– Érdekes tanulmányt írtak Patkós Veronikával a pártokhoz kötődés boldogságfaktoráról. A saját életében megélt ezzel kapcsolatban valamit?
– A rendszerváltás után nőttem fel, és kis koromtól foglalkoztattak azok a nagy viták, amelyeket a politika ki tudott váltani a környezetemben. Nem értettem, miért nem beszélnek egymással emberek, akik politikai kérdésekben nem értenek egyet. Hiszen más dolgokban egyetérthetnének. A családban is voltak komoly veszekedések a politika kapcsán, és érdekelni kezdett, menyire van a politikának hatása az általános szemléletünkre. Ezek kamaszkori élmények, még nem volt világos számomra, mi ennek a tétje, csak láttam, hogy tétje van, mert annyira személyesen veszik az emberek. Azóta is azt látjuk, mennyire fontos a legtöbb ember számára, ki kormányoz, melyik párt van hatalmon, és nem feltétlenül azért, mert ettől függ, jobbak lesznek-e a közszolgáltatások.
– Milyen tényezők alakítják az emberben ezt az elköteleződést?
– Próbálkozunk a megfejtésével, sok komponenst kell figyelembe venni. A sport területén sem tudjuk mindig az okát, hogy kinek drukkolunk. Ha győz a csapatunk, örülünk, bár ilyenkor csak rövid ideig tart a boldogságnövekedés. A politikai elköteleződésben szintén sok a homályos érzelmi mozzanat. Egyszerűbb eset, ha egy idős ember azért szavaz egy pártra, mert az nyugdíjemelést ígér. Ez meglehetősen racionális kötődés. De létezik például az affektív polarizáció is, amikor elsősorban a saját pártom iránt érzett szimpátia és a többi párttal kapcsolatos ellenérzések határozzák meg, kire szavaznak a választópolgárok. Magyarországon ez már jó ideje erősen befolyásolja a választói döntéshozatalt. Közismert az is, hogy krízishelyzetben a polgárok inkább a hatalmon lévő erőt preferálják, ezt láttuk 2022-ben, az orosz–ukrán háború kirobbanása után. Természetesen fontos a politikai pártok értékrendje, ideológiája is. Minél erősebb az érzelmi kötődés, annál inkább. A kommunikációtól persze sok függ, mennyire jutnak el az üzenetek a választókhoz, ki mit élez ki. Hol a racionális, hol a szubjektív, érzelmi tényezők érvényesülnek jobban.
– Ma mintha az utóbbiak lennének dominánsak Magyarországon.
– Kétségtelen, hogy akik erősen kötődnek valamelyik párthoz, kevésbé figyelnek a konkrét ígéretekre. Szabó Andrea használja gyakran a magszavazó kifejezést. Akik kevésbé erősen kötődnek adott párthoz, azoknál sokat számít, ki milyen társadalmi csoporthoz tartozik. Jól el lehet határolni például azokat, akik kevésbé tudnak időt fordítani a tájékozódásra: nekik a materiális, egzisztenciális ígéretek általában sokat számítanak. Fontos mozzanat, hogy manapság a közösségi médiában zajlik a politikai kommunikáció nagy része, ami felerősíti a távolodást a konkrét ígéreteket tartalmazó, racionálisabban értelmezhető politikai állításoktól. Egy politikus számára egy jó szónoklatnál is előnyösebb lehet például, ha családjával együtt tűnik fel rendezvényeken vagy a Facebook-oldalán. Több kutatási projektünkben, az EXPRIMER és a MORES projektekben a morális érzelmek szerepét vizsgáltuk: hogyan egyesítenek, osztanak meg, illetve hogyan mobilizálnak.
– Mit takarnak itt pontosan a morális érzelmek?
– Egy most megjelent, Szabó Gabriella által szerkesztett kötetben a bűntudat- és szégyenkeltéssel, illetve a büszkeséggel foglalkoztunk. Mindegyik morális színben tünteti fel a politikát. Az ellenségkép kialakításához is nagyban hozzájárulhatnak. A politikusok szégyenbe hozzák ellenfelüket, ami nagyon erősen befolyásolhatja a választók érzelmeit. De a büszkeség érzete is tud mobilizálni. A legtöbbször a nemzeti identitásukra büszkék a politikusok. Ezt az összetartó erőt kínálják fel a választóknak. Büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk. A morális érzelmek mindig bizonyos színben tüntetik fel a politikai erők tevékenységét, amelyek gyakran ellentétesek. A populizmus különös előszeretettel használja a morális érzelmeket az ellenségkép, a „mi” és „ők” szakadék kialakításánál.
