Nóra és Gergő zöldkártyalottóval költözött ki az Egyesült Államokba. Mindketten külön nyerték el a lehetőséget 2020-ban, ami a valószínűséget nézve kisebb csoda. Nem látták biztosítottnak a gyermekeik jövőjét Magyarországon, az utolsó két év egyenesen borzasztó volt számukra. A könyvelő-élelmiszermérnök házaspár boldog, nyugodt, élhető életre talált, elfogadó emberekkel. A választás felfokozott hangulata kevésbé érinti őket. Mivel zöldkártyásként élnek az Államokban, szavazati joguk még nincs, így megfigyelőként követik az eseményeket.
A kisállatevészet
A jelenlegi helyzet, amit itt Délnyugat-Florida térségében látunk, viszonylag békés és nyugodt – meséli Nóra és Gergő. – Az USA hatalmas ország, szóval más városokban vagy államokban lehet teljesen eltérő a légkör. Amit mi itt tapasztalunk, az főként erre a környékre jellemző. Itt helyben csendesebbek a kampányok. Látni lehet autókon és házakon a jelölteket támogató zászlókat, kisebb demonstrációkat, amelyek leginkább arra buzdítják az embereket, hogy menjenek el szavazni.
Természetesen mindkét oldal igyekszik megjelenni a médiában, hogy mindig legyen valami új téma. Például Trump nemrég betért egy McDonald’sba dolgozni, vagy elterjedt egy mondása, miszerint a bevándorlók macskákat és kutyákat esznek. Ezek néhány napig beszédtémát szolgáltatnak, aztán az emberek továbblépnek. Van azért negatív kampány is, például olyan hírek, amelyek Soros György fia és Kamala Harris kapcsolatáról szólnak.
A floridai házaspár szerint a középréteget leginkább az infláció és a megélhetési költségek foglalkoztatják, az egyre magasabb ingatlanárak, az emelkedő élelmiszerárak, a magas kamatok és a gazdasági tervek kiszámíthatatlansága. – Sokan úgy érzik, hogy az ország az előző kormányzás alatt veszített a globális vezető szerepéből, és remélik, hogy Trump üzleti háttere segíthet ezen javítani. De ugyanakkor sokan bárkire szavaznának, csak Trump ne nyerjen – mondják. – A korábbi választásokból kiindulva a többség nem igazán bízik az előrejelzésekben, így mindenki kíváncsian várja a végeredményt. Érdekes, hogy az emberek itt nyíltan felvállalják, melyik oldalhoz húznak, hiszen ebből sem előnyük, sem hátrányuk nem származik. Nem veszítik el a munkájukat, nem romlanak meg a barátságok, és még a vasárnapi családi ebédek is békések maradnak. Persze akad egy kisebb szélsőséges réteg, de ez a többségre nem jellemző. Nincs világvége-hangulat, hiszen az ország hatalmas, és a választás kimenetele közvetlenül nem befolyásolja a mindennapokat.
Nem hinném, hogy bárki például elhagyná az Egyesült Államokat csak azért, mert az egyik vagy másik párt nyert.
Ha hazagondolunk – tesszük hozzá, Magyarországon a politikai nézet igazoltan meghatározhatja a munkához való jogot, és az ország kitelepülésein a teljes kiszolgáltatottságot jelenti. Az Orbán-kormány sosem csinált titkot abból, hogy ha egy térség, falu, város fejlődni akar, akkor a kormányra kell szavaznia. Ez persze akkor igaz, ha a hatalom bebetonozza magát. A kivándorlás politikai háttere is kimutatható idehaza: számos választás után hagyták el az országot olyanok, akik nem egy illiberális félázsiai országban akarják felnevelni a gyerekeiket.
Nóra és Gergő szerint a gazdaság inkább „várakozó” állapotban van – ezt az ingatlanpiacon is lehet látni. A kamatok magasak, és mindenki arra számít, hogy a választások után lesz valamilyen pozitív változás.
Florida pártállása erősen váltakozó: az elmúlt húsz évben két ciklusonként váltott „színt”, és az átlagos különbség 2,2 százalék volt a két nagy erőtér között. Volt már perdöntő is választáson Florida. George W. Bush mindössze 537 szavazattal végzett Al Gore előtt 2000-ben (miután a Legfelsőbb Bíróság leállíttatta a szavazatszámlálást.) Ha 269 választó máshogy dönt, Gore-nak hívták volna az USA 43. elnökét a történelemformáló időkben (9/11, és a többi.)
