Karsai László vette át a fia nevében a Magyar Ügyvédi Kamara által odaítélt posztumusz Kiváló Ügyvéd kitüntetést hétfő este. Az ALS-ben elhunyt alkotmányjogász, Karsai Dániel szeptember 27-én posztolt utoljára a közösségi médiában.
Másnap örökre megállt számára az idő. Nekünk, akikért harcolt, tovább kell folytatnunk az életünket egy olyan világban, amelyikben ő már nincs jelen. Azóta nem ez volt az első megemlékezés, ahol családtagok, barátok, kollégák idézték fel, milyen ember is volt. Sorolták a tulajdonságait, de azok csak címkék. Meséltek sztorikat, de azok csak kiragadott képkockák egy filmből. Három jellemző azonban minden alkalommal visszatért. Az egyik, hogy képes volt rendkívül bonyolult jogi kérdésekről is közérthetően beszélni, ráadásul érdekesen. A második, hogy nem csak magáért élt. Igaz, a saját gyógyíthatatlan betegsége okán indított pert Strasbourgban, hogy joga legyen meghozni az élet végi döntést, azonban ez az ügy végül túlnőtt az ő személyes tragédiáján. Ahogy még pár hónapja megfogalmazta (a rá jellemző szarkasztikus humorral): „én valószínűleg nem érem meg a pozitív változást, de hát a Mártírok útját is el kell nevezni valakiről”. A harmadik – de talán a legfontosabb – megállapítás pedig vele kapcsolatban az volt, hogy imádott élni. Nem azért küzdött az eutanázia legalizálásáért, mert meg akart halni. Hanem azért, hogy bárki, aki méltatlan helyzetbe kerül, dönthessen arról, hogy méltó módon távozik.
Angliában nemrégiben megszavazták a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi majd a kegyes halált, mindeközben Magyarországon benyújtották az országgyűlési törvény módosítását, amelynek értelmében csak a házbizottság vagy az Országgyűlés elnöke dönthet bármiféle megemlékezésről a parlamentben
– arra reagálva, hogy Bedő Dávid egyperces néma felállást kért Karsai Dániel emlékének.
Micsoda parádés Facebook-posztot írhatott volna minderről…