Noha a budapesti Kínai Kulturális Központot 2020-ban alapították, a Covid alatt csak online programokat tarthattak. Immár a személyes találkozásra is több a lehetőség, miután az idén júniusban beköltöztek a hatalmas és lenyűgöző, hófehér villaépületbe a Stefánián. Csák János kulturális miniszter a megnyitón kiemelte: az intézmény megnyitása újabb mérföldköve a magyar–kínai együttműködésnek, amely a kultúrán kívül kiterjed a gazdaságra, a kereskedelemre és a pénzügyekre is. A központ célja, hogy a magyarok jobban megismerjék a kínai kultúrát, ehhez kínálnak változatos programokat, az emeleten fotókiállítást is, A Selyemút tükrében – Kína a magyar fotósok szemével címmel.
Az őszközép ünnepi fesztivál holdsütemény-készítő workshoppal indult (lásd keretes írásunkat), amelyre óriási volt az érdeklődés, akár máskor a szintén a könyvtárban tartott hagyományos kínai teaszertartásra. A szépen parkosított kertben felállított asztaloknál készíthettünk egymásba fonódó fektetett nyolcasokat (végtelenjeleket) mintázó szerencsecsomót selyemzsinórból, illetve festékbe merített egyedi könyvjelzőket. Kipróbálhattuk a hagyományos kínai harcművészetet, a 2000 éves lábtollast, a touhu célba dobást (vékony nyilakkal egy szűk szájú vázába célozva), valamint a jelenbe ugorva a népszerű Genshin Impact és a nemrég kiadott Black Myth: Wukong videójátékokat. Mindkét akció-szerepjáték (RPG) a kínai kultúrából és harcművészetekből merít, mindkettő rekordokat döntött a felhasználók számát és a bevételt tekintve. Persze a világ legdinamikusabban fejlődő játékpiacáról beszélünk: 668 millió játékos, a csupán 27 éves átlagéletkorú internetfelhasználóik 73 százaléka (fiúk-lányok közel azonos arányban) pörgeti napi rendszerességgel a játékappokat és a konzolokat a statista.com adatai szerint.
Akárcsak Ázsia többi részén, Kínában is rendkívül népszerű az animáció, a képregény és a cosplay, amikor a rajongók beöltöznek a kedvenc karaktereik sokszor saját kezűleg elkészített jelmezébe. Láttunk két fiatal lányt, akik a Genshin Impact szereplőinek öltöztek be, noha én elsőre animekaraktereknek néztem őket, pedig Kínának van saját animációs műfaja: a donghua már az 1920-as években aranykorát élte, az úttörők, a négy Wan testvér a pekingi operától a papírművészetig számos tradicionális forrásból merített. Később a kulturális forradalom beszűkítette az alkotás lehetőségeit, de az utóbbi években, részben a popkultúra beáramlása miatt reneszánszukat élik ezek a műfajok. A filmgyártásuk is felveszi a versenyt Hollywooddal, különösen a hős harcművészekről szóló (műfajnevén vu-hszia) filmek terén, mint az Oscar-díjas Tigris és sárkány, vagy A repülő tőrök klánja, amelyek a magyar közönséghez is eljutottak. Leghíresebb színészeik egyben komoly harcművészek, mint Bruce Lee, Jackie Chan és Jet Li, és ha válaszolnunk kellene a kérdésre, vajon mit adtak nekünk a kínaiak, akkor a papír, az iránytű, a puskapor, a nyomtatás és a sakk mellett a harcművészetet, gyűjtőnevén a kungfut is a fontosabb találmányaik közé sorolnánk.
ha válaszolnunk kellene a kérdésre, vajon mit adtak nekünk a kínaiak, akkor a papír, az iránytű, a puskapor, a nyomtatás és a sakk mellett a harcművészetet, gyűjtőnevén a kungfut is a fontosabb találmányaik közé sorolnánk.
Séta a holdon
A hat állomáson hat pecsétet összegyűjtve holdsüteményt és bubble tea-t kaptunk ajándékba. Utóbbi a fiatalok körében igen népszerű, fővárosszerte lehet kapni a mindenízű tápiókagolyókkal megbolondított jeges italt, amely a ’80-as években Tajvanról indult világhódító útjára. A gyöngyös teába gyümölcsszirupot is tesznek, majd felrázzák, ettől lesz bubis. Mi helyben egy virágízű változatot kóstoltunk, melyet a Find Tea teagurui az alkalomra kreáltak. A leglelkesebbek tehettek egy sétát a holdon, vagyis fényképezkedhettek a különleges háttér előtt, hagyományos kínai viseletben, melyet nevéhez híven a Hagyományos Kínai Viseletek Magyar Klubja biztosított. Tagjaikat messziről fel lehetett ismerni az idő közben egyre népesebb forgatagban, a széles ujjú, övvel átfogott, aprólékosan hímzett, színes selyemköpenyeikben.
A hanfu (mely nevét a Han-dinasztiáról kapta) egész Kelet-Ázsia divatját inspirálta, a japán kimonótól a koreai hanbokig. Kezükben az elmaradhatatlan legyező, mely eredetileg uralkodói státuszszimbólum volt, később vált csak a hétköznapok komfortjának kellékévé. Az első, még levélből készült legyezőt Sun császárnak tulajdonítják (aki Kr. e. a XXIII. században uralkodott, 101 éves koráig), és azt volt hivatott jelezni, hogy a bölcs és igazságos császár megnyitotta szívét az alattvalói előtt.
