Magamba kellett nézzek, vajon milyen akadálya van annak, hogy ezt a miskolci sportcsarnokból kissé szürreálisnak ható víziót át tudjam érezni.
Nem csak a megafonosok, az egykori baloldalról is többen úgy gúnyolják Magyart, hogy „piperkőc, zselézett hajú, szelfipojáca, Instagram-huszár”.
Képzeljük el, ha ugyanezért egy nőt pellengéreznének, ami nem nehéz, hisz lépten-nyomon ítélkeznek fölöttünk, hogy túl rövid a szoknyánk, és a hajunk is milyen. A másik oldalra már ezért sem állhatom a köpcösözést, kakaduzást sem. Ott már bőven vannak ténylegesen elkövetett bűnök, és úgy illik, hogy embert, kormányt a cselekedetei alapján ítéljünk meg. A szavak is beszámíthatók tettként, hiszen egy gondolatiságot képviselnek, adott esetben hamisak, hazugok, manipulatívak. De az nem lehet a Magyar miniszterelnöki alkalmasságáról szóló eszmecsere alapja, hogy „már a szeme se áll jól”.
Eggyel komolyabban vehető szempont, hogy homályosak az elképzelései, vagy hogy ígér fűt-fát, csak szavazzunk rá, hadd döntse meg Orbán hatalmát. No de ha nem ígérne, nem is vennénk őt politikusszámba. Hiszen a politikusok úgy szereznek szavazókat, hogy próbálják érzékeltetni velük, ha engem választotok, 5 vagy 10 év múlva ez és ez lesz jobb, mindenesetre más. Az ígéretek számonkérése azonban nem történhet a jelenből, amikor még nem volt módja az illetőnek, hogy bármit megváltoztasson. Ilyenkor szoktak a tehetetlenségi nyomaték legyűrésére például országjárásba (a másik oldalon nemzeti konzultációba) kezdeni. Ami olyan, mintha csinálnának is valamit, de legalábbis felhatalmazást próbálnak hozzá gyűjteni, személyes találkozásokkal hatással lenni az emberekre, akik szeretnék, hogy hatással legyen rájuk, hiszen ezért mennek oda. Még akkor is, ha azt sziszegik kintről Gollam hangján kórusban, hogy „gyilkosz”, és azt írják fel a transzparensre, hogy „Büdös vagyok! Te neobolsevik retek.” Vagy te neovizigót karalábé, ha nagyon kreatívak akarnak lenni.
Ők is csak figyelmet szeretnének, hátha Magyar térültében-fordultában vet rájuk egy pillantást, de megteszi a közönsége is, élőben vagy online, ha készül felvétel. Márpedig miért ne készülne, az újságírók kifejezetten vadásznak az ilyen figurákra és jelenetekre. A protestálók legalább gyakorolják a szabad véleménynyilvánításhoz való jogukat (a gyilkosozás átlép egy határt, de mivel akkora orbitális marhaság, senki sem veheti komolyan), és részt vesznek a közéletben, a maguk bármilyen szerény hozzájárulásával és nyitottságával.
Már összetettebb elemzést kíván, vajon mire következtethetünk Magyar előéletéből. És most nem az exeire gondolok, pedig ott is akadnak triggerpontok egy női szavazó számára, hanem amilyen szimbiózisban élt a NER-elittel, ha őszintén, akkor azért aggasztó, ha alakoskodva, akkor meg azért.
Nem elvéve tőle a szabadságot, hogy az ember igenis változhat, de nem bedőlve annak a közkeletű nézőpontnak sem, hogy „a NER-t csak belülről lehet leváltani”. Hiába állítja Horn Gábor utolsó mohikánként, hogy összefogás még kell a kormányváltáshoz, láthatóan az Magyar célja, hogy ne is kelljen (mert abból eddig se sült ki semmi jó, amiért csakis magukat okolhatják a lassan már mind expártok), és meg kell hagyni, eddig egész jól halad.
