- Reménytelenül és szomorúan meséltek az Dunai Vasmű dolgozói a hétfői tüntetésen arról, hogy szerintük mennyi esélye van az üzem újraindításának

„Most mondja meg, 52 éves acélgyári munkásként sírjak? Komolyan, itt van a csomó a torkomon, borzasztó nehéz ezt az egész helyzet megélni” – mondta végtelen lehangoltsággal a Liberty Dunaújváros egyik dolgozója lapunknak. Ő is arra a demonstrációra érkezett, amelyet a cég dolgozói és a Vasas Szakszervezeti Szövetség szervezett a vasmű bejáratához. Megkért azonban, hogy ne írjuk le a nevét, mint mondja neki így nyugodtabb, ha nem tv, akkor ez így jobb lesz. A körülbelül 500 embert vonzó megmozdulás közvetlen kiváltója az volt, hogy a vállalat a napokban tudatta a dolgozókkal, hogy a „folyékony ág”, az acél és a kokszelőállítást végző 1100 dolgozó mellett immár a hengermű mintegy 2000 dolgozóját is állásidőre küldik szeptember végétől. Ezzel gyakorlatilag teljesen leáll az egykori Dunaferrben a termelés.

„Szeretné, hogy meséljem el, milyen nyomorult helyzetbe vagyok? Én és a családom?” - kérdezte. Nem feleltem, csak vártam, de belekezdett. „Pár éve mikor itt minden virágzott, akkor lakást vettünk, hitelt vettem fel. Nem nézett ki rosszul az élet, hiszen folyamatosan emelkedett a bérem, úgy nézett ki, hogy rendben vagyunk.” Az úr nem nagyon hallgatta az idő közben a tüntetésen elkezdődő beszédeket, látszott rajta, hogy elmerül a múlt döntésébe, vajon tényleg kellett-e a költözés. „Bajban vagyok, a fizetésem egyharmadát a törlesztők viszik el. Most néztem és számoltam ki, hogy éves szinten majd’ kétmillió forintot fizetek be az állam felé a fizetésemből, és itt állok szinte reménytelenül, 17 év vasgyári munkaviszony után.” „Sírni való, hülye vagyok, hogy hittem itt mindenben.”

„Amikor megkértek a pártok, hogy szavazzak rájuk, akkor bezzeg egyik sem ezt ígérte. Most hol vannak? Miért nincsenek itt és mondják el, hogy mit akarnak egy ekkora üzemmel tenni, annak érdekében, hogy itt termelés legyen."

„Átvertek, engem és még 3000 embert” – vette át a szót kollégája. Nyomatékosan megkért azonban, hogy nevet esetében se írjunk le. Itt nagyon gyorsan utolérik az embert – teszi hozzá. Hogy ezalatt mi ért, részleteiben nem árulta el, csak annyit mondott, konkrét történetet nem akar mondani – mert tart attól, hogy azonosítható lesz személye, és azt nem akarja –, de akadt itt mérnökök, akiknek gyorsan véget ért a karrierje a vállalatnál, mikor próbálta jelezni; ez így nem jó”.

Idő közben a szakszervezet képviselői a beszédeikben kifejtették, hogy a Libertynek Osztravában is van érdekeltsége, ahol a dunaújvárosihoz nagyon hasonló sormintát látnak. Minden ígéretet megtettek, azóta viszont emberek sorát küldik, küldték el. Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke kifejtette, hogy alapelvárás részükről a cég vezetése felé: üljenek le a szakszervezetekkel és találjanak megoldást a dolgozók helyzetére, de úgy, hogy beindítják a termelést.

„Nem tudom hogyan lesz tovább” - folytatta harmadik megszólalónk. „Idén volt 38 éve, hogy a cégnél dolgozom. Miben bízhatom? Ezt a céget nem nagyon lehet újraindítani. Így a reményt számomra, 63 évesen már csak a nyugdíj jelenti. A gyerekek már kirepültek, én és a feleségem valahogy megleszünk, megoldjuk. A fiatalok, akik itt dolgoznak viszont borzasztó nehéz helyzetben vannak. Volt olyan libretys, akinek már nem adtak bankhitelt a munkaügyi háttere miatt. Nem egy közülük már el is ment, nem csak a cégtől, hanem a városból is. Százhalombattán, Székesfehérváron találtak munkát” – jegyzi meg.

Hozzáteszi, a múltját részletezve, hogy a cégen belül beruházásokkal is foglalkozott, s rálátása szerint a Liberty által ígért elektromos ívkemence, amely a hagyományos kohókat hivatott leváltani, csupán egy illúzió. Nincs meg ahhoz semmi, nincs egy előszerződés, egy szándéknyilatkozat. Ez égvilágon semmilyen feltétel nem adott hozzá. Ennek a kemencének, a belengetett környezettudatos termelésnek, az általuk emlegetett „zöld acélnak” nincs valós alapja – állítja. "Megvezettek ezzel mindenkit, még a kormányt is a Liberty részéről. Csak azt nem tudom mi volt a szándék?" – teszi fel a kérdést.

"Ez, ha nehezen is, de egy termelő cég volt. Most meg tök üres. Hamarosan ember alig lesz benne a termelés pedig nullára esik. 2018-ban a hengermű, még csúcsot ért el 1,8 millió tonnás termeléssel, most meg kilenc hóna alatt 83 ezer tonna jött össze, s úgy tűnik idén már nem is lesz több" – folyik belőle a panasz. "Szerintem ezek egy sokkal többet érdemlő cég végórái."

Tudja mi kellene ahhoz, hogy ez a gyár újrainduljon? – kérdezi tőlünk. Majd szinte azonnal folytatja is, „először csoda, aztán politikai akarat, és pénz, marha sok pénz, de higgye el, itt a dunai vasműben már egyikből sincs.”