A világ pusztulását követő újjászületés mítoszát kutatja Vági Bence újcirkusz társulata, az immár világszerte a kortárs előadóművészet élvonalában járó Recirquel, amely október 10-én állította először itthon is színpadra a legújabb művét. A táncot és a cirkuszt ötvöző, cirque danse produkció a nézőt olyan utópisztikus állapotba repíti, amely egyszerre idézi az édent és egy posztapokaliptikus állapotot. A cirque danse, ahogy a programfüzetben áll, kitörés a cirkuszi trükk rendje által felállított korlátok közül a tánc absztrakcióra képes formanyelvével, amely “megengedi, hogy a komplex szabályrendszer a háttérbe vonuljon és a trükk a narratívát erősítse.”
A páratlanul komponált előadáson szélgépek borzolta haj, festői izomzat, és lassú, káprázatos légi mutatványok tűnnek fel. Vági Bence szerint – a statikusból a dinamikusba átlépő, rendkívül finom matériában van valami ősi – mely alakot ad a térnek. Ebben, a Kasza Emese által megformált egyetlenegy díszletelemben, Lenzsér Attila látomásos fényeiben és Szirtes Edina valamint Terjék Gábor mélyen magával ragadó hangdimenziójában fogan újra az élet.
Az artistákban, akik a vágyat, a kiszolgáltatottságot és a tiszta akaratot egész lényükben átélik a nézők tekintete előtt, Vági Bence olyan médiumra talált, mely fizikailag képes az érzelmek “akár nyolc méteres” amplitúdóját és elsöprő erejét megjeleníteni. – Nálunk prioritás, hogy tiszta és valós érzelmeket kell megjeleníteni a színpadon, nem szabad valamit eljátszani, hanem azt a dolgot, amit ábrázolunk, meg kell élni – mondja a rendező. Nem okozhat problémát az sem, ha mindezt hét labdát a levegőben tartva, egy létra tetején kell létrehozni. – Így hosszú idő, amíg megérkezik egy karakter, megérkezik egy érzelem – fűzi hozzá. A kőkemény, folyamatos edzés és a végtelen gyakorlás az, ami biztosítja a kontrollt az alkotók teste, eszközeik és a fizikai erők felett is, hogy az artisták a tánc metafizikai rétegében a tiszta lényeget kommunikálhassák. – Ezek az artistaművészek egyáltalán nem átlagosak, hiszen ők sokéves szigorú kortárstánc képzést kaptak, ami gyakorlatilag a gyertyának a két végről való égetése – meséli Vági.
A Paradisum előadóinak tökéletes teste egyszerre eszköz és műalkotás a színpadon. Jelenetről jelenetre bontják le a nézőtér semlegességének falait. A lengő kínai rúddal nyitó Sergii Materynskyitől/Fehér Ádámtól – aki a kongó semmi közepén éled újjá – kezdve, az elbűvölő Kateryna Larinán (handstand) és Seguí-Fábián Eszteren/Ignácz Ivetten (levegő-karika) át, egészen Yevhen Havrylenko gurtni jelenetéig vagy Andrii Maslov zsonglőr és létra fináléjáig kivételesen profi artista produkciókat láthatunk. Táncosként és dobosként Demissie Efraim lép színpadra egy olyan rituális jelenetet idézve, mely az egész sátrat átható energiát hoz az előadásba. Az alkotásban három társkoreográfus, a Recirquel korábbi előadásaiból jól ismert artista-táncművész, Horváth Zita, Illés Renátó és Zsíros Gábor segítette Vági Bencét.
Ehhez hasonlót ritkán látni a hazai színpadokon. A Paradisum mélyen emocionális utazás, amely az emberi létezés alapvető kérdéseit feszegeti. – Rengeteg befelé figyelés, elcsendesedés, elutazás, eltávolodás: minden el, el, el. Ez az “el” azt hordozza magában, hogy az ember hallja önmagát, hogy hallja azt a hangot, ami vezeti azon az úton, hogy létrejöhessen egy ilyen mű. – mondta Vági, az alkotói folyamatáról. Valamint – számomra - az alkotás konstans dolog. A társulat összetartása és a művészi missziónak a vitele olyan, minthogyha soha nem múlna el. Tehát ez reggeltől estig, estétől hajnalig tart - meséli - és ez az odaadás és szenvedély nyomát hagyja az egész produkción.
Az előadás nemzetközi sikere – beleértve az Edinburgh Fringe Fesztiválon aratott elismerést és a Seoul Arts Award elnyerését – a Recirquelnél nem újdonság, mégis említésre méltó. 2012-óta nemzetközi szférában is igazolják, hogy az újcirkusz képes ugyanolyan mély művészi kifejezésre, mint bármely más előadóművészeti forma, miközben megőrzi azt a varázslatot és fizikai bravúrt, amely mindig is a műfaj sajátja volt.
A Paradisum tehát nem csupán a társulat legfrissebb előadása, hanem a hosszú, sikeres és folytonos fejlődés újabb állomása. – Mindegyik egy önálló csillag az égbolton, nem tudok különbséget tenni az elmúlt három-négy alkotás között. Mindegyik másként is hat –idézi fel korábbi munkáit a rendező-koreográfus. A Recirquel darabok egymásra épülnek – A My Landben az anyaföldhöz fűződő viszonyról beszéltünk, a Solus Amorban a szeretet erejéről. Az IMA amolyan utolsó segélykiáltás volt: annak felismerése, hogy ha nem nézünk magunkba, a vég elkerülhetetlen. A Paradisum a következő stációt ábrázolja: komorabb, árnyékosabb, úgy tekintek rá, mint reális helyzetfelmérésre. A pusztulás ugyanakkor valami újnak az előszobája – magyarázzák Vági Bence szavai a programfüzetben.
Infó: Recirquel: Paradisum. A Liszt Ünnep és Müpa közös programja. Müpa sátor, 2024. október 31-ig.