A Harkiv megyei, egykor 26 ezres város fontos közlekedési csomópont, több észak–déli vasútvonal és autópálya halad át rajta. 2022-ben villámgyorsan elfoglalták az előrenyomuló orosz csapatok, míg 2022 szeptemberében egy meglepetésszerű ellentámadásban újra ukrán kézre került. A támadók lendülete akkor több tíz kilométerre lökte a város keleti peremétől az oroszokat, akik az elmúlt két év lassú, felőrlő taktikájának köszönhetően ismét a város pereménél járnak.
„Gyorsan békét akar teremteni. Izrael és a Hamász már aláírt egy békeszerződést. Még katonai megállapodásuk is van. Azt akarom, hogy ez velünk is így legyen. Békét akarok” – mondja Tatjána a pult mögött állva, a be-betérő katonák vásárlásait beütve a pénztárgépbe. Élelmiszerboltja van a város egyik kisebb piacán, ahol mostanra csak néhány bódé üzemel. Saját bevallása szerint minden szavát követi Trumpnak, így a beiktatási beszédét is szóról szóra el fogja olvasni, ezt követően pedig a politikai elemzéseket is.
Az üzlete előtt lévő aszfalton tátongó lyukak és a repesz szaggatta buszmegálló ad rá magyarázatot, miért van zárva az egykori boltok nagy része. A várost állandó tűz alatt tartják az oroszok, hol egy tüzérségi lövedék, hol egy drón, máskor egy siklóbomba csapódik be. Villany, gáz már csak a város nyugati felében van, víz nincs, viszont a lakók szerencséjére sok, jó minőségű nyilvános kutat találni a városban.
„Tisztában vagyok vele, hogy veszélynek teszem ki magam azzal, hogy maradok. De ez az én otthonom, ez az én földem, nem megyek el innen. Itt születtem, ahogy a gyerekeim is. Ez az egész életem” – mondja Tatjána.
És hogy mi lesz, ha ideérnek az oroszok?
„Olyan nem lesz, punktum!” – jelenti ki.
A nála vásárló katonák mindig azt mondják, ne aggódjon Kupjanszkért.
„Nem adjuk oda nekik” – eleveníti fel sommás válaszukat.
A várost átszelő Oszkil folyó túloldalán gyárépületek találhatók, amelyek vastag falai ideális védelmet nyújtanak a várost védő katonáknak a hagyományos fegyverekkel szemben. A 250 kilótól a több tonnánál is nehezebb, hidegháborúból megmaradt, repülőről ledobott bombák ellen azonban csak a legvastagabb acél- vagy betonfödémmel rendelkező föld alatti bunkerek nyújtanak védelmet. Ezt az oroszok is tudják. A percenként három-öt becsapódás hangja 10-15 kilométerre is elhallatszik a város határától. A hatalmas bombák robbanásába beleremegnek az ablaküvegek, falak. A mellkasunkban érezzük a detonáció erejét.
Drónok duruzsolása
Tatjána egyik vevője a 116. dandárban szolgál felcserként. Egy orvos vezette nagyobb egység tagjaként az a feladatuk, hogy kihozzák a sebesülteket a line zéróból. Ukrán szlengben így hívják a harcérintkezési pontot. Vezetőjük Volvóként mutatkozik be, a katonai szabályoknak megfelelően a hívónevét használva, és ezzel védve elsősorban az orosz titkosszolgálatoktól a családját és a civil személyazonosságát. Egy elhagyott házban rendezték be a főhadiszállásukat a folyó mellett. Főznek, pihennek két frontszolgálat között.
Az udvar fölött jellegzetes hang hallatszódik, a tiszta égbolton drón zümmög dolgára az orosz állások felől a város felé.
„Nás” – morogják a katonák, hogy ez az övék, de pillanatokon belül mégis mindenki a házban terem.„Tizenöt percenként elmegy itt egy” – teszi hozzá Volvo.
Hamar kiderül, minden drón az övék, minden robaj „outgoing”, vagyis a becsapódás helyett az elsülő ukrán ágyúk hangja.
A kegyes önáltatás segít elviselni a kiszámíthatatlan időközönként érkező halál szelének suhintását.
Oroszok szava
Donald Trump a megválasztását követő 24 órán belül békét ígért ugyan, de úgy tűnik, erről az oroszoknak elfelejtettek szólni.
„Megígérte, hogy 24 órán belül leállítja a háborút. Nos, 24 órán belül természetesen nem fogja tudni leállítani” – mondja egykedvűen Volvo. Egy tűzszünet szerinte nem hozna megoldást a konfliktusba.
„Bármit is ígér Oroszország, az nem ér semmit. Előbb-utóbb megszegnék a tűzszünetet is” – mondja. Szerinte ehelyett az elfoglalt, elcsatolt területek visszaszerzése jelentene végleges megoldást.
„Egy lassan terjedő rákkal van dolgunk, ami apránként halad, kúszik előre. Grúziával, Abháziával és Oszétiával kezdődött, amikor elvettek egy-egy darab földet. Aztán elfoglalták a Krímet, és hirtelen már Ukrajna délkeleti megyéinél tartanak” – mondja.
A nyugat-ukrajnai Volvo három gyermek édesapja, a legkisebb hamarosan kétéves lesz. Utoljára augusztusban járt otthon egy rövid szabadságon. A civilként háziorvosként dolgozó katona az offenzíva első napjai során jelentkezett a toborzóközpontban szolgálatra.
„Amikor felszereltünk, nem nagyon terveztünk hosszú távra, azt hittük, fél, egy év múlva otthon leszünk – emlékszik. – Ehhez képest sokan már több sebesülés után is visszatérnek a frontszolgálathoz. Elfáradtunk, de nincs választásunk, nincs kivel leváltsanak minket.”
Az emberhiányt jól illusztrálja, hogy míg normál körülmények között egy felcser – orvosi egyetemet nem végzett, de ápolónál komolyabb tudással rendelkező katona – korábban egy hónapos kiképzés után lehetett valaki, ez most már elérhetetlen luxus lenne.
„Sosincs elég emberem – panaszkodik Volvo. – Megbetegedtek, áthelyezték őket máshova, vagy meghaltak. Nincs időnk az új embereket tanfolyamokra küldeni. Ezért itt tanítjuk őket, megmutatjuk nekik a legkevesebbet, amit tudniuk kell. Ez az érszorító, az egy zárókötés. Néhány nap alatt élesben tanítjuk meg az újoncoknak a minimumot. A primitív minimumot” – mondja.
Búcsúzáskor még elmeséli: amióta létezik Orosz Birodalom, mindig azt akarta, hogy Ukrajna egy szatellit legyen, nem pedig egy független ország. „Még ha a forró szakasza véget is ér a háborúnak, a gazdasági és kulturális terjeszkedés folytatódni fog” – vallja.
Távozáskor az ég tiszta. Úgy tűnik, nem most ütött a negyedóránk…
