„Hibáztunk” – vallották be a rendőrök a minap, miután nem vették komolyan egy életveszélyben lévő nő feljelentését, és a halála után is mismásoltak. Meggyilkoltak egy segítséget kérő, mégis magára hagyott embert, és ez jóvátehetetlen. A hiba belátása azonban mintha fényt jelentene az alagút végén, mondanánk, de egyelőre csak az alagút kezdett el derengeni. A hosszú és sötét alagút, amiben a rendőrök egymagukban továbbra is nehezen fognak eligazodni.
A biztonság ugyanis nem csak rendvédelmi vagy életvédelmi kérdés. A biztonság nem az erőszaknál, nem a gyilkos indulatnál kezdődik. A biztonság a társadalmi erkölcsnél és a társadalmi szolidaritásnál kezdődik.
A halálos őrületet talán nem mindig lehet megállítani, de ha kevesebb gyűlölet és több emberség volna a közösségekben, talán több figyelem jutna a bajbajutottakra. A biztonság emellett mindig hatalmi kérdés lesz elsősorban.
Megengedheti-e magának bárki, hogy egy nővel (vagy bárkivel) szemben magasabb rendűnek érezze magát, és a tulajdonának tekintse, uralva a kiszolgáltatottságát? Megengedheti-e magának bárki, hogy a vagyonával és a rangjával (nem is feltétlenül korrupció eszközével) megkörnyékezze az igazságszolgáltatás jelzőrendszerének a jóindulatát, eltompítva az éleslátását?
Nem varrnánk a birodalmi antikormányzás nyakába egy japán származású nő halálát, meg egyáltalán bárkiét, hiszen az Orbán-rezsim kártékonyságának is vannak korlátai (és vannak olyan iparágak, amelyek nem kellően jövedelmezők: a maffiakormányzás még nem lépett a Thompsonok és a levágott lófejek korszakába). A nemzeti halasztástudomány jegyében azért persze jó volna megtudni egyszer, hogy miért haltak meg lakosságarányosan aggasztóan sokan, majdnem 49 ezren a fideszes Covid-kezelés időszakában (és persze jó volna hallani az emberhalál idején zakatoló lélegeztetőgép-panamáról, amelyet idegenbe küldött fürkésző-portyázó strómanok talán kajmán-szigeteki lélerakatait gazdagították). És ha már emberélet: a tizenöt éve (vagy inkább a „haza nem lehet ellenzékben” 2002-es csatakiáltása) óta sistergő gyűlölet és háborúskodás aligha növeli az egészségben leélt évek számát Magyarországon. Ennek belátásához még csak indiai ájurvédaexpert sem kell újévkor, Keralában.
A konkrét nyomozati ügyben egyébként megtalálták a felelősöket. Egyúttal elrendelték az elmúlt évben kapcsolati erőszak miatt tett feljelentések elutasító és nyomozást megszüntető határozatainak felülvizsgálatát. A budapesti főkapitány az eddiginél több rendőrt kötelez érzékenyítő tréningre a családon belüli erőszak témakörében. Érzékenyítés. Amíg a néhai szabad tudományos akadémia fogalomhasználati különbizottsága kitalál valami kevésbé liberális kifejezést arra, hogyan ne legyünk vakok az előttünk tornyosuló problémákra (és a foglalkozás körében elkövetett hozzáértés legyen a barátunk), addig bátorkodunk magunk is ezt a fogalmat alkalmazni. Az érzékenyítés érdekes kifejezés. Eleminek gondolnánk például, hogy az elesettek gyámolítása alapfelszereltség legyen egy rendőrnél a szolgálati Glock 17-es mellett. Egy pedagógusnak sem okozhat gondot az a figyelemhiányos, neveletlen, izgő-mozgó dolog, amit az egyszerűség kedvéért gyereknek hívunk. Mégis mindennapos volt az érzésünk hosszú iskolai tartózkodásunk során, hogy az osztályterem egyetlen szakavatott felnőttjét gyakorta csak egy dolog idegesíti ígéretes neveléstudományi pályáján: a gyerek. Ahogy nagy a baj ott is, ha a böllért érzékenyíteni kell a haláltusa és a patakvér látványának elfogadására. Vagy a jogászt az igazságtalanság elviselésére. Vagy a magyart az igazságtalanság elviselésére.
A magyart úgy általában érdemes volna érzékenyíteni sok mindenre, a nemzeti tőkefelhalmozás elfogadása például nagyon nehezen befogadható élmény akkor, ha a nemzeti tőke rendre a miniszterelnök egy négyzetméteres környezetében halmozódik felfelé.
Mészáros Lőrinc lassan már mozdulni sem tud a tőkétől.