– Vagyis a hazaszeretet büszkesége csak addig fontos, amíg szégyenbe lehet hozni a hiányával az ellenfelet.
– A manipuláció valamilyen szinten mindig jelen van a politikában. Itt az valós, amit a választó annak tart. Ettől függetlenül vannak hitelesnek tartott politikusok, akik tudnak azonosulni azzal, amit mondanak. A kevésbé hiteleseknél érződik, hogy mondandójukban elvárásokhoz alkalmazkodnak. A bizalom mindig kulcskérdés a választási, politikai sikerben. Főleg, ha olyan szinten sikerül bizalmat ébreszteni a választóban, hogy már nem is akar különösebben informálódni az egyes közpolitikai kérdések kapcsán.
– Mennyi idő és milyen információ kell az elkötelezetteknél a csalódásig?
– Elemzők gyakran hangsúlyozzák, hogy a gazdasági helyzet leromlott, ami unalmasnak tűnik és száraz, de ha az emberek a pénztárcájukon keresztül azt érzik, hogy nem bízhatnak annyira a kormánypártban, az eredményezhet eltávolodást. De hogy valaki másnál keressenek megoldást, az egy következő lépcső. Akik erősebben kötődnek, valószínűleg nagyobbat is csalódnak. Fájdalmasabban csapódik le, mint ha úgy állok hozzá, hogy úgyis mindenki korrupt, és azért nem élünk rosszul.
– Volt a kutatásban olyan tényező, amelynek a súlya meglepte?
– Például a vallásosság szerepe, amely jelentősen befolyásolja, hogy valaki boldogabbnak vallja magát. És voltak modelljeink, amelyekben a nők érdekes módon boldogabbaknak vallották magukat a férfiaknál. Amúgy minden, amit a számításainkban kimutattunk, könnyen belátható. Az anyagi javak boldogságra való hatása. Ha kevés pénzünk van, és ahhoz egységnyit kapunk, jóval boldogabbak leszünk, mint ha több pénzzel indítunk. De említhetem a szociális háló szerepét is, hogy minél több emberrel osztjuk meg az életünket, annál kevésbé vagyunk boldogtalanok. Nem meglepő dolgok. Azon mégis csodálkoztunk a kutatás egyes szakaszainál, mennyire konzisztens a pártkötődés boldogságra gyakorolt hatása. Ráadásul nemcsak a választások után, hanem a választási ciklusok között is.
– Hogyan mérték a boldogságot? Bemondás alapján?
– Igen, 1-től 10-ig tartó skálán. Fontos volt persze, hogy a statisztikai modellekbe a nem, az életkor, az anyagi helyzet, a társadalmi státusz hatását is bekalkuláljuk. Így lehetett megbízhatóan kimutatni a kormánypárti és ellenzéki választók eltérő boldogságérzetét.
– Ezeket az eredményeket hogyan lehet felhasználni a politikai gyakorlatban?
– A politikusnak éppen az lenne a dolga, hogy minél inkább megadja az állampolgároknak, amire vágynak, és ez absztrakt megközelítésben nagyobb jóllétet, több boldogságot jelent az életükben. Egy ilyen kutatás alapján tudatosabban számba veheti a legfontosabb tényezőket, azokat az érzelmeket, amelyekre hathat. Önmagában ez még nem manipuláció. Létezik olyan megközelítés, amely szerint jó, ha az érzelmeinket beengedjük a politikába, mert így intenzívebb lesz a politikai részvétel, ami segíti a demokratikus rendszer működését. Részvételen érthetjük már azt is, ha sokat beszélgetünk a politikáról, a nyilvánosan vállalt kötődést politikai csoportokhoz, a csatlakozást demonstrációkhoz, esetleg a kampányhoz, vagy akár lakóhelyi közügyek képviseletét az önkormányzatnál.
– Csak hát a politikusok ezt már csinálják, különben nem lenne mit vizsgálni. Az állampolgári részvétel meg inkább csak annyit jelent, hogy elfogadok egy politikai teret, és akiben bízom, azt támogatom.
