- Spányik Miklós: Hétszer tíz

Hetven lettél?
Akkor halk nyögésekből is megértjük egymást
Az agyunk képes még parancsokat adni,
Hogy emlékezzünk arra az időre bátran
Amikor testünk és lelkünk mozogni kezdett e világban
Menjünk a gyermekkorba vissza, ahol virágos napozóban
Sokszor veszekedtünk a homokozóban
Az átkozott kis lapátért, mert a tiéd
Csicsásabb volt, mint az enyém
És ti gazdagok voltatok, mi meg nagyon szegények
Este hús illatozott az asztalon nálatok
Nekünk pedig csak zsírral kent kenyér jutott
De bánatnak nyoma sem volt, paroláztunk a sorssal
És nem jártunk az utcán földig lógó orral
Aztán siheder korunkban is összejártunk
A park padján titokban cigarettáztunk
Én csórtam otthonról a füstölnivalót
Kaptam is érte a szíjjal elég útravalót
Te később KISZ-tag lettél, mert tetszett a csapat
Engem berángattak, hisz’ kívül maradni nem volt szabad
A sport felé kanyarodtam, hátha elbújhatok
Tán úgy nem lesz tagkönyvem, amit a szívem fölött tarthatok
Te ekkor már a vörös színben hittél: mert mondták
Feszítettél is az iskolában, ha a zászlót felvonták
Engem a kopott öltönyöm okán csúfolt az osztály
Neked egy dolgod volt, hogy szüntelen szónokoljál
Szavaidtól a levegő is rettegett, ám örömmel készültek tapsra a kezek
És most öreg vagy?
Nyavalyák gyötörnek, és az esztendők bosszúja
Hogy otthonod lesz nemsokára egy kórházi szoba
Innen kanyarodjunk újfent a múltba
Mikor az esküvődön Leninnek mondtál igent
Mert a leendő nejed éppen pártgyűlésre ment
Én akkoriban már a hangoknak éltem
Esténként kellemes bárban zenéltem
Ott nem volt eszme, a félhomályban
Szimpla vendégek ültek
És hajnaltájt bizony Ámor nyilaival szembesültek
Te pedig, lőn csoda, mérnöki diplomát szereztél
Ám életed során egy tyúkólat sem terveztél
A pártiroda halotti csendjében múlattad az időt
Onnan kutattál fel egy magadhoz illő nőt
Tatjána, a hazánkban rekedt orosz hajadon
Igent bólintott egy szép tavaszi napon
Én is ott voltam a lagziban, észrevétlenül a násznép között
Mindenki gratulált, de némelyik hangosan röhögött
Koros vagy már?
Akkor egy pillantásból is értjük egymást
Hiszen együtt hagytuk abba a hosszú helyben járást
Villámcsapásként érkezett a várva várt szabadság
És te rögtön MDF-es lettél
Majd egyszer csak a kisgazdák mellé keveredtél
Rángattál engem is, nyomuljak a többség felé
Mert ahol döntő az akarat, az ország azé
Én még gondolkodtam, ne siettessük az órát
De te már legelöl vitted a Jobbik lobogóját
Romos hitedet építgetted megint, az sem érdekelt, ha a zöm rád legyint
A kedvenc vendéglőnkben pár pohár itóka mellett
Döngetted a már behorpadt melled
Marx és Engels neve még mindig a homlokodra volt írva
Cipeled is őket magaddal majd a sírba
Eközben haladt ám az idő, és én tollforgató lettem
Sok újság oldalán meg is jelentem
Te tanácstalanul bámészkodtál az új világ szélén
Nem villanyozott fel a számtalan friss élmény
Próbáltál kapaszkodni egy lerombolt érába
Előtted Kádárék úsztak még fényárba
Tétova topogásod bal oldalra húzott
Így a teljes éned a régmúltba csúszott
Papoltál is naphosszat, szórtad az igét
Tán akad még valaki, aki befogadja a mesét
Holott őszülő mivoltodban illett volna tudni
Ha rád terül az éj, nem árt aludni
De te a komor sötétben is ébren voltál
Várat gondoltál, és benne kóboroltál
Amikor találkoztunk, már a botod volt a lábad
Le is ültünk kvaterkázni, mert a jó bor nem árthat
Jómagam a levegővel küszködtem: szaporán vettem
Megtalált az embólia, bár soha nem kerestem
Kisvártatva megtárgyaltuk, hogy mit szállít a jövő
Csendes lesz-e az ifjúság, vagy vad és zendülő
Emlékezzél, jó tanácsot is adtam, utazzál a mával
Ne szórakozzál annyit a nosztalgiával
Saját szemüvegen át nézzed a világot
És hagyd magára a milliónyi téves álmot
Mert nincs már távol a fehér fal, és a kínzó csend
Ahonnan a rovar is kirepül, fél zümmögni bent
Ott majd a vaságyon fekve, amikor karunkba csöpög
A soványka remény
Vajon látjuk-e még valaha, ahogy az ablakban táncol a fény
Tényleg hetven vagy?
Akkor senkinek se higgyél, én is azt teszem
Már nem szegődhet mellénk semmilyen félelem
Mi, könnyedén eljöhetünk egy nyájból
Nem tarthat vissza sem régi, sem új pásztor
Ezt fogadjuk meg mind a ketten
Hiszen annyi mindent megéltünk
És kérjük Jóistent, hogy nyolcvan táján
Majd a jövőről beszéljünk