A mentőgyerek
Szabó Ádám, a 47 ezer tagot számláló Amerikai bevándorlás Facebook-csoport szakértője úgy látja: az amerikai elnökválasztás mostani kampánya különösen feszültté és polarizálttá vált. – A közbeszédet teljes mértékben uralja a választás, és a politikai viták szinte minden társadalmi szegmensben érezhetők – meséli. – Az emberek mindennapjait áthatja a politikai retorika, és gyakran a legapróbb kérdéseket is a választási szempontok alapján értékelik. Az ellenséges hangulat kézzelfogható. A társadalom két nagy táborra szakadt, mindkettőt a bizalmatlanság és a kölcsönös gyanakvás jellemzi. A kampány során elhangzott szélsőséges nyilatkozatok és a feszültség eszkalációja miatt sokan érzik úgy, hogy az eredmény döntő jelentőségű lesz nemcsak az ország, hanem a személyes jövőjük szempontjából is. Valóban van egy olyan érzés, mintha a tét nagyobb lenne, mint valaha, és mintha az egyik tábor veresége a másik számára végleges kudarcot jelentene.
Sokakban kialakult az a nézet, hogy „ha nem az én oldalam győz, akkor vége mindennek”, ami hosszú távon is kihat a társadalmi kohézióra. Ez a „vagy mi, vagy semmi” hozzáállás jelentős feszültséget kelt, ami az utóbbi években látott, különböző társadalmi és politikai események után még tovább fokozódott. A merényletek és a kampány során tapasztalt erőszak pedig csak tovább mélyítette az ellentéteket.
A választási kampány közbeszédet uraló, polarizáló hatása és a feszültség jelentősen befolyásolja az amerikaiak mindennapi életét, és a jövőre vonatkozó félelmeket is táplálja.
Ádám egy közeli barátja, aki Los Angelesben él, mesélte neki, hogy a szomszédságában szinte mindennap új kampányplakátok jelennek meg, és gyakran tapasztalja, hogy az emberek egyszerű hétköznapi témákból is gyorsan politikai vitába keverednek. – Egyszer egy kutyasétáltatás alkalmával csaptak össze a vélemények a választási retorika miatt – mondja. – Valaki egy másik szomszéd plakátját kritizálta, és az egész beszélgetés intenzív politikai vitává alakult. Sokakban valóban ott van az az érzés, hogy a választás nemcsak egy politikai esemény, hanem egy élet-halál kérdés, és mintha mindkét oldal sajátos „végítélet-narratívát” szövögetne. Egy másik barátom, aki a keleti parton él, arról számolt be, hogy a munkatársaival már nem is beszélnek politikáról, mert a legutóbbi alkalom komoly személyes sérelmeket okozott, és végül néhány kolléga kerülni kezdte egymást. A baráti társaságában is van egyfajta „tabutéma” a választás körül, mert mindenki tudja, hogy más-más oldalra húznak, és így inkább kerülik a vitát, hogy ne veszítsenek el még több kapcsolatot.
Ádám egy másik ismerőse azt mesélte, hogy a szomszédja – akivel korábban heves politikai vitáik voltak – nemrégiben felajánlotta neki, hogy vigyázz a gyerekeire, amikor a felesége hirtelen orvosi kezelésre szorult. Ebben a pillanatban félretették a politikát, és csak az emberiesség volt a lényeg.
Szerinte ez mutatja meg, hogy bár a helyzet feszült, az emberekben azért még mindig ott van a vágy arra, hogy egy közösség részei legyenek.
Trump és a kémia
Gábor és családja öt éve a csatatérállam Pennsylvaniában él. Georgia és Észak-Karolina mellett ez a tagállam dönthet az elnöki ciklusról. Az informatikus érzi a felfokozott feszültséget. – Amerika a feje tetejére állt ettől a jóembertől – berzenkedik Gábor. – A kollégáim döntően demokraták, ahogy magam is liberális vagyok, és nem értik, hogy a bánatba nem tudott a konzervatív oldal egy épeszű, komolyan vehető elnökjelöltet kiállítani. Megőrült a világ! Ez az ember életveszélyes, és könnyen lehet, hogy újabb négy évre lehetőséget kap. Utána már semmi sem ugyanolyan.
Egy barátja a minap a néhány évvel ezelőtti Woodward-féle Trump-interjút emlegette neki, amelyben az elnökjelölt Kim Dzsongunról mesélt. A CIA ravasz, de végtelenül ostoba vezetőként írta le az észak-koreai diktátort, akit Donald Trump megvédett. Szerinte ravasz és nagyon okos emberről van szó, és a CIA-nak fogalma sincs róla, mert ő az egyetlen, akivel Kim Dzsongun foglalkozik. És akkor még a kémiáról elmélkedett, miszerint ha találkozol egy nővel, akkor azonnal tudod, hogy meg fog-e történni, vagy sem. És ő érzi, hogy Kim Dzsongun kedveli őt. Az ember esze megáll. De talán november ötödike után újraindul...