Szerencse fiai
Az épület minden szegletében akadt szerencsehozó dísz, hiszen a kínaiak szinte mindenben a szerencsét látják és keresik, az integető aranymacskától a sárkányokon át a pandákig; a bambusztól a piros lampionokon át a szerencsehozó feliratos tekercsekig. Kínából jön a taoizmusban gyökerező feng shui lakberendezési kultúra is, amely az otthonunkba hivatott a bőséget és a jó energiákat invitálni. Noha tudományosan nem bizonyított az eredményessége, mégis a kínai felnőtt lakosság 47 százaléka hisz benne, hogy működik.
Mágikus jelentést tulajdonítanak a szerencseszámoknak is, a 8-as például a jólét és a gazdagság száma, ezért tartották a pekingi olimpiai megnyitót is 2008. 08. 08-án, és emiatt kérnek felárat a 8-ast tartalmazó telefon- és rendszámokért. Szerencseszám a 3-as is, sokan hordanak maguknál három aranyozott pénzérmét, piros szalaggal átkötve. 2019-ben bejárta a világot a hír, mekkora késést és káoszt okozott valaki egy kínai repülőtéren, mert érméket dobált az utasszállító hajtóművébe, hogy szerencsés legyen az útja, és fél napig tartott, mire a 126 forintnak megfelelő összeget kibányászták a szerelők. A kínai kultúrában ugyanis a szerencse nem véletlenszerű – miként Stevan Harrell, a Washingtoni Egyetem antropológusprofesszora az eset kapcsán a BBC-nek elmagyarázta –, mert abban hisznek, hogy minden mögött van valamiféle rend. És bár a legfőbb rendező egy felsőbb hatalom, az ősi mondás szerint „a mennyország sosem zárja be minden ajtaját”, az egyénnek mindig van lehetősége jobbítani a saját sorsán.
Olyannyira, hogy Tajpejben akár online, csomagban is lehet vásárolni szerencsehozó szertartásokat, melyeket egy pap egész éven át elvégez a megrendelő boldogulásáért.
A paptól vagy a jóstól rontáslevételt kérni sokak számára olyan alapvető szolgáltatás, akárcsak felkeresni az orvost. Természetesen azt, aki a hagyományos kínai orvoslással gyógyít, mint „Nóri”, akivel az eseményen ismerkedtünk meg, és a magyar nevén mutatkozott be, hiszen az itt élők közül sokan adnak új nevet maguknak, hogy megkönnyítsék a dolgunkat.
– A nevemet a magyar barátom adta, a Dongyang becézése Dongi, ebből lett a Nóri – magyarázta, és nem lepődtem meg, miután egy kínai újságíró barátom pontosan így lett Zhouból Csaba. Nóri elmesélte, hogy az I. kerületben van a rendelője, és már majdnem annyi magyar is felkeresi őt, hogy akupunktúrás kezelést kérjen, ahány itt élő kínai. Ő nyolc éve él Magyarországon, szereti a magyarokat, mert kedvesek és jószívűek. Szerinte ebben hasonlítanak a kínaiakra, nem is érez nagy különbséget a két nép között. Őt is befogadták, ez már a második otthona, és a magyar nyelv, bár nagyon nehéz, bárki mondhatja ugyanezt a kínaira. Noha ezt beszélik a világon a legtöbben, mintegy másfél milliárdan, többségüknek ez az anyanyelve, jóval kevesebben vállalkoznak rá, hogy második nyelvként megtanulják mondjuk a mandarint. Mint Cserkész Gábor, aki nemcsak a holdsütikészítést vezette, hanem a kungfubemutatót is. Kínai nevelőapja révén ismerkedett meg az ősi kínai kultúrával, amely a mai napig lenyűgözi. Jelenleg ő a Kínai Művészeti Központ, az egyik legrégebbi, magyarok által alapított kínai–magyar kulturális szervezet elnöke, és Szucsou egyik legrégebbi manufaktúrájában, a mesterektől tanulta a hóbőrös és a rózsás holdsütemény készítésének fortélyait, míg itthon csak egy multinacionális cég alkalmazottja – mesélte szerényen.
Nórinak itt él mindkét lánytestvére, most meglátogatta őket az anyukájuk is. Az egyik lány tanárnak készül, és bár csak egy hónapja tanul magyarul, jóval választékosabban fejezi ki magát a köszönési formuláknál. Kislánya december óta magyar bölcsődébe jár, ő már magyarul fújja a gyerekdalokat, el is énekelte a Mikulás, Mikulást nekünk.
– Mi az, ami Kínában nincs, de itt van? – kérdeztem Nórit.
– Szerintem szalámi. Finom nagyon, szeretem – felelte nevetve.
Mikor elköszöntünk a népes, rendkívül közvetlen és kedves kínai családtól, még a lelkükre kötöttük, hogy szombaton vegyenek Népszavát, úgy próbálván elbábozni az újság nevét, mint magát a Kínai Népköztársaságot. Nóra erre elmesélte, hogy szereti a magyar népmeséket, dalokat, népi hagyományokat is, nemrég járt életében először szüreten. Szerencsére nincs olyan sok kínai orvosi rendelő a Várnegyedben, hogy ne tudnék neki lapot vinni, ha nem sikerülne megtalálnia minket a magyar boltban, miután ő a családjával a kínai szupermarketben vásárol, ahol viszont minden van, ami otthon is, csak ahogy meséli, „itthon” minden sokkal, de sokkal drágább.
