- Hegyi Iván: Szokol és pokol

Aggodalmat keltett Győrött 1983-ban, hogy Verebes József, az ETO labdarúgócsapatának „mágusa” megpendítette: nem feltétlenül marad a zöld-fehér együttesnél. Irányításával a labdarúgó Rába Művek egymás után kétszer nyert bajnoki címet – elsőre lehengerlő termelékenységgel, 102-50-es gólkülönbséggel –, és olyan népszerű volt, hogy minden tagja Pro Urbe emlékérmet vehetett át; játékosai, elöljárói kitöltötték a műsoridőt a Petőfi Rádió széles körben hallgatott zenés magazinja, a Kettőtől ötig adásainak egyikében; Tóvári Tóth István, a Munkácsy-díjas győri festőművész pedig portréképet pingált Póczik Józsefről, az 1983 nyarán Antwerpenbe szerződő kisalföldi középpályásról.

Aztán mindenki megnyugodott, mert közleményben tudatták: „A Rába ETO és a vezetőedző megállapodott abban, hogy az 1981-83. évre kötött szerződést az eddigiekkel azonos feltételekkel 1984. június 30-ig meghosszabbítja.”

Az anyagilag azonos feltételekben azóta sem vagyok biztos, a többi stimmelt.

Az egyezség aláírása után a győri klub megkereste a székesfehérvári Csongrádi Ferencet, a kispesti Dajka Lászlót, a szombathelyi Preszeller Tamást, a pécsi Róth Antalt, ám hiába szerette volna, nem tudta őket átigazolni. (Preszeller egy évvel később mégis az ETO labdarúgója lett.) A keret csak az eredetileg ferencvárosi, majd diósgyőri Giron Zsolttal és a békéscsabai Kurucz Ádámmal bővült, pedig két okból is szükség lett volna nagyságrendi erősítésre. Egyrészt a BEK 1982/83-as kiírásának első fordulójában az ETO megrázó vereséget szenvedett Liége-ben a Standardtól (5-0), másrészt 1983 júliusától októberéig Szentes Lázár 38, Hannich Péter 30, Hajszán Gyula 20, Szabó Ottó 15 edzést hagyott ki sérülés miatt.

Ez már a Vikingur Reykjavík elleni szoros, sőt nyögvenyelős partikon (2-1, 2-0) meglátszott, és BEK buktatóin túl megmutatkozott a bajnoki eredményeken is: 1983 őszének első kilenc fordulójában a Győr csak háromszor nyert, és hatszor ért el döntetlent, majd a tizedik körben 2-0-s vereséget szenvedett az Újpesttől. A forduló rangadójának titulált találkozóra alig 2000 néző gyűlt egybe a Megyeri úton, az elkényeztetett közönség talán nem érezte annyira kvalitásosnak a Szendrei – Kozma, Kovács József, Sarlós, Tóth József – Kardos, Steidl (Szebegyinszky), Kisznyér – Kiss Sándor, Törőcsik (Herédi), Fekete összetételű együttest, mint amennyire „minőséginek” tartja a mai amatőr szakírás és klubvezetés a jelenlegi pszeudo-csapatot.

Győrött bezzeg tódultak az emberek a meccsekre, az ETO bajnoki nézőátlaga az 1982/83-as évadban 16 667, az 1983/84-esben 15 933, az 1984/85-ösben 13 067 volt. (Az FTC előbb 18 833-mal, majd 17 533-mal, aztán 20 200-zal vitte a prímet.)

