Ez persze féligazság, mert van olyan vörösbor, amit szeretnek, de tény, hogy inkább a fehér fogy, meg a mindenféle színes biszbasz, koktél, bubis cuccok, joint. De azért van olyan vörös, ami most is elfogy a pincékből. Az old style fekete, súlyos vörösboroknak is mindig meg fog maradni a piaca, de ezeket a drága rétegborokat a jómódú és igényes borbuzik (https://borravalo.hu/borbuzi-e-vagy/) vásárolják.
A kelendő vörösöknél mintha megfigyelhető lenne egy ilyen vöröseltolódás vagy mi: a karcsúbb, kicsit magasabb savú (5-6 g/l) vörösök kelendőbbek (a vörös sava normalerweise olyan kábé 4 g/l, a fehérek szólnak a savról, ott kábé 6 g/l az átlag). Azok a vörösök mennek jól tehát, melyek könnyedebbek és gyümölcsösek, jól illeszkednek a fogyasztói ízlésváltozásnak abba a trendjébe, ami olyan bort keres, amin nem kell dolgozni, nem olyan nehézlégzésű feka bordói izé, amiben megáll a kanál. Ezért pl. nagyon megy a könnyű kadarka, meg az elevenebb savú egri bikavér. Érdekes módon a könnyű sillert, ami pedig mondjuk egy sötétebb rozészerűség, és a rozét, ami pedig vagy egy évtizeden át ment fölfelé, mint a rakéta, nem igazán keresik mostanában, ahogy a szép savtérképű, gyümölcsös kékfrankos, ami pedig évtizedek óta preferált fajta mifelénk, szintén nem tud áttörni a piacon. A fene se érti. Well, ha szép (intenzív, gazdag gyümölcsillatú, epres-cseresznyés, tüzes, karcsú, jó ivású, könnyed) kadarkát keresel, vegyél egy Heimannt.
A Heimannok (a senior, a feleség és a junior) européer, nyitott, kozmopolita népek és hallatlanul tudatos borászkodást folytatnak itt a világszép Szekszárdon, ezen a vonzóan álmos, Babits által is nagy falunak hívott otthonos kultúrtájon. Szekszárd szép sziget, ahol a sváb parasztpolgárok élete úgy néz ki, ahogy az egész országnak kéne kinézni: tökéletes tájban durva sokat dolgozó, igen jómódú, nyugat-európai színvonalon élő emberek, akik néha még összefogni is képesek. Heimannék 1758 óta molyolnak itt. Az elpusztult-pusztásodott Magyarországot tkp. újjáépítő dunai svábok a hullámok hátán érkeztek az ulmi skatulyákon (ulmer schachtel), ezeken az egyszerű hajóféléken és újjáépítették a töröktől letarolt Magyarországot. Ezért is kellett ezeket a szorgos, a német munkaetikát és rendszeretetet az országba apportáló, mélyen magyar érzelmű embereket kitelepíteni az édes hazájuknak tekintett Magyarországról a kollektív bűnösség elve alapján, önerőből. Mert az egyszerű hazugság, hogy a szövetséges nagyhatalmak nyomására üldöztük el őket: Gyöngyösi János külügyminiszter kezdeményezte az egészet, 1945. május 26-án aszonta, hogy „a fasiszta szellemtől áthatott honi németséget szükséges volna eltávolítani”. Ugyanolyan népi németellenesség kapott lábra, amilyen ma az ukrán-ellenesség, az egész a legpocsékabb nemzet-sorozat egy szép fejezete – ez ugye az aktuális árulás miatt szégyenében öngyilkosságot elkövető Teleki Pál miniszterelnök búcsúlevelének kifejezése –; a sorozat legfrissebb epizódja a miniszterelnöki tanácsadó felejthetetlen szavai arról, hogy mi nem vittük volna bele az országot egy felelőtlen háborús védekezésbe egy orosz katonai agresszió esetén. A sorozatnak nincs vége.
De back to the vörösbor.
Heimann senior ikonikus nagy vöröse a Barbár, ennek öcsükéjeként most előálltak egy könnyedebb, de igen tartalmas megfogalmazással, a Barbarossával. Koncentrált, érett, szép illat, gyümölcsös (cseresznyemag, meggykompót), csípős, tartalmas, de karcsú, vörösborédes finomság.
(Heimann Barbarossa 2022, 7500 Ft, 90 pont)