Már az egy komoly fegyvertény, hogy a képviselői ott vannak az EP-ben és a Fővárosi Közgyűlésben, bár sokat morfondírozunk kis Visszhangos szerkesztőségünkben arról, vajon ez utóbbi törvényellenes működéssel tetézett napi szappanoperája, amit a Népszava hasábjain követünk, nem visszaélés-e a választók jóindulatával és felhatalmazásával. Avagy ez lenne maga a demokrácia, amikor a vita viszi el a munkaidőt, nincs kötelező egyetértés, sem többségi hatalmi szó? De ott ülnek mind egy nagy asztal körül, Karácsony, Szentkirályi, Vitézy, a Kutyák és a Tiszák meg a többiek, van valamiféle diskurzus, jönnek olykor „érvek” is, például: nem azért nem aszfaltoznak mindenütt, mert nem jutott eddig eszükbe, hanem azért, mert nincs rá pénz (Kiss Ambrus, Karácsony jobbkeze). Vagy hogy az aluljárók lezárása télire nem pusztán rendészeti kérdés, hanem embertelen lépés a hajléktalanokkal szemben, és akik ilyen döntést hoznának, meztelen kismacskaként születnének újjá a tundrán (Döme Zsuzsanna, a kétfarkúak képviselője). Közben látjuk a közgyűléses fotókon a vigyorgó fejeket, mintha kaszinóznának, soha eddig nem volt ilyen magas élet a városházán. Bár ügyintézés szempontjából az sem vezet messzire, ha csak abban tudnak dűlőre jutni, hogy növelni kell a fővárosban a nyilvános vécék számát. Illetve elfogadták még Kovács Gergely javaslatát, hogy a döntésképtelenség határán táncoló és viháncoló köztestület karácsonyi húzós játékkal próbálja feloldani a köztük felgyülemlett feszültséget. Ámbátor az is lehet, hogy ez lesz az új normális, és ha eközben tudnak hatékonyan várost irányítani, ne vegyük el tőlük, hogy közben jól érezzék magukat, időnként játékosan oldva a feszkót, mint valami pszichodráma- vagy önképzőköri csoport.
Az már látszik, hogy új, de még nem feltétlen biztonságos terek nyílnak ott, ahol a Fidesz eddig mindent szoros kontroll alatt tartott, és a nem kontrollált, nem szabályozott, nem leuralt működés az emberek egy részének egész komfortos.
És még bőven van idő a választásokig, nyugodtan lehetnek kételyeink. A bizonyosság sem feltétlen valamiféle erős hit vagy mély meggyőződés mindenkinél, lehet olyan gyöngéd, akár egy toll cirógatása az arcon. Ha ez elég is a döntéshez, nincs több vacillálásra szükség. Ha még ekkor sem fogadjuk el, amit már úgyis tudunk, akkor jön az élettől pofon, s ha még így sem, végül a téglafal is velünk szembe, hogy értsük már meg, mi a stájsz. Sokszor persze úgy is képesek vagyunk a számunkra rosszat választani, ha tisztában vagyunk vele, így gondolok a negyedik Fidesz-kétharmadra, ami már a téglafal, bár nem mindenkinek egyformán kemény vagy fájdalmas.
Talán ez az akadály, ami köztem és Magyar Péter között feszül, mintha a toll cirógatná az arcomat, hogy ez nem lesz feltétlen kellemes. Mindenesetre abban egyet tudok gondolni Nagy Ervinnel, hogy a NER nem lehet örök, hanyatlása megállíthatatlan, csak idő kérdése. A kvantumfizikából meg tudjuk, amit falnak hiszünk, annak 99 százaléka légüres tér, a többi pár atom. Csupán ennyi az anyag, bár a NER esetében ez sem lebecsülendő, masszív egy cucc, erre már rájöttünk. Az anyag ellentéte az antianyag, s ha e kettő találkozik, nagy energiát felszabadítva bekövetkezik a megsemmisülés. A kérdés végül csak az, Magyar Péter elég anti-e?
