Hová lett a baloldal? A kérdést a politika iránt érdeklődő, de nem túlságosan tájékozott emberek teszik fel, akik többnyire megelégednek azzal a válasszal, hogy a baloldali értékek és eszmények ma is tömegekben élnek és minden generációban újjászületnek. Ha esetleg elpusztulna is egy párt, az eszme nem tűnik el, mert az nem a pártban, hanem az elmékben van. A baloldali pártok most éppen azt keresik, hogyan kapcsolódhatnak a megváltozott világ új viszonyaihoz, de előbb vagy utóbb magukra találnak. A másfél évtizede sikertelen hatalomváltási kísérletek elfordították tőlük még az állandó követőik egy részét is, de ez csak addig tart, amíg nem csalódnak az új Messiásban.
A válasz alapvetően igaz, de a valóság ennél bonyolultabb.
Marx legfontosabb felismerése az volt, hogy a technikai-gazdasági változások (a „termelőerők”) időről-időre szétfeszítik a korábbi világot és a múltba temetik annak minden részét.
A most születő új korszakban az eddigitől gyökeresen eltérő világ formálódik. A nemzeti társadalmak mellett kialakulóban van az egész világot összekapcsoló világgazdaság, amelyik sosem látott fejlődési esélyeket és világméretű pusztító veszélyhelyzeteket is teremt. (Az új gazdasági és hatalmi központok létrejötte, a világ újrafelosztása, a háborúk kitörése az erőforrásokért, a világméretű népvándorlások és járványok, a környezetpusztítás és a klímaváltozás gyökeres átalakulásokat indított el.)
Az alapvető problémát ezek következményeinek megítélése jelenti. Vannak - főként a nemzet különleges szerepét valló konzervatív és populista - politikusok, akik szerint a mostani változásokban a nemzeti keretek megőrzése kulcsfontosságú a jövő szempontjából. Mások szerint a nemzetállamok mostanra már csupán fikciók, a hatalom ténylegesen már a multinacionális szereplők kezében van, a nemzeti politika színtere csupán látszatvalóság. Különösen érezhető ez az uralom a világ pénzügyi piacán, amelyik már teljesen világot átfogó rendszerként működik. Az ő tőkebefektetéseik éltetik a „nemzeti” gazdaságokat, amelyek világméretű beszállítói hálózatok tagjaiként függő helyzetbe kerültek a tőkétől.
A változásokat megalapozó és transzformáló információs technika elterjedése valamennyi társadalom életét is felforgatta és az állam mirevalóságát is felvetette. A hagyományos, „óbaloldali” pártok szerint „humanizálni” kell a kapitalizmust, a jóléti rendszereket kell fejleszteni, összeegyeztetve a gazdasági fejlődéssel, a szociális jogok érvényesítésével. Ennek megvalósítása az állam feladata. Más, liberálisnak mondott nézetek szerint a központosított állam gondoskodása helyett a piac irányítása alatt végbemenő gazdasági növekedés vezet el az általános jóléthez. Mindkét szemlélet az egykori kétpólusú világ versenyében alakult ki, de mostanra a „szocialista” világ eltűnt, és a korábbi jóléti államok berendezkedésein is túllépett az idő. A jövő tudatos formálásához új válaszokat kell adni.
Az első új felismerés az volt, hogy a fejlett államokban az emberek figyelme már nem a napi anyagi helyzetre, hanem az életminőségre, elsősorban az ökológiai kérdésekre összpontosul. Az új generációk szemléletében ezek és az egyéni boldogulás, az „önmegvalósítás” váltak a legfontosabb törekvésekké. A régi, osztályhoz vagy valamelyik politikai párthoz tartozás érzése elhalványodott, a hajdan erős szakszervezetek egyre jelentéktelenebbek, mert széttöredezett, átalakult a munkaerőpiac, a foglalkoztatottak többsége kis- és középvállalkozásokban dolgozik.
Az új értékrendszer hatására az állam által kellő figyelemmel nem kísért területeken, a helyi és regionális színtéren hihetetlen gyorsasággal születtek és születnek a különféle közösségek és civil szervezetek, amelyeknek egyre nagyobb szerepük van az egyes környezeti, szociális és egyéb problémák megoldásában. Mindez azt bizonyítja, hogy az ellentmondásos átalakulásban nemcsak a hagyományos értékek szűnnek meg, de olyan új tudat és erkölcs is formálódik, amely „édestestvére” a demokrácia elmélyítésére törekvő erőknek.
A kapitalizmus új szakaszának egyik legfontosabb jellemzője, hogy végletesen polarizálódik a világ, azon belül valamennyi társadalomban nőnek a különbségek az uralkodó réteg és a bérből-fizetésből élők, kisvállalkozók között. Becslések szerint a Föld lakosságának 20 százaléka birtokolja a javak 80 százalékát, és az országok többségében a népesség kétharmada valamilyen szintű szegénységben él.
