Az ismétlődő krízisek és a globális riadalmak létbizonytalanságot (és életszínvonal-vesztést) okoznak a nyugati világban. Ez a létbizonytalanság kedves a káosz kapitányainak, a muszlim terroristáknak, Putyinnak, Orbánnak, Trumpnak, a keresztény terroristáknak (a muszlim világ látványos, de roppant kis hányada öldöklő elmebeteg, ahogy a fehér heteró keresztény tömeggyilkosok is igen kis arányban képviseltetik magukat a normálisok között).
E káoszban az úgynevezett szuverenisták ellenségeket kreálhatnak. Trump és társai a liberális mélyállamot és a globalizmust okolják mindenért, és ezúttal nem csupán leváltani akarták a demokratákat, hanem a saját hosszú távú kormányzásuknak ágyaznak meg. Ez ugyan a megérzésünk szerint erős gátakban fog elakadni az Egyesült Államokban (talán még egy évet sem fog kibírni a kongresszusi és a szenátusi fölény), de attól még nagy elánnal álltak neki a tisztogatásnak.
Illiberális infantily
Donald Trump a (keresztényfasisztáktól a mérsékelt konzervatívokig terjedő) republikánus think tankját Orbán Viktor illiberális műhelyei is segítették. Ezeket a műhelyeket, az antiglobalista erők globális koalícióját, a wokebusters mozgalmat, a washingtoni és brüsszeli mocsárlecsapolást a magyar adófizetők finanszírozzák, részben a Fidesz szervezetein (Batthyány Lajos Alapítvány, Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány), részben a Fidesz által létrehozott „kutatóintézeteken” keresztül (Alapjogokért Központ, XXI. század intézet, MCC).
Orbán 2022-ben adott 12 pontos bevásárlólistát a konzervatív globalizmusnak.
Ebben írja, hogy „a választók oldalán kell maradni, és a progresszívek Achilles-sarka az, hogy a vágyálmaikat akarják rákényszeríteni a társadalomra… Meg kell találni azt a néhány kérdést, amiben a baloldal teljesen elszakadt a valóságtól, és be kell mutatni, de úgy, hogy ne csak a tojásfejűek értsék.” Ez tehát Orbán populizmusa. Az ideológiamentes hatalommegtartási technika. Csináld azt, amit a többség akar (határkerítés, transzsportolók ügye), vagy csinálj úgy, mintha azt csinálnád (gazdagtámogató, középosztály-süllyesztő családpolitika). A szavazatra sandító populista (mindközönségesen: gátlástalan és elvtelen, vö.: Putyin-simogató) kormányzás ezért akadályozta az évszázados és felkorbácsolt magyar idegenellenességre játszva a roma szegregációs kártérítések kifizetését (emlékszünk: ellenkezik az emberek igazságérzetével), és azért vezették be a börtönbiznisz kifejezést. Ha körülnézünk, látjuk, hogy nem látjuk: már nem fontos egyik sem, mert a fideszesek a „migránsokban” megtalálták az új romáikat. A zsidóktól félnek („ne szorulj ki a szélére”, Orbán mondása, ezért létezik a Mi Hazánk), mert velük véletlenül sem szeretnének ujjat húzni. Annál jobban szeretik a pénzecskét (és a megosztást, amire eddig csak a Sorsok Háza ment rá.)
Zsolt Péter szociológus a társadalom csapdába ejtéseként írja le a magyar közállapotokat, amelynek ideológiája is van: a liberálisok és a kommunisták kiszorítása. Előbbiek idegen hatalom érdekeit szolgálják, utóbbiak a régi elnyomó hatalom örökösei. „A kiszorítósdi játékban valószínűleg nem cél, hogy a győztest támogatókat infantilizálják, viszont járulékos következmény, melyet a politika voltaképp nem is bán. Az újraválasztási esélyek ugyanis nőnek, ha az elitcsoportokon keresztül a befolyás kiterjeszthető – írta a Civil Szemlében már 2016-ban. – A csapdába került társadalmak aztán nem érzik jól magukat a bőrükben, a kreativitás csökken, mindenki cinikussá válik. Az emberek közti életszínvonal-beli különbségek elviselhetetlenné válnak, elszabadul a szegénybűnözés, vagy polgárháborús helyzet alakul ki.”
