interjú;zene;

„Képtelenség nyomon követnem az olvasóközönség alakulását”

- Bősze Ádám: Elkönyveltek zenetörténész vállalkozónak

Tavaly jelent meg és hamar el is fogyott Bősze Ádám zenetörténész Nagy zenészek, nagy szerelmek című könyve, melyben híres komponisták szerelmi életét járja körül. A Libri kiadó gondozásában most újabb kötete került a polcokra – a nemrég megjelent Muzikális bestiákról kérdeztük.

A Három Hollóban ülünk, azt mondta, fontos hely az Ön életében, itt tartotta első előadássorozatát Morendo címmel, mely a zeneszerzők betegségeit járta körül. Ebből is lesz könyv?

Nem, mert már felvilágosítottak arról, hogy senkit nem érdekel. Az emberek nem akarnak mások betegségeiről olvasni, inkább a sajátjukkal foglalkoznak. Úgyhogy azt a kiadást nem kell várni.

Miben más vagy hasonló A Muzikális bestiák az előzőhöz, a Nagy zenészek, nagy szerelmekhez képest?

Szerkezetileg szinte ugyanaz. Talán azért, mert a Nagy zenészek, nagy szerelmek volt az én első könyvem, hallgattam a kiadóra, szépen megmondták, hogy 10 zeneszerzőről írjak és körülbelül 360 ezer karakter legyen az egész. Én ennek akkor megörültem, mert tudtam a kereteket: 10 zeneszerző, akkor 36 ezer karakter per komponista. És szépen, mint egy stréber gyerek, megírtam a szabályok szerint a teljes szöveget. Annyira jó volt ebben a terjedelemben, szerkezetben mozogni, hogy igyekeztem ezt megtartani a Muzikális bestiáknál is. Mindez nem a tartalmi szempontok, hanem az én kényszerességem miatt történt így. A Nagy zenészek, nagy szerelmeknél mindenképpen Mozarttal akartam kezdeni és Puccinivel befejezni, gyakorlatilag az előadásaim anyagát szövegeztem meg, raktam megfelelő sorrendbe. A Muzikális bestiák ilyen szempontból eggyel nehezebb volt, mert az angyalokkal akartam kezdeni, de nem tudtam, hogy mi legyen a befejezés. Ráadásul be kellett iktatnom egy plusz, az előadássorozatban eredetileg nem szereplő fejezetet az égi lényekről Wagner és a Nibelung-gyűrű helyett. Így lett az utolsó fejezet az égi lényeké, nemcsak a sorrendben, hanem a fejemben is. Mind az életútkötetben, mind a rémes könyvben eltérek az eredeti szériáktól, de megmaradtam a biztonságot nyújtó 10 fejezetnél.

Van kedvenc fejezete?

Kiemelném talán az angyalokét egy dolog miatt: a középkorban az volt az egyház elképzelése, hogy a templomi szertartáson olyan zene és ének szólaljon meg, ami mennyországi szertartást tükrözi. Ugyanis a Bibliában benne van, hogy az angyaloknak nincs más szerepe, mint hogy szünet nélkül, mint egy jó benzinkút 0-24 órában énekeljenek az Úrnak. Megpróbálta az ember ennek a fölülmúlhatatlan liturgiának a földi mását létrehozni. Ezért van a magas hang mint esztétikai követelmény, ami a tökéletesnek, az angyalinak a megfelelője. Ezért van a szólónak és a tuttinak a váltakozása: az angyal hangjára válaszol a földi emberek kórusa. Tehát, ha én ma elmegyek a Zeneakadémián egy zongoraversenyt meghallgatni, amikor a szólóhangszerre válaszol az egész zenekar, annak a gyökere itt van. Az angyalok ily módon meghatározták az a nyugati-európai zenetörténetet. Számomra ez egy érdekes felismerés volt.

Ha az angyalok a könyv legtisztább része, akkor melyik a legsötétebb fejezet?