A Dinamo Minszk 1982-ben 26 275-re emelte nézőátlagát, miután – a szovjet futball történetében először és utoljára – elnyerte a bajnoki címet. Ezzel együtt presztízs tekintetében jóval a Dinamo Kijev mögött maradt, mert Valerij Lobanovszkij, a világhírű mester csapatában egy komplett válogatott keretnyi labdarúgó sorakozott. Ott volt Viktor Csanov, Vlagyimir Besszonov, Szergej Baltacsa, Oleg Kuznyecov, Anatolij Gyemjanyenko, Szergej Borovszkij, Anatolij Konykov, Ivan Jaremcsuk, Alekszandr Zavarov, Andrej Bal, Leonyid Burjak, Rác László, Vlagyimir Veremejev, Pavel Jakovenko, Vagyim Jevtusenko, Igor Belanov és Oleg Blohin. (E labdarúgók többsége szerepelt Irapuatóban, a 6-0-val zárult szovjet–magyar mérkőzésen, honfitársaink mindmáig utolsó vb-részvétele idején, és ezüstérmet nyert az 1988-as Európa-bajnokságon, ahogyan néhányan közülük az 1972-es tornán vívtak vesztes döntőt. A „komanda” akkor a legjobb négy között hazánk fiait győzte le 1-0-ra, nem utolsó sorban azért, mert Zámbó Sándor tizenegyesét Jevgenyij Rudakov kivédte.)

A minszkiek három legismertebb arca Szergej Gocmanov, Andrej Zigmantovics, valamint az a Szergej Alejnyikov volt, aki sérülése miatt nem szerepelhetett Győrött, az ETO–Dinamo BEK-találkozón. A csatárok egyike, Viktor Szokol már a 29. évében járt, ám a bajnoki aranyérem esztendejében csak kétszer kapott helyet a csapatban. Győrött viszont többet emlegették, mint a szintén Szokolnak nevezett népi kisrádiót, a szovjet rádiótechnika örökbecsű remekét.

Ez a labdarúgó ízekre szedte a zöld-fehérek védősorát, három gólt pakolt be a tehetetlen Kovács László kapusnak, akire összesen hatot számoltak a folyók városában a hazai térfélre áradó belaruszok. A hangulat olyan fagyos volt, akár a Minszk 16 típusú fridzsider mélyhűtője. Az ETO csaknem másfél évtized múltán vesztett újra európai kupamérkőzést házigazdaként – 1969-ben a Barcelona győzte le 3-2-re –, ám ezúttal „liége-i” kiütésben volt része otthon is (6-3).

Másnap a Kisalföld című lap az első oldalán jelentette: „Kínos kudarc hazai pályán.” Majd a cikkben mára már kivesző tárgyilagossággal kifejtette: „Nem történt más, mint hogy a gyenge magyar bajnokságban is csak közepes ETO könnyűnek találtatott egy nemzetközi szintű csapattal történt megméretésen. A szovjet bajnok annyival gyorsabb volt a Rábánál, hogy ez önmagában megoldhatatlan feladat elé állította a zöld-fehéreket. Annyival jobb volt a csapatjátéka, hogy az történt a középpályán, a pálya legfontosabb területén, amit akart. Annyival korszerűbb volt a játéka, hogy azzal szemben nem akadt hatásos ellenszer. S ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy technikailag is felülmúlták a hazaiakat a vendégek… Akkor megtaláljuk a kudarc okait, látjuk, hogy miért is volt eleve kilátástalan helyzetben az ETO.”

Verebes, aki a legkevésbé sem kerülte a konfliktust keltő megszólalásokat, ezúttal szolidan nyilatkozott: „Taktikailag ilyen jól még egyetlen ellenféllel szemben sem készültünk fel. Ám a Dinamo olyan fizikai és gyorsasági fölényben volt, hogy nem tudtuk feltartóztatni.”

A Győr végül kettős vereséggel és 4-9-es összesítéssel esett ki, mert a minszki visszavágón – 50 050 néző előtt – 3-1-re tángálták el. (Szokolra tapadni kellett volna, de a hős odakinn is főszerepet vitt, kétszer csengetett.) Vesztes volt továbbá a Volántourist győri irodája, amely még az első mérkőzés előtt a következő programot hirdette meg: „Repülőgépes út november 1–5. között. Mérkőzésjegy, színházlátogatás Minszkben, városnézés Moszkvában, teljes penzió első osztályú szállodákban 4950 forintért.”

