A pályára lépő csapat kapitánya Olja, a 34 éves háborús veterán és kétgyermekes anya, aki 2016-ban csatlakozott az ukrán hadsereghez, és szakácsként szolgált, mígnem 2017-ben, a délkelet-ukrajnai Avgyijivka városéért vívott ádáz harc során egy orosz tüzérségi lövedék olyan súlyosan megsebesítette, hogy amputálni kellett a bal lábát.
Olja azt mondta, a sport volt az, ami segített neki túljutni a végtagvesztés okozta traumán, és új életet kezdeni a protézissel. Ekkor még szó se volt a fociról: crossfitezett, atletizált, és nem sokkal a műtétje után már részt vett egy veteránoknak rendezett versenyen Washingtonban.
Érzelmi rehabilitáció
„Visszatekintve, a sport nem csak a fizikai felépülésemet segítette, hanem egy közösséget is adott, ahová tartozni tudtam” – meséli. Így amikor a férje 2023 januárjában nyomtalanul eltűnt a harcokban, már tudta, hol kezdje az általa csak „érzelmi rehabilitációnak” nevezett folyamatot.Nem sokkal a második gyermekük érkezése után Oroszország megindította teljeskörű invázióját Ukrajna ellen. Ezt követően döntött úgy a férje, hogy csatlakozik az ukrán hadsereghez, hogy harcoljon az agresszor ellen. Olja 2023 januárja óta nem hallott róla. A bajtársak egybehangzó véleménye szerint meghalt, bár a holtteste nem került elő. Olja teljesen összetört.
„Akkoriban, úgymond, kijelentkeztem az életből. Megsérültem, de ezúttal nem fizikai, hanem lelki, érzelmi sérülés volt. Nem akartam senkivel sem kommunikálni, nem mentem sehova, bezárkóztam a lakásba a gyerekekkel”
– idézi fel a gyászidőszakot.
Bár soha nem gondolt arra, hogy focizni fog, ez megváltozott, amikor egy barátja azt javasolta neki, hogy próbálja ki. „Rájöttem, hogy újra át kell esnem egyfajta rehabilitáción – magyarázza. – Nagyon tetszett, hogy össze akarnak rakni egy csak nőkből álló csapatot. Korábban csak veteránok voltak körülöttem, akikkel sportoltam, ők szinte kizárólag férfiak voltak.”
Ahogyan az amputáció utáni helyreállása sem volt zökkenőmentes, úgy a férje elvesztésének a feldolgozása is fokozatosan haladt előre. „Az első futball-edzőtáborom alatt a lehető legkevesebbet kommunikáltam az emberekkel. Ez nem sokkal a férjem eltűnése után történt” –emlékszik vissza. Végül az edzőtáborok és a kijevi otthona között ingázva Olja is fellazult. „Nagyon jó barátnők lettünk a lányokkal, azt hiszem, azért, mert megértjük és támogatjuk egymást, hiszen hasonló nehézségekkel nézünk szembe az életben.”
Kapus egy kézzel
Az amputáltak labdarúgásának a hagyományos játékhoz hasonló szabályai vannak, néhány alapvető különbséggel. A pálya kisebb, a kapusoknak csak egy kezük lehet, és a játékosok nem érinthetik a labdát mankóikkal vagy a csonka végtagjukkal. Bedobás helyett a labdát az oldalvonalról rúgják. A művégtagokat eltávolítják, hogy minden versenyző számára egyenlő feltételeket biztosítsanak. A csapatok hat mezőnyjátékosból és egy kapusból állnak.
„Eleinte furcsán éreztem magam, mert mankóval kellett futnom. Olyan, mintha a lábam helyett a kezemen járnék. Sokat kellett erősítenem őket”
– meséli Olja. A mai edzés a csapat utolsó edzése a cserkaszi férfiakból álló amputáltak csapata elleni barátságos mérkőzés előtt. A torna és a bemelegítés után labdamunkára térnek át, rövid, gyors passzok és gyors irányváltások jellemzik a gyakorlatokat. Miközben a csapat a támadást gyakorolja, az egyik játékos elesik, arcán fájdalom fut át. Az edző megállítja a játékot, a csapattársai köré gyűlnek. Néhány feszült pillanattal később, a csapat orvosa által végzett alapos vizsgálat után engedélyezik a folytatást. Mint minden sportoló, ők is ki vannak téve a sérüléseknek, de az amputációjuk után ez különösen igaz. Akármennyire is atletikusak a játékosok, az orvosi vizsgálatok és műtétek miatt van, hogy szüneteltetni kell a felkészülésüket.
Számít a szenvedély
A novemberi világbajnoki debütálással történelmet írni készülő csapat kapitányaként Olja érzi a tétet. „Nagyon izgatott vagyok, de ugyanakkor aggódom is. Odafigyelünk a taktikára, előtte keményen edzünk, nagy baj nem lehet.”„Ez tényleg bárki kupája” – ezt már McKinsey, az amerikai edzőjük mondja, amikor az esélyeket latolgatja a 12 csapatos világbajnokságon. Az egyik legerősebb vetélytársuk, Lengyelország naponta edz, míg Ukrajna csapata csak szórványosan tud egyhetes edzőtáborokba gyűlni. Ezeken a táborokon kívül a nők a saját városaikban a férfi amputáltak klubcsapataival edzenek.„De az edzés mellett nagyon sokat számít a szenvedély. Ezek az emberek a hazájukért harcoltak. Nem mondod, hogy túl fáradt vagyok, ha egyszer katona voltál, akkor a pályán is a hazádért harcolsz” – teszi hozzá edzőjük. A csapat versennyel fejezi be az edzést: két játékosnak versenyeznie kell a labdáért, és aki először éri el, az megpróbál gólt lőni, míg társa a védő lesz.McKinsey, aki az Egyesült Államokban művégtagok gyártásával foglalkozik, 2023 szeptemberében vállalta az edzői szerepet, kombinálva a szakmáját a futball iránti szerelmével. Rendszeresen utazik Ukrajnába, hogy az edzőtáborokat vezesse. „Minden alkalommal, amikor jövök, nehezebb elmenni” – vallja be. Az edzést végül gólok és látványos védések zárják, majd a lányok egy kis nyújtással pihennek, mielőtt ebédelni mennek, hogy utána folytassák a felkészülést a pénteki barátságos mérkőzésre és a kolumbiai vébére, melyen Ukrajna első alkalommal vesz részt. Olja legjobban a góllövést szereti a fociban. Arra a kérdésre, hogy hogyan változik Ukrajnában a testi fogyatékkal élőkről alkotott kép az invázió óta azt mondja, hogy a sebesültek és amputáltak növekvő száma miatt megszokták az emberek a protézisek látványát. „A háború előtt az emberek kapkodták a fejüket, megfordultak körülöttem az utcán, és hangosan mondták, nézd, neki protézise van” – emlékszik vissza.