Rögtön a második, ami a bukott angyalokról szól. A bukott angyalokról alig születtek zeneművek, a „mezei” angyalokkal Dunát lehetne rekeszteni, ezért jó, hogy végre kapnak egy kis reflektort. Itt muszáj megjegyeznem, hogy azért is volt hasznos a könyvvel való munka, mert egy csomó olyan zeneszerzőt ismertem meg, akiről előtte lövésem sem volt. Van egy Rued Langgaard nevű dán komponista, aki írt egy Antikrisztus című oratóriumot, ami egészen megdöbbentő. A könyv amúgy tele van QR-kódokkal, minden kapcsolódó muzsikát meg lehet hallgatni. Több minden kirajzolódott a kötet összeállítása során, ami előttem addig nem volt világos, például az, hogy a XIX. század elején a horrorvilág, a gót világ nagyon megragadta a német költők és zenészek fantáziáját. Az is érdekes, mekkora szerepe volt a horror kialakulásában a természeti katasztrófáknak. Mary Shelley Frankensteinje is tulajdonképpen egy indonéziai vulkánkitörés kapcsán született.

Mit gondol, bővülni fog a közönsége a könyvek által?

Amikor megkaptam az első könyvfelkérést a kiadótól, azt kérdeztem, mi a jó a könyvírásban. Mert hogy ez üzleti szempontból nem jó, az biztos. Azt válaszolták, higgyem el, óriási a marketingértéke, ha valakinek van egy könyve. De hogy a kérdésre válaszoljak: képtelenség nyomon követnem az olvasóközönség alakulását. Aminél le tudom mérni a változást, azok az előadásaim: ha egyszerre elkezdenek megjelenni olyan emberek, akiket nem ismerek korábbról, akkor hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ők már nem a rádiós éveim miatt jönnek, hanem esetleg a kötetek miatt. De ezt persze nem tudom pontosan megmondani. Az viszont nagyon jól esik, hogy míg másfél éve, amikor eljöttem a Bartók Rádióból, rendszeresen amiatt állítottak meg az utcán, hogy sajnálatukat fejezzék ki, elmondják, hiányzom a műsorokból, esetleg megjegyzést tegyenek arról, hogy cserben hagytam a hallgatókat. Igen, volt ilyen is. De ma már inkább olyan emberek jönnek oda, akik azt mondják, hogy „olvastuk a könyvét, várjuk a következőt”. Persze, nem stadionnyi tömegekre kell gondolni, de kaptam visszajelzést, az eladási számok pedig tényleg jók. Nagyon tartottam attól, hogy azzal, hogy ha eljövök a rádiótól, kiesik alólam egy nagy médium, és mindez érezhető lesz az előadásaimon is: hogy esetleg oda jutok, hogy már csak három lelkes, idős hölgynek tartom őket. De szerencsére ez nem így lett, és nem is fenyeget ilyen veszély. Úgyhogy biztos, hogy változik a könyv által a közönség, megkockáztatom: bővül. De muszáj említenem a közösségi médiát is, amióta nincs rádió, azóta sokkal tudatosabban vagyok jelen, tartom a kapcsolatot a közönséggel, elsősorban a Facebookon.

Elmondható, hogy van egy hűséges tábora, leginkább 45 év fölöttiek, de mi van a fiatalokkal? Érdekelheti őket a klasszikus zene?