A Cooptourist helyi kirendeltségénél Moszkva és minszki színház nélkül 4250 forintba került volna a túra. Volna, mert a kisalföldi kimenetel után nem sokan jelentkeztek az utazásra.

Hiába, vannak olyan 6-3-ak is, amelyek nem mozgatják meg, sőt dermesztik a szurkolót.

Aztán mindenki megnyugodott, mert közleményben tudatták: „A Rába ETO és a vezetőedző megállapodott abban, hogy az 1981-83. évre kötött szerződést az eddigiekkel azonos feltételekkel 1984. június 30-ig meghosszabbítja.”

Az anyagilag azonos feltételekben azóta sem vagyok biztos, a többi stimmelt.

Az egyezség aláírása után a győri klub megkereste a székesfehérvári Csongrádi Ferencet, a kispesti Dajka Lászlót, a szombathelyi Preszeller Tamást, a pécsi Róth Antalt, ám hiába szerette volna, nem tudta őket átigazolni. (Preszeller egy évvel később mégis az ETO labdarúgója lett.) A keret csak az eredetileg ferencvárosi, majd diósgyőri Giron Zsolttal és a békéscsabai Kurucz Ádámmal bővült, pedig két okból is szükség lett volna nagyságrendi erősítésre. Egyrészt a BEK 1982/83-as kiírásának első fordulójában az ETO megrázó vereséget szenvedett Liége-ben a Standardtól (5-0), másrészt 1983 júliusától októberéig Szentes Lázár 38, Hannich Péter 30, Hajszán Gyula 20, Szabó Ottó 15 edzést hagyott ki sérülés miatt.

Ez már a Vikingur Reykjavík elleni szoros, sőt nyögvenyelős partikon (2-1, 2-0) meglátszott, és BEK buktatóin túl megmutatkozott a bajnoki eredményeken is: 1983 őszének első kilenc fordulójában a Győr csak háromszor nyert, és hatszor ért el döntetlent, majd a tizedik körben 2-0-s vereséget szenvedett az Újpesttől. A forduló rangadójának titulált találkozóra alig 2000 néző gyűlt egybe a Megyeri úton, az elkényeztetett közönség talán nem érezte annyira kvalitásosnak a Szendrei – Kozma, Kovács József, Sarlós, Tóth József – Kardos, Steidl (Szebegyinszky), Kisznyér – Kiss Sándor, Törőcsik (Herédi), Fekete összetételű együttest, mint amennyire „minőséginek” tartja a mai amatőr szakírás és klubvezetés a jelenlegi pszeudo-csapatot.

Győrött bezzeg tódultak az emberek a meccsekre, az ETO bajnoki nézőátlaga az 1982/83-as évadban 16 667, az 1983/84-esben 15 933, az 1984/85-ösben 13 067 volt. (Az FTC előbb 18 833-mal, majd 17 533-mal, aztán 20 200-zal vitte a prímet.)

A Dinamo Minszk 1982-ben 26 275-re emelte nézőátlagát, miután – a szovjet futball történetében először és utoljára – elnyerte a bajnoki címet. Ezzel együtt presztízs tekintetében jóval a Dinamo Kijev mögött maradt, mert Valerij Lobanovszkij, a világhírű mester csapatában egy komplett válogatott keretnyi labdarúgó sorakozott. Ott volt Viktor Csanov, Vlagyimir Besszonov, Szergej Baltacsa, Oleg Kuznyecov, Anatolij Gyemjanyenko, Szergej Borovszkij, Anatolij Konykov, Ivan Jaremcsuk, Alekszandr Zavarov, Andrej Bal, Leonyid Burjak, Rác László, Vlagyimir Veremejev, Pavel Jakovenko, Vagyim Jevtusenko, Igor Belanov és Oleg Blohin. (E labdarúgók többsége szerepelt Irapuatóban, a 6-0-val zárult szovjet–magyar mérkőzésen, honfitársaink mindmáig utolsó vb-részvétele idején, és ezüstérmet nyert az 1988-as Európa-bajnokságon, ahogyan néhányan közülük az 1972-es tornán vívtak vesztes döntőt. A „komanda” akkor a legjobb négy között hazánk fiait győzte le 1-0-ra, nem utolsó sorban azért, mert Zámbó Sándor tizenegyesét Jevgenyij Rudakov kivédte.)

