„Én kirúgnám magam” - válaszolt Cserhalmi György az Örkény Színházban tartott könyvbemutatón Csáki Judit kérdésére: mit tenne, ha színházigazgatóként hasonló balesetet kellene kezelni, mint ami a Nemzeti Színházban történt. Egyértelmű állásfoglalás. Nincs kertelés, mellébeszélés. Vagyis Cserhalmi ilyen esetben lemondana a pozíciójáról. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetője is reflexszerűen hasonlóan lépett először, csakhogy néhány óra múlva ezt a döntését megváltoztatta és maradt. Az igazgató pedig tovább háborúzik és legutóbbi Cserhalminak címzett nyílt levelében is arról ír, hogy a baleset miatt fogást keresnek rajta.
Borzalmas ez az újabb üzengetés. Nemrég az egyik politikus támadta meg Vidnyánszkyt, hogy miért engedte be a világhírű rendező vérről szóló előadását a Nemzetibe. Ő ugyan nem látta, de olvasta miket írnak róla. Vidnyánszky sem olvasta Csáki Juditnak Cserhalmi Györgyről szóló új kötetét, de olvasta az egyik internetes portálon róla a beszámolót. És bizony felháborodott azon, hogy Cserhalmi miket mond róla. Az a Cserhalmi, akivel korábban jó szakmai és emberi viszonyban volt. A könyvet nem fogja elolvasni, de fel van háborodva. „Őszintén sajnállak, borzasztó lehet ilyen léleknyomorító igazodási kényszerek mentén leélni egy egész életet. Hol van már a szakmát évtizedekig uraló elitről, az írástudók árulásáról, a magyar kritikusokról, a Nemzeti meghurcolásáról, a rendszerváltásról, a régi SZFE gerincet meghajlító szellemiségéről szenvedélyesen beszélő Cserhalmi Gyuri?” – kérdezi Vidnyánszky. Én pedig azt kérdezem, hol van a nyolcvanas évek végén megismert szenvedélyes, az igazodási kényszerektől irtózó, megnyerően nyílt és emiatt kifejezetten emberileg és szakmailag vonzó és izgalmas Vidnyánszky Attila? Az érdemi válaszok helyett pedig marad ez a fájdalmas üzengetés. Ez pedig mindannyiunk felelőssége. Kivétel nélkül.