A magyarok azonban, tesszük hozzá, a szélsőségeket nem szívelik, cserébe megtanultak tűrni. De egyben igaza van Orbánnak: a szabadságuk elvételét nehezen viselik. Előbb csak nagyon nem tisztelik az államot, aztán lerázzák magukról az igát. Az infantilizálódás lelepleződik, felkelés van a fotelból.
Állandósuló álhírözön
Trump szuverenizmusát már első napokban a WHO-tagság és a klímaegyezmény bánta. A 47. elnök igyekszik történelmi amerikai melldagasztást elérni Grönland megszerzésével, és persze rátenné a kezét az iszonyatos mennyiségű nyersanyagra is (ami olcsó benzin jelent, a demokratáknak és republikánusnak pont ugyanannyira tetszőn). Hamar ki fog derülni ugyanakkor, hogy Amerika szuverenizmusa egy lapon sem emlegethető a magyarral. Lényegileg más, totálisan más a jelentésük. Zsolt Péter szociológus szerint a szuverenista populizmus tekinthető válságokra válaszoló kísérleteknek is. Kérdésünkre elmondja, hogy a válság lényege globális: járványok, klíma, túlnépesedés, gazdaság, élelmiszeripar, politika, mesterséges intelligencia. A szuverenista populizmus ezeknek a tünete. A lényegi gyógymódot nem tudják megadni, felületi megoldásokat nyújtanak, ígérnek. Ezek azonban, tesszük hozzá, nem segítik elő a nagy válságok által kívánt, logikus és felelős globális összefogást.
„Vannak nemzetek fölött álló globális kényszerek. Jobban, mint bármikor korábban – mondja a szociológus. – A válságok kihordása először mindig az addigi megoldások tagadásával kezdődik. Meglátjuk, hogy a korábbiban mi volt a tévedés, és ezt teljes mértékben el akarjuk utasítani. A következő lépés, hogy meglátjuk, mégis volt némi jó a korábbi megoldásokban. A szuverenista reakció, miután kipróbálja magát, jöhetnek a fejlődés lépései.”
A nacionalista populizmusról rendre bebizonyosodik, hogy éles törésvonalakat kódol, vetjük föl. Ilyen Trump Európát is fenyegető vámháborúja vagy a még a populisták egy része által is elítélt Putyin-csicskaság (Meloni, lengyel konszenzus). De vajon hová vezet mindez? Zsolt Péter lát néhány várható kimenetelt. „Az olaszok eurokommunizmusa elsőként szakított a szovjet orientáltsággal, és valami hasonlót látok most, csak jobboldali vonatkozásban. A Nyugat feltehetően előbb lábal ki a válságból, hamarabb találja meg az útját, így azok lesznek szerencsésebbek, akik – még ha populisták is – erre a vonatra akarnak felszállni.
Mindeközben a legnagyobb veszélyt a fake news szabad terjesztése hozza. A legjobb ellenszere ennek az, ha az emberek számára megnő a hiteles szerkesztőségek becsülete, ezeket fenntartják, és lesznek megint hagyományos újságírók.
Az írott kultúrában minél jobb helyzetben van egy társadalom, annál valószínűbb, hogy ezt a kihívást megoldja.”
Magyar esélyek
Szanyi Miklós közgazdász ír arról az elméletről (Portfólió blog, 2021), amely szerint a kettéhasított társadalom mindkét része homogén, ezért a populizmus nem ad teret a pluralizmusnak, eltérő vélemények figyelembevételének, és nem törődik a kisebbségben maradókkal. A koncepció elitellenessége a politikai hatalmat korlátozó intézményeket, a „fékeket és ellensúlyokat” a népakarat érvényesülését gátolni akaró korrupt elit eszközeinek tekinti, ezért igyekszik azokat felszámolni vagy megkerülni. Szanyi Miklós kérdésünkre az új amerikai adminisztrációról azt mondja: Trump már az előző elnöksége idején is szembement a globális és a transzatlanti összefogással. Ennek egyik megnyilvánulása volt a transzatlanti kereskedelmi és befektetési egyezmény megtorpedózása. Ennek célja az lett volna, hogy Kínával szemben egymás felé a másik két globális erőközpont közösen lépjen fel, egymás számára kedvezőbb működési terepet kínálva, mint Kína felé. Erre Európa inkább ráutalt volt, de az USA is profitálhatott volna belőle, főleg a pénzügyek területén. Akkor az USA kihátrálását még nem szuverenizmusnak hívták, hanem rövid távú önérdeknek.