A minszkiek három legismertebb arca Szergej Gocmanov, Andrej Zigmantovics, valamint az a Szergej Alejnyikov volt, aki sérülése miatt nem szerepelhetett Győrött, az ETO–Dinamo BEK-találkozón. A csatárok egyike, Viktor Szokol már a 29. évében járt, ám a bajnoki aranyérem esztendejében csak kétszer kapott helyet a csapatban. Győrött viszont többet emlegették, mint a szintén Szokolnak nevezett népi kisrádiót, a szovjet rádiótechnika örökbecsű remekét.

Ez a labdarúgó ízekre szedte a zöld-fehérek védősorát, három gólt pakolt be a tehetetlen Kovács László kapusnak, akire összesen hatot számoltak a folyók városában a hazai térfélre áradó belaruszok. A hangulat olyan fagyos volt, akár a Minszk 16 típusú fridzsider mélyhűtője. Az ETO csaknem másfél évtized múltán vesztett újra európai kupamérkőzést házigazdaként – 1969-ben a Barcelona győzte le 3-2-re –, ám ezúttal „liége-i” kiütésben volt része otthon is (6-3).

Másnap a Kisalföld című lap az első oldalán jelentette: „Kínos kudarc hazai pályán.” Majd a cikkben mára már kivesző tárgyilagossággal kifejtette: „Nem történt más, mint hogy a gyenge magyar bajnokságban is csak közepes ETO könnyűnek találtatott egy nemzetközi szintű csapattal történt megméretésen. A szovjet bajnok annyival gyorsabb volt a Rábánál, hogy ez önmagában megoldhatatlan feladat elé állította a zöld-fehéreket. Annyival jobb volt a csapatjátéka, hogy az történt a középpályán, a pálya legfontosabb területén, amit akart. Annyival korszerűbb volt a játéka, hogy azzal szemben nem akadt hatásos ellenszer. S ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy technikailag is felülmúlták a hazaiakat a vendégek… Akkor megtaláljuk a kudarc okait, látjuk, hogy miért is volt eleve kilátástalan helyzetben az ETO.”

Verebes, aki a legkevésbé sem kerülte a konfliktust keltő megszólalásokat, ezúttal szolidan nyilatkozott: „Taktikailag ilyen jól még egyetlen ellenféllel szemben sem készültünk fel. Ám a Dinamo olyan fizikai és gyorsasági fölényben volt, hogy nem tudtuk feltartóztatni.”

A Győr végül kettős vereséggel és 4-9-es összesítéssel esett ki, mert a minszki visszavágón – 50 050 néző előtt – 3-1-re tángálták el. (Szokolra tapadni kellett volna, de a hős odakinn is főszerepet vitt, kétszer csengetett.) Vesztes volt továbbá a Volántourist győri irodája, amely még az első mérkőzés előtt a következő programot hirdette meg: „Repülőgépes út november 1–5. között. Mérkőzésjegy, színházlátogatás Minszkben, városnézés Moszkvában, teljes penzió első osztályú szállodákban 4950 forintért.”

A Cooptourist helyi kirendeltségénél Moszkva és minszki színház nélkül 4250 forintba került volna a túra. Volna, mert a kisalföldi kimenetel után nem sokan jelentkeztek az utazásra.

Hiába, vannak olyan 6-3-ak is, amelyek nem mozgatják meg, sőt dermesztik a szurkolót.