Szögezzük le az elején: a jól működő gazdaságot átjárja a kiszámíthatóság, a transzparencia, és a legkevésbé sem fenyegetően agresszív. Hogy ebből mit érzékel a Spar, amelyet azért bírságoltak meg, mert a nap végén megmaradt eladatlan készlet nem volt elég nagy? Nos, lényegében semmit. A hazai gazdaságpolitika - ahogy számos alkalommal, úgy most is - bizonyította, hogy drámai mértékben improvizatív, amely ráadásul gőgből és agresszióból fakad. Arról nem is beszélve, hogy társadalmi és szakmai egyeztetéseknek, amelyek segítenének visszatartani a vad hajtásokat, talán sohasem volt nyoma. Azt pedig már fel se vessük, hogy a magyar kormány vérig sértve kettős mércét emlegetve prüszköl megannyi dolog felett, ám a kerítésen belül előszeretettel él vele.
A most felépült rendszernek természetéből fakadóan része az, amely – húzzuk ki a fejünket a homokból – bizonyosan máshol is jelen van, de Magyarországon mára legitimációt kapott, azaz: a sarokban beszéljük meg, ott osztjuk fel és egyezünk meg. Ha a testvériség része vagy, menni fog, nagyot szakíthatsz, ha nem, akkor még a sarokba sem jutsz el, hogy beszélgessenek veled.
Ebből a gazdaságszervezési attitűdből pedig szinte lehetetlen kilépni, s ennek levét issza immár évek óta a hazai gazdaság. Nem biztos, hogy a végén az eredmény mindig csalódást keltő, hiszen akadtak itt egykor szép számok is, de az alkotóelemek, az egyes szereplők számára a sor végén ez mindig csak gondként jelentkezik. Mert mindig belengi az egészet az a gondolat, hogy a holnap kiismerhetetlen.
Így hát szögezzük le a végén: a Spar-ügy is bizonyítja, a magyar gazdaságra nem jellemző, hogy átjárja a kiszámíthatóság, a transzparencia, és bizony fenyegetően agresszív. Ez pedig csak mérgez és mérgez, aminek a levét mi isszuk meg.