katolikus pap;Heti abszurd;

- Heti abszurd: Ahol a papok táncolnak

Bese Gergő exatya majd elszámol a lelkiismeretével. Vagy nem. Másról is kiderült már, hogy