– Ez a passzív állampolgár álláspontja. A normatív megközelítés szerint ha valaki igyekszik minél jobban tájékozódni, és hajlandó bármilyen formában alakítani a folyamatokat, az plurálisabb működést eredményezhet. De mindig lesznek olyanok, akik nem akarnak informálódni, hozzászólni, részt venni ebben az egészben. Az Egyesült Államokban az erős polarizáltság miatt már nem is arról akarják meggyőzni a választót, kire szavazzon, hanem hogy elmenjen voksolni. Ezt kell befolyásolni. Aki elmegy, már kevésbé dilemmázik, egyértelmű, kit támogat. Hogy melyik politikai oldalhoz kötődik, könnyebben belőhető, mint a részvétele.
– Nálunk is komoly előnybe kerülhet, aki mozgósítani tudja a passzív réteget.
– Igen, elég nagy a bizonytalanok aránya. De kicsit városi legenda, hogy a bizonytalanoknak nincsenek preferenciáik. Az amerikai példa azt mutatja, hogy az érzelmekre ható mobilizálás náluk is működhet. Haragot, szégyent, örömöt, reményt ébreszteni minél intenzívebben.
Lényegében minden kampánykeretezés arra épül, hogy elérjék ezt az eufóriát a választóknál.
Visszatérve egy korábbi kérdésre: az érzelem, ami igazán számít. A racionalitás kevésbé. A legtöbb ember nem olvas újságot, csak a kampányok idején tájékozódik. Ezért egyre erősebb szerepük van az érzelmeknek. És minél inkább a közösségi médiában zajlik a kommunikáció, annál inkább. Ott úgy tudok kapcsolódni egy politikushoz, mint a haveromhoz. Ráadásul minél erősebben épít érzelmi kötödésekre, az identitásra a politika, annál nehezebben elszámoltathatók a politikusok. Mert csak az érdekel, hogy őrizzem vele a saját igazamat. Mindegy, mit csinál. Ezért önmagában az információdömping nem ösztönöz alaposabb tájékozódásra. A baj pont az, hogy túl sok az információ. Nem lehet megfelelően befogadni, feldolgozni, ami bizalmatlanságot szül. Az információ nem érdekes, mert úgyse tudom, igaz-e, vagy sem. Ellenben az érzelmi kötődéseimet nem kell megmagyarázni, igazolni, miért olyanok, mi táplálja őket, mennyire helyesek.
– Ha elhiszem, hogy Brüsszel tesz tönkre minket, mindegy, mit látok a gazdasági adatokban.
– Így van, főleg, ha nehezemre is esne tájékozódni a gazdasági adatokról. Ha a brüsszeli üzenet nagyon erősen elér érzelmileg, fontossá válik, feldühít, az beszűkítheti a látókörömet.
– Aztán leadom a szavazatomat a kormánypártra, és az újabb kétharmad után már boldog is vagyok.
– Pontosítsunk! Nem azt állítja a tanulmányunk, hogy a kormánypárti szavazók boldogok. Csupán boldogabbak, mint a velük azonos helyzetben élő ellenzékiek. Mert hiszen amúgy a legboldogtalanabb európai nemzetek közé tartozunk.
– Milyen érzelmi motivációkat lát a Magyar Péter mögötti felsorakozásban?
– Erős csalódottságot a jelenlegi, kormányon lévő és ellenzéki politikai erőkkel szemben. Ezért aztán, bár identitásképző elemek is egyre sokasodnak Magyar Péter kommunikációjában, a remény lehet az egyik legfontosabb érzelmi faktor.
– Mozgósító erő lehet az is, hogy eltűnhetnek végre az éles szakadékok a közéletben, és létrejön a politikai szférában valamiféle nemzeti összetartozás?
– Igen, erre valóban egyre nagyobb az igény. És most már az is hitelesítő mozzanat, hogy megjelent valaki, aki képes mobilizálni a társadalmat. Hogy új arcok tűnnek fel, átrajzolódik a politikai térkép. Mindez arra kényszeríti a polgárokat, hogy újragondolják a politikai preferenciáikat. Mindenkinek el kell döntenie, hogyan viszonyul az új helyzethez.