A kormánytagok érzékenyítése nemzeti sikerágazatnak ígérkezne. Egy Bigott Fideszes-érzékenyítő Zrt.-nek évtizedekre elegendő megrendelése lehetne. Itt van például Lázár János. A batidai vadászkulipintyó és a Karmelita között ingázik, eltévedve időnként olyan városokba, ahová milliárdokat készül odatranszformálni birodalmi lépegetőkkel. Tornanádaskai vályogházból, harmadik világbeli szabolcsi szegregátumból azért nem jelentkezik be nyilván, mert a live streaminghez gyenge a térerő. És ha már Lázár János, az iciripiciri-Dubaj ügyében is kaphatna érzékenyítést a kormány. Rákosrendező például a nagy magyar kormányzati érzéketlenség netovábbja. Hallani, a Fidesz-elit már dörzsöli a tenyerét, hogy miként tornáztatja majd a fővárost Rákosrendezőn. Itt van például a sok százezer tonna szemét, amiért az állam vasútcége legalább annyira felelős, mint az 1999-es magyar kormány, amelyik a leégett Budapest Sportcsarnok szemetét hordatta a területre. Jó ötletnek tűnt. A hatalmas hulladékhegy most visszahullani látszik a kormány fejére. Nyilván lesz megoldás. És a kormány nyilván ugyanolyan szolgálatkész lesz, mintha Tarlós lenne a polgármester és/vagy arab a befektető.
A hiba belátása egyébként (mindközönségesen: az igazság) alkalmasint elengedhetetlen ahhoz, hogy jóra forduljanak a dolgok. Lehet hazudni példának okáért repülőrajtot, csak egy a baj, nem vagyunk rajta a repülőn. Valahol egészen máshol vagyunk. „Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, szállj le róla!” – idézhetnénk a napkeleti elhajlásokkal felvértezett félázsiai (vagy tán egészen az, még mindig) bölcset. Magyarország lova megdöglött. Hivatalból vitatkozik e ténnyel G. Fodor Gábor politológus-közíró, aki szerint a Fidesznek nem Magyar Péter az ellenfele, hanem a gazdasági helyzet és a dekonjunktúra. Szegény gladiátornak sem az oroszlán volt az ellenfele, hanem a kényelmetlen tépőfog és a szilaj harapáserő. A gazdasági helyzet és a dekonjunktúra az ellenfél, legyen. A többségnek sem Orbán az ellenfél, hanem a rendszerszintű korrupció és a kormányzásképtelenség. G. Fodor szerint Magyar Péter nagyon unalmas. A magyarok istenére: nincs nagyobb szükség az unalmas politikára Magyarországon. Hallani sem akarunk róla 2026 után négy évig, mert biztosak akarunk lenni benne, hogy ha véletlenül pislantunk egyet, az idő alatt nem tűnik el a fél ország. A Transparency legújabb jelentése szerint harmadik éve a legkorruptabb uniós tagállam vagyunk. A Soros-bérenc szervezetet persze ki is takarítani azonnal: erről is tárgyal a fideszes frakció a jövő héten. Hamarosan elválik, kinek a gyomra nem veszi be ezt az őrületet a kormánypártiak közül. Mert egy dolog a jogszabályokkal fenyegetőzés és a külföldi ügynöközés, és egy másik dolog az orbáni (egyelőre) verbális erőszak: ki kell söpörni a Soros-hálózatot! Lassan mindenkinek el kell döntenie, hova áll. A belgák most kimaradnak egy hovaállásból.
A héten beférkőzött az abszurd hírek közé a Csatt című ATV-műsor is, ahol Deák Dánielről derült ki, hogy lótetű érvek nélkül nehéz vitatkozni. A Direkt36 Dinasztia-filmje volt a téma, és a jobboldal makacsul ragaszkodott a „hrivnya-dollár-baloldal” narratívához. Nekik sem ártana egy alapos érzékenyítés: Orbán számos ország belügyeiben matat könyékig, és a pénzügyi támogatástól sem riad vissza, régóta magyar közpénz működteti a jobboldali amerikai influenszereket.
Most szólunk tehát: eritreai nakfát és ghánai cedit is elfogadunk, ha az adomány segít leleplezni az Orbán-rezsim tolvaj természetét. Ennyi.
Dévényi Istvánnak és Egri Viktornak pedig innen is hadd fejezzük ki érzékenyítés nélkül is meglévő együttérzésünket.
Skrabski Fruzsina, Novák bukott államfő egykori tanácsadója sem válogatós közpénzelfogadásban. Ő a Facebook-diktatúráról készülő dokumentumfilmjére kapott 49 millió állami forintot. Neki például letiltotta a gonosz algoritmus a mandulafafotóját. Másnak a muffinját. Ejnye! Ki is mennek a Facebook-központba négyen-öten válaszokat követelni. A pénzünkből futja rá, oké. Egy dolgot kérünk csak. Ha leleplezték a marxista muffinmaffiát vagy a bolsevik mandulafacenzort, tényleg számoljanak be róla! Érzékenyítésre e téren is jelentős szükség mutatkozna.
