Nem csoda, hogy a cseheknek is elegük van a turistákból, az overtourismból, mint Athénnak, Barcelonánk, Rómának, avagy Balatonfürednek: oké, ebből élünk, de kibírhatatlan. A fürediek is fellélegeznek, mikor véget ér a szezon, és visszakapják a városkájukat. A Károly hídon nyomuló tömeget ráadásul megakasztja egy csehszlovák dixieland-együttes, ez oké, majd egy ilyen durva nagy havasi kürtön csehszlovák népdalokat előadó, báránybőrbe bújt, gyapjúharisnyás durvára népi csehszlovák népzenész atyafi, aki most éppen az aranyeres elefánt hasmenése című polkára gyújt rá.
Ez volt életem utolsó társasútja, gondolom az idegenvezetőt és az utastársakat hallgatva – csak művészettörténészeket engednék idegenvezetni. Még az előző pártállam idején sokat jártam Prágába, mert tetszett, de akkor csend volt, jellemző, hogy szilveszterkor, és csak ekkor, minden bezárt este kilenckor, még az U Fleku is, az a másik véglet volt, bezárkóztak, némaság, hideg és sötét, az előző pártállam jelképeként. De ez a mostani tömeg kibírhatatlan, a turista pont azt pusztítja el, amiért a turista elvileg idejött, a kultúrának ebbe a hihetetlenül sűrű esszenciájába, Prágába, és többnyire csak néz, de nem lát, és alig várja, hogy sörözzön.
Well, a cseh sör. A sör ugye Csehország szinonimája, jóllehet a sör a német kultúrából ömlött ide Bohémiába, ahol a nagy kockázatú lager sörök, világos, alsó erjesztésű (amiben a hidegen élesztő élesztő az erjedést követően a sör aljára hanyatlik), sörgyárakban készülő tömegitalok jellemzőek, ilyen szó, hogy borgyár, nincsen. Legmenőbb a Pilsner, füles korsóból kell kortyolni a marha finom, kemény habú, aranysárga, virágos illatú, közepesen testes, komlós utóízű, nem édes, klassz kesernyés férfisört. Ezeknek a tömegsöröknek lényege a nívós középíz. Nem olyan eszméletlen illatos és drága holmik, mint a kézműves sörök. A középíz fontos: nem lehet nagyon markáns és karakteres egy tömegtermék íze, mert a tömegtermék a nem szofisztikált ízlésű tömegnek készül, az intenzív karakter, a túl érdekes termék leszűkíti egy vékony rétegre a keresleti piacot, kisebb a profit. Kóstolj meg egy hamburgert: a kutyakajaszerű húspogácsának se íze, se bűze, ha igazán finom lenne, megosztó lenne, a nagy kockázatú tömegtermékek szükségképp középszerűek, mert középszerűeknek készülnek.
A sörvilágban is forradalom zajlott le, mely kis, színes kézműves főzdékből indult. Felső erjesztésű (az élesztő az erjesztést követően a cucc tetején lebeg és szobahőmérsékleten erjed), csodakomlókkal komlózott, csodamalátákkal malátázott, karakteres holmik, ilyen az IPA, aminek semmi köze az „eb fél, kutya fél, meg az ipam-napam él”-hez (itt az ipa az apóst jelenti), a sörnél az Indian Pale Ale rövidítése, az APA meg az American Pale Ale. Ezek tehát színesebb, intenzívebb és illatosabb-gyümölcsösebb valamik, melyeket a kézműves műhelyektől vett át a söripar. Amerika és mi magyarok jártunk élen a sör szebbé válásában a nyolcvanas évektől, csodás sörös szubkultúra fejlődött ki nálunk a 2011-es Főzdefeszt óta. De ma, amikor minden alrendszer és szubkultúra hanyatlik, egy-két hetente zár be egy-egy kisebb főzde a kábé 120-ból.
