Az inflációban „nincs semmi látnivaló”, hacsak az nem, hogy a visszapattanás a vártnál sokkal alacsonyabb. Az inflációs krízis az a múlt, legyőztük, és lenn is marad, az rendben van – ezt mondta a kormány gazdasági minisztere. Csak az a kérdés, hogy a Nagy Mártonnak higgyünk, vagy a saját szemünknek.
Novemberben a liszt 40, a tej 17, a csokoládé 13, a zöldségfélék 12 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel ezelőtt. De jelentős áremeléseket látni októberhez képest is: a tojás 12, a gyümölcsök 4 százalékkal drágultak egy hónap alatt, igaz, közben voltak termékek, mint a sertéshús, a cukor, az étolaj, amik olcsóbbak lettek. Ezzel együtt a világpiacon emelkednek az élelmiszerárak, a forint leértékelődése pedig az importtermékeket drágítja – például az üzemanyagokét. A gázolaj áremelkedése pedig szinte minden terméket érint.
Nem igaz, hogy az inflációt legyőzte volna bárki, pláne a kormány. Az a kormány, amely most is azzal van elfoglalva, hogy inflációt gerjesszen az erőltetett béremelésekkel, az adóemelésekkel, az ostoba gazdaságpolitikával, a politikai vagdalkozásokkal, amelyek még a román lejhez képest is leértékelik a forintot.
Rég volt ilyen felelőtlen, hazárdjátékos gazdasági minisztere egy magyar kormánynak, mondhatni ő maga a két lábon járó inflációs kockázat.
Az árak novemberben még csak 3,7 százalékkal nőttek, az ütem az év végére 4,3-4,5 százalékra gyorsul. Az infláció négy százalék környékén marad 2025-ben is, az év egészére átlagosan 3,9 százalékot várnak az elemzők. A négy százalék éves éremelkedés már nem árstabilitás, hanem infláció, lassan ölő méreg. Nem hasonlítható 2022–2023 mélyütéséhez, de annál alattomosabb.
A jegybanknak és Varga Mihálynak fel van adva a lecke. A kérdés az, hogy az új elnök hajlandó lesz-e cselekedni az infláció leszorítása érdekében .