Régóta foglalkoztat a kérdés, szerintem fontos bevonni őket. Ki is találtam egy projektet, az a neve, hogy Gyere velem hangversenyre!, a lényege az, hogy a jelentkező középiskolásoknak maradandó opera- és hangversenyélményben lehessen részük. A terv szerint a 2025-26-os évadban kiválasztok tíz hangversenyt szerte az országban, kettőt Budapesten, nyolcat nem a fővárosban, és ezekre a koncertekre veszek alkalmanként 20 darab jegyet. Ezt a 20 jegyet megpályázhatja 20 középiskolás. Nekik nem kell fizetni semmit. Ők azzal, ha elnyerik ezt a lehetőséget, a koncert napján délelőttől az esemény végéig kapnak egy egész napos zenetörténeti/elméleti programot. Lenne benne backstage-túra, beszélgetés az alkotókkal, étkezés, minden. Ezt az egészet közösségi finanszírozásban gondolom megvalósítani, kiderül majd, hogy találok-e támogatókat, eléri-e az emberek ingerküszöbét vagy sem. A projektre egyébként készülök, mostanában azokban a városokban, ahova előadni megyek, fel szoktam ajánlani a helyi gimnáziumok számára, hogy tartok egy zeneórát. Nekem fontos a középiskolás korosztály, az egyetemisták abszolút nem érdekelnek, a kisiskolások meg pláne nem. Szerintem középiskolásként a legérzékenyebb az ember, ekkoriban alakul ki minden, ami később meghatározza a felnőtt életet, a tanulmányokat, munkahelyet, kultúrafogyasztást, hobbit. Remélem a projekttel fel tudom kelteni az érdeklődésüket, ennek is, a könyveknek is meg az előadásaimnak is összességében célja, hogy kicsit közelebb kerüljek a fiatalokhoz.

Ez a cél érvényesül a következő kötetben is? Már, ha lesz következő…

Ha ez a második könyv is olyan jól működik, mint az első, akkor szerintem biztosan lesz. Nekem van rá tervem és a kiadó is nyitott. A zeneszerzők öltözködéshez való viszonyáról fog szólni, a címe ugyanaz lenne, mint az előadássorozatomnak: Mozart bikiniben.

Mindig hangsúlyozza, hogy zenetörténeti bulvárral foglalkozik és hogy ismeretterjesztő előadásai nem helyettesítik a művek tényleges befogadását. A tudományos szakma hogyan viszonyul Önhöz?

Nem nagyon van kapcsolatom a zenetudósokkal, úgyhogy nem tudom. Nem írogatnak nekem, hogy „Ádám, ez borzalmas”, de azt sem mondják, hogy fantasztikus. Szerintem akkor akadnának ki a legjobban, ha elkezdenék valami olyan területen mozogni, amivel ők foglalkoznak. Mondjuk, ha írnék a következő témában ’Beethoven 7. szimfóniájának lassú tételében a domináns és szubdomináns akkordok egymáshoz való viszonya és azok koncerten való hangsúlyozása különös tekintettel a 30-as évek Kolozsvár melletti pajtahangversenyeinek előadásaiban’ akkor biztosan felhördülnének. De nem teszek ilyet. Szerintem ők engem elkönyveltek zenetörténész vállalkozónak, nem érdeklem igazán őket. Egyébként lassan úgy is érzem magam, mint egy vállalkozó, a könyveléssel most már olyan sokat kell foglalkozzak. Ebbe nekem igazán nehéz volt beletanulnom, főként a szerzetesrendből való távozásom után éreztem magam teljesen elveszve a pénzügyekkel kapcsolatban. Egy zenetudós számára, aki mondjuk a Zenetudományi Intézetben dolgozik, ez legalább nincsen, nem kell azzal kínlódnia, hogy mennyi áfát fizetett be. Nekem sajnos kell, de mindennek megvan az ára.

Infó: Bősze Ádám: Muzikális bestiák – Rémes könyv a zenéről, Libri, 2024.

Névjegy

Bősze Ádám zenetörténész, zenei antikvárius, 2008 és 2023 között a Bartók Rádió műsorvezetőjeként dolgozott. 2018-ban megkapta a Prima díjat Magyar Sajtó kategóriában. Több kulturális rendezvény fellépője, műsorvezetője. Zenei ismeretterjesztő előadássorozatai népszerűek.

A világ vezető tévés vásárján, a cannes-i Mipcomon tartották a Hunyadi tévésorozat első részének világpremierjét. Minden a magyar hőstől volt hangos.