„A világgazdaság működése a specializációra és az együttműködésre épül – magyarázza a közgazdász egyetemi tanár. – Olyan korszakokban, amikor az ilyen folyamatok alábbhagytak, visszarendeződtek, a gazdasági fejlődés is lelassult, ami komoly társadalmi és politikai feszültségek kialakulásához vezetett. Az persze szintén egyértelmű, hogy a globalizációnak voltak és vannak nyertesei és vesztesei. Ha nincs visszarendeződés, a folyamatok nettó egyenlege pozitív, csak éppen nem mindegy, hogy az elért nyereségen az egyes országok, illetve azon belül a társadalmi rétegek milyen mértékben és arányban részesednek. Visszarendeződés esetén a kevesebb elosztható jövedelem még jobban kiélezheti az elosztási feszültségeket.”
Donald Trump azzal érvel, hogy bár az USA a globalizáció első számú haszonélvezője volt, az elért többletekből nem részesült a szerinte szükséges mértékben. „De ezt a szempontját nem az elosztás arányainak módosításával, hanem az együttműködés rendszereinek felborításával próbálja elérni. Mindenkinek fájjon, de nekünk kevésbé! – mondja Szanyi Miklós. – Ráadásul az amerikai gazdaság mostani állapota még azt sem zárja ki, hogy az »európai ballaszt« nélkül is megőrizheti versenyképességét a legfontosabb, legdinamikusabban bővülő piacokon, akár Kínával szemben is. Erre van reális esély, a dinamikusan bővülő szektorokban, az e-gazdaságban jelentős az amerikai fölény. Trump körülvette magát ebből a körből származó üzletemberekkel, akiknek anyagi érdeke fűződik az erőfölény fenntartásához, növeléséhez.”
A közgazdász kiemeli: van még néhány „ballaszt”, amitől Trump meg akarja szabadítani az amerikai gazdaságot. Ilyen a környezeti fenntarthatóság problémája és a globális biztonságpolitika is. Más kérdés, hogy mindezeknek a felelősségvállalásoknak az elhárítása milyen következményekkel járhat. „A különféle területeken kialakuló válságszcenáriók nagyon bizonytalanok – mondja. – Utólag fog elválni, hogy kinek lesz igaza. Feltehetőleg senkinek, hanem valamiféle köztes helyzet alakul ki. Például csak fél Magyarország fog elsivatagosodni, vagy Manhattan kikötőit méregdrága gátakkal kell majd megóvni az emelkedő tengerszinttől, de meg lehet menteni. Ami dönt, és itt kapcsolódhatunk a populizmushoz is: a pillanatnyi hatalmi érdek.”
A másik trumpi lépés a kereskedelempolitikai eszközök biztonságpolitikai alkalmazása. Trump most saját szövetségeseit, partnereit fenyegette meg, amire mindeddig nem volt példa. Ez a zsarolás a közgazdász szerint nemcsak etikátlan, de súlyosan rombolja a maradék multilaterális és globális intézményi rendszert, és ezzel növeli a biztonságpolitikai konfliktusok, konfrontációk kialakulásának az esélyeit.
„Magyar szemmel nézve mindez nagyon sok aggodalomra ad okot.
Országunk méretéből és adottságaiból következően csakis valamilyen együttműködési rendszer tagjaként vagyunk képesek biztonsági garanciákat kapni. Ha ezek leépülnek, Magyarország beágyazottsága gyengül, kitettsége akár gazdasági, akár biztonságpolitikai szempontból nőni fog.
A jelenlegi szövetségi rendszer cseréje egy másikra (például a feltörekvő gazdasági és politikai hatalmak irányításával – BRICS), amely még hipotetikusan sem létezik, nem lehet opció. Lehet választani, mi jobb: maradni egy most süllyedőfélben lévő, de potenciálisan talán megmenthető európai hajón, vagy erőteljes karcsapásokkal úszni a közelben felbukkanó ellenséges hajók felé, remélve, hogy talán ledobnak egy mentőövet számunkra…”