A két pólusra jellemző ideológiák felszínen megjelenő különbsége, hogy a hatalmat bírtokló csoportok magukat mindenütt a haza védelmezőinek, ellenfeleiket pedig nemzetárulóknak tüntetik fel. Hatalmasra hizlalt propaganda gépezetük ezt a törekvést sikerre is viszi, különösen a két pólus közötti, kiszolgáltatott tömegekben. Választásokat hazugságokkal is lehet nyerni, sőt mostanában csak azzal nyerhetnek. Tartós társadalmi támogatásra azonban csak az számíthat, aki képes lesz megjelölni az utat és a célt, ahová a nemzetet vezetni kívánja.
Azonban ahogyan a régi baloldali ideológián túllépett a Történelem, átmeneti „másodvirágzásuk” ellenére a nemzeti-konzervatív eszmék és az azokra épült rendszerek is túlhaladottá váltak. A politikai színtéren „a múlt katonái a múlt háborúit vívják”, és ha akadnak is távlatokban gondolkodó „államférfiak”, elvesznek az egymás elleni gyűlölködés és kisszerűség hullámai között.
A jövő kihívásaival a Parlamentben nem foglalkoznak. A hatalmon lévőknek sincs jövőképük, csak a folytatást akarják, mindenáron. A kapkodó, tűzoltásszerű intézkedések azt is megakadályozzák, hogy az önkormányzatok a saját ügyeikben érdemi döntéseket hozzanak. A „csak egy nap a világ” érzése mára áthatotta az egész közéletet, és a kilátástalanság hangulatát váltotta ki a magyar társadalomból. Ezt a hatalmat már csak a „kenyér és korbács” ősi eszközeivel lehet fenntartani, és csak idő kérdése, hogy mikor jut válságba.
A globálissá vált világ okozta problémáknak ugyanis nincsenek nemzeti megoldási lehetőségei. Bár az elkerülhetetlen együttműködést ezernyi múltból örökölt érdekellentét és a vezetők generációjának a múlthoz ragadt tudása és mentalitása is gátolja, semmi és senki nem tudja megakadályozni a világ egészét átformáló változásokat. Ennek egyik jele, hogy az állam iránti bizalom csökken, az uralmon lévő „elittel” szembeni bizalmatlanság pedig minden erőfeszítés ellenére mindenütt, még Magyarországon is (!) nő. A fejlődés fő sodrától távol eső vagy abból különböző okokból kimaradó országok előbb vagy utóbb gazdasági-társadalmi skanzenné válnak, amelyekben csak egyre nyíltabb vagy rejtett formájú erőszakkal lehet fenntartani a felszín nyugalmát.
Az igazi különbségek alapját azonban az egyenlőségről vallott nézetek jelentik. Az egyik pólus, hagyományos elnevezéssel a baloldal, a nagyobb fokú egyenlőség, ellentábora pedig a hierarchikus társadalom elkerülhetetlenségének a híve.
Ehhez kapcsolódik az állam szerepének eltérő megítélése is. A baloldal szerint az államnak kulcsszerepe van (kell, hogy legyen!) az igazságosabb társadalom megvalósításában, a „jobboldal” a hagyományos nemzeti egység megteremtését és megőrzését várja tőle.
A viták már régen nem a kapitalizmus megszüntetéséről, hanem annak átalakításáról, továbbfejlesztéséről szólnak. Csak kevesen vannak olyanok, akik szerint "a mai kapitalizmus a piacgazdaság kóros változata", a fogyasztói társadalom zsákutcába került, és előbb vagy utóbb egy másfajta gazdasági-társadalmi rendszer váltja fel. Az viszont kétségtelen, hogy új alternatívát kell találni ahhoz, hogy ne pusztuljon el az emberi civilizáció alapját képező társadalmi szövedék, és a bármi áron való pénzhajhászás ne pusztítsa el bolygónk életfenntartó rendszereit.
A lecke minden hatalomnak és hatalomra törekvőnek fel van adva.
Egy korszerű baloldali politika középpontjában változatlanul a társadalmi igazságosságnak kell állnia, de összhangban kell lennie a különféle új közösségek kezdeményezéseivel, támogatnia kell azokat, és szövetséget kell kötni mindazokkal a politikai erőkkel, amelyek ugyanazokért a célokért küzdenek.
Az új baloldali ideológia létrehozásához választ kell adni a szűkebb és tágabb világunk valamennyi új kihívására, és a különálló rész-ismereteket egy rendszerszintű átalakítás programjává kell integrálni. Ehhez a mostani politikától eltérő, másfajta gondolkodásra van szükség. A végső cél egy olyan összetartozó nemzeti és európai politika kialakítása, amely nem valamiféle öröklött vagy másoktól átvett receptet követ, hanem a magyar adottságokon alapuló, hosszú távon is fenntartható gazdasági-társadalmi és ökológiai berendezkedés létrehozását tűzi ki céljául. Mindezeket a közjó, az emberek szolgálatába állítja, élő kapcsolatot tart a folytonosan változó társadalommal és a világgal. Biztonságot, boldogulást és igazságot teremt minden polgárának.
A szerző társadalomkutató, nyugalmazott főiskolai tanár.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.