködésen alapuló kapcsolatrendszert alakított ki a szövőnőkkel. Öt éven keresztül járta a falvakat, részt vett a közösségek mindennapi életében. Diót szedett, sáfrányt morzsolt, mint a többiek. Így ismerte meg az eldugott kis falvakban élő nőket, akik a mai napig generációkon keresztül adják át egymásnak az ősi tudást. Miközben patriarchális társadalom jellemzi a marokkói világot, ezeken a helyeken mégis a matriarcha, azaz egy erős nő vezeti az adott családot. Ez a nő minden titkok tudója, ami a szövést illeti, ő ismeri a színkeverés csínját-bínját, az adalékanyagok adagolásának módját.
Természetes ritmusban
Az amazigh (ejsd: amazír) falvak annyira eldugottak, hogy szinte észre sem veszi őket az ember az Atlasz-hegység sziklái között. A házak vályogból készülnek, berendezésük egyszerű, puritán, a magánszféra kialakítására szinte nincs is lehetőség. A lakóházakban se fűtés, se víz, de még a villany is ritka. A háztáji gazdálkodás jellemzi az itt élők mindennapjait, mivel kevés a férfi, és ők is a városban dolgoznak. Csupán kisfiúk és aggastyánok élnek a nőkkel. Ebből következik, hogy az itt élő nők a körülményeikhez képest szabadnak érzik magukat. Öntudatosabbak, mivel magukra vannak utalva a hétköznapokban. Akkor kelnek fel, amikor feljön a nap, és akkor fekszenek le, amikor lenyugszik. Együtt élnek a természettel. Itt nincsen stressz, senki nem rohan sehová, mindenre jut idő. A nők elvégzik a ház körüli teendőket, főznek, kertészkednek és szőnek. Az idősebb nők nem is nagyon tudják, melyik időpontra esik a pontos születési dátumuk. Általában valamilyen ünnephez kötik a gyerekeik világrajövetelét is. Vannak olyan asszonyok, akik életükben talán kétszer hagyták el a falujukat. Bár a mai fiataloknak már van születési anyakönyvi kivonatuk, ezt a legközelebbi városban állítják ki, ha az anya beviszi az újszülöttet. A fiatal lányoknak már van lehetőségük iskolába járni, de még ez sem mindig evidens, mert nem mindenki fér be a bentlakásos iskolákba. Ha sok a fiú, akkor övék az elsőbbség.
A lányok másik lehetősége a szövés. Ennek a tudományát általában az édesanyák adják át a leányaiknak, egyszóval a kislányok beleszületnek a hagyományőrzésbe. Természetesen vannak olyanok is, akik felnőttként kezdenek el szőni, ők a szövőkollektívákban sajátítják el a csomózási alapokat. A szövés művészete évezredek óta kulcsfontosságú az amazír őslakosok kultúrájában, és egyre jellemzőbb, hogy tudatosan válik a nők életének részévé. Ezért is fontos az iskolázottság, hogy a lányok is megtanuljanak írni, olvasni és számolni.
Ha birtokukban van a tudás, jobban tudják képviselni az érdekeiket, hiszen ők határozzák meg a szőnyegek négyzetméterárát és az összeget, amit a munkájukért elkérnek. Ennek köszönhetően magabiztosabbak lesznek, és megértik, hogy a függetlenség áldásos.
Tisztelet és bizalom
Borit az itt élő nők mindig szeretettel és bizalommal fogadták, bár kezdetben nem értették a lelkesedését, és azt sem, hogy miért nem a gyermekeivel tölti az idejét. Természetesen a két kisfiával is utazott már hozzájuk. Hihetetlen volt látni, hogy a gyerekek milyen hamar megértették egymást szavak nélkül. A közös játék, a foci hamar feloldotta a nyelvi nehézségeket. Ezeket a találkozásokat már nem csupán az üzleti érdek köti össze, hanem a barátság, az amazír nők iránti tisztelet és kultúrájuk elismerése. Bori jelenleg nyolc autonóm szövőközösséggel van kapcsolatban. Hosszú volt az út idáig, de már az elején eldöntötte, hogy megfizeti a szőnyegek árát, nem kezd alkudozni és lenyomni az árakat, mint a városi férfi kereskedők.
A szőnyegek árának összhangban kell lennie azzal az értékkel, amiket a nők hozzátesznek időben, mintákban, színekben és kreativitásban. Hitet ad azzal a szövőnőknek, hogy megfizeti a munkájukat.
Már tolmács is segíti munkáját, egy finomabb lelkű férfi személyében, aki más habitusú, mint az itteni férfiak általában, és a szövőnők is elfogadják. Ennek köszönhetően gördülékenyebb a kommunikáció, bár így is meg kell küzdeni furcsa helyzetekkel. Egyszer Bori hiába utalta át a pénzt egy elkészült szőnyegért a szövőnőnek a saját bankszámlájára, a nő nem vehette ki a bankból az összeget férfikíséret nélkül. A tolmácsnak kellett elmennie vele a bankba, hogy megkapja a jussát. Máskor egy női kollektíva kibérelt szövésre egy helyiséget, és hónapokon keresztül elfelejtették kifizetni a bérleti díjat. Bori szerint ez azért fordulhatott elő, mert teljesen hiányzik belőlük a vállalkozói szemlélet. Szóval akadnak nehéz helyzetek, és rengeteg kommunikációt igényel a vállalkozás. Valójában ettől izgalmas és szép is egyben.
A szövés maga az élet
Mielőtt a szövőnők belekezdenek egy szőnyeg szövésébe, különleges óvintézkedéseket tesznek. Ezek az amazír-iszlám hiedelmek és hitvilág keveredésének köszönhetők. Mézet helyeznek a felvetés mellé, hogy a tulajdonosának boldogságot hozzon az életébe, vagy az egyik szövőnő, Hlima csontokkal peckeli ki szövőállványa faelemeit, hogy a gonosz szem és a rosszindulatú szellemek ne lássák a szőnyeget, és ne ártsanak leendő tulajdonosának. A szövéshez használt leverővilláját az édesanyjától örökölte, aki egy szomszédos zsidó családtól kapta ajándékba mintegy hatvan évvel ezelőtt, amikor azok Izraelbe vándoroltak. Amióta Hlima sző, csak ezt használja. Az itt élő nők kevés tárggyal rendelkeznek, és amijük van, azt nagy becsben tartják. Hlima számára a szövés maga az élet, ezen keresztül kapcsolódik a közösséghez, az őseihez.
Mintákkal mesélnek
Bori a jövőben szeretne még utazni, más régiókba is eljutni, ahol újabb szövőközösségekkel veszi fel a kapcsolatot. Minden régiónak megvan a saját szövési technikája, változnak a minták, de még a szövést követő utómunkálatok is. Számára ez a vállalkozás már nemcsak a szőnyegekről szól, támogatni, segíteni szeretné a női szövőközösségeket, és megmutatni nekünk is ezt a csodavilágot, amelyben az amazír nők élnek. Nem is gondolnánk, hogy egy új szőnyeg, amely messze van a tökéletesség kultuszától, amelyben a csomók spontán, a kreatív női elmék mentén képződnek, olykor dinókat, szívecskéket, kis embereket, áldást kérő motívumokat ábrázolva, mennyire más hatást keltenek az otthonunkban.
Ezeknek a szőnyegeknek életciklusuk van, akárcsak nekünk, embereknek. Idővel a bontott fonalak kirajzolódnak, más mintát vesznek fel. Izgalmas dolog ez, akár egy varázslat, amelyben a szövőnők szíve-lelke is benne van.
Szőnyegkisokos
A legismertebb marokkói szőnyegtípus a Beni Ourain, ahol a világos gyapjúfelületen egyszerű, geometrikus mintavilág jelenik meg. A színes, bohókás Azilal szőnyegek csomózása szellősebb, a gyémántminta-motívumok a termékenység női szimbólumai. A Boujad filces és extravagáns színeket használ. A Boucherouite a fenntartható lakástextíliák legszebb példái, maradék anyagok és fonalak egyvelegéből izgalmas kavalkádot alkotnak. A Beni Mrirt szőnyegeknek különlegesen puha, süppedős a gyapjúfelületük, rendkívül sűrű csomózással készülnek. A legjobb minőségűek, így árban is a magasabb kategóriába esnek, viszont egy életen át jó szolgálatot tesznek a lakásban.
