Kevésszer bosszankodtam annyira egy hírt olvasva, mint a múlt héten, amikor Bese Gergő atya kettős életére világított rá a Válasz Online cikkében. Miért épp a Visszhang heti lapzártája utánra időzítették a nagy leleplezést? Sebaj, ezt a hetet is megnyertem, hogy a kedvenc, bár sokak által meg nem értett művészetünknek hódoljak, ami a Heti Abszurd tárcarovat megírása, egyszersmind nerbéli napjaink krónikája, amit ha reményeink szerint egyszer az utókorban valaki elővesz – ahogy mi is időnként a Népszava archívumának cikkeit –, kirajzolódik majd előtte egy alternatív történelem.
Amiről a könyvekben aligha olvashat, mert ha addig tart a NAT, ezek már kimaradnak az oktatási célú szövegekből, melyeket a Pintér–Maruzsa-algoritmussal betáplált mesterséges intelligencia állít majd elő, és már pedagógusok se lesznek, akik árnyalhatnák a képet, mert az igazi tudást Ner-a-linken tolják be egyből a diákok agyába.
Eszembe jutott nagyanyám mondása, hogy „ne csak ott takarítsál, ahol a papok táncolnak”. Hát mostantól pont nem a szembetűnő helyeket kell ezalatt érteni...
De nem a káröröm beszél belőlem, Bese Gergő exatya majd elszámol a lelkiismeretével. Vagy nem. Másról is kiderült már, hogy hangos buzizás közben a saját homoszexualitását leplezte. A legdurvább homofóbok között is van latencia, az egyházban meg eleve magas (egyesek szerint 30, mások szerint 40 százalék) a melegek aránya. Csak hát a papoknak a hivatása az elfojtás, a cölibátust pár száz éve újra kellett volna gondolni, de ez is legyen az ő bajuk. Csak az undor kavarja fel a gyomrom, hogy egy ember legintimebb magánéletét valakik nyilvánvaló politikai haszonszerzési céllal durván megsértették, megalázták. Ez számomra akkor se lenne elfogadható, ha magát a patás ördögöt kéne leleplezni, amint búcsúcédulákat árul. Mert ilyen aljas, hátulról meg alulról jövő, utánanyúló, megszorongató, lefülelő, pellengérre állító, gúnyt űző rendszerben kell éljünk. Ami még saját híveit is arra kényszeríti, hogy maguk ellen gyűlölködjenek, meg véletlenül se élhessenek méltósággal, szabadon, önazonosan. És áldozatul eshet bármilyen kisebbség, vagy bárki, aki kicsit is kilóg a normából, mert azt majd adott esetben jól felhasználják ellene. Persze a titkos életnek is lehet sportértéke, de amennyiben valaki van olyan naiv, hogy elhiszi, őt a befolyásos kormánybéli barátocskái majd fedezik, és nem dobják koncként ki a világ elé, ha mondjuk két durva pedofilbotrányról kell elterelni a figyelmet, csöppet még össze is mosva a fejekben a melegséget a pedofíliával, akkor már mondhatjuk neki, „ne besegergőzzél, te mamlasz”.
Újságírói pályám elején volt egy szerkesztőm, aki szívből gyűlölte a pedofil papokat. Lelkesen ástam ki neki a nemzetközi sajtóból is a nagyobb formátumú ügyeket, melyek rendre címlapra is kerültek. Én rendes katolikus nevelést kaptam, úgy gondoltam, az egyháznak érdeke a megtisztulás, és hogy az ilyen alakokat kivesse magából, a hitemet akkoriban semmi meg nem ingathatta. Szerettem és csodáltam az atyát, aki éveken át hittanra oktatott, elképesztően széles zenei, filmes és irodalmi műveltségével jobban kinyitva minket a világra, mint a közoktatás valaha tehette. Mi Fellini- filmeket néztünk és Miles Davist hallgattunk hittanórán, de meg lehetett vele beszélni akár a családi problémáinkat is. Az az egyház, amit ő képviselt, haladó szellemiségű, nyitott és elfogadó, dogmáktól és álszentségtől mentes volt. Mindenben más, mint amit vidéken tapasztaltam, amikor ott menni kellett a templomba, és csak a bűntudatkeltés ömlött ránk, az avétos rituálék meg az unalmas prédikációk árja.
Pár évre rá egy tényfeltáró cikksorozat döbbentett rá, hogy ez az atya is a fiatal fiúkhoz vonzódott, és több esetben átlépte a határt. Jó ideig elárulva éreztem magamat, a hitemet. Meg kellene bocsátani, hiszen ez a krisztusi gondolat, mind esendők vagyunk, a pap is csak ember, de próbálja valaki ugyanezt egy áldozatnak mondani. Szóval nem, ezt mégsem lehet felülírni a katolikus szoftverrel, csak ezzel a kettős tudattal élni innentől. Emiatt az én gyerekeim már nem járhattak hittanra, ami az értékrendből jó és átadható, azt megkapták, de ilyen kockázatnak nem tehettem ki őket. Kár ez a katolikus egyház számára, bár itthon akkor is megkapják az állami pénzüket, ha már egy öreg néne sem ül a cicomásra kipucolt templomjukban. Lehetnek még fontos feladataik, például karitatív téren részben kiválthatják az állami gondoskodást, de ezen túl már csak reprezentálnak, méghozzá irdatlanul magas működési költséggel.
Üsse kő, mindjárt kiátkoznak engem is, mint egy ismerősömet, akit anno azért vágtak ki a papi szemináriumból, mert azt találta mondani, hogy a Szent Jobb egy vudu tárgy.
Evezzünk világibb vizekre, a hét mondatát a Blikk Rúzsból küldte be egy olvasónk (mi véletlenül sem kattintunk Bochkor Gábor lányáról szóló bulvárcikkre): „Első szava – talán nem véletlenül – a »dinnye« volt, hiszen mindig is szerette a finom ételeket, különösen a húslevest.” De a legnagyobb show-t a héten Donald Trump tolta. Az elemzők szerint azzal veszítette el végérvényesen az ügyészi virtusát végre mesterien forgató Kamala Harris elleni nyilvános vitát, hogy azt állította, Springfieldben (ami nem a Simpsons-sorozat városa) a migráncsok megeszik a lakosok kutyáit, macskáit és kisállatait. Sok van még hátra a novemberi választásokig, és nem szabad leírni Orbán Viktor alt-liberális zűr-reális cimboráját, de ilyenkor csak megcsillan a remény, hogy ha Kamala tényleg behúzza, a világ már jobb hely lesz. Vagy ahogy a netes mémköltészet mondja: „kibaszott kurva jónak kell lennie, különben kurvaszar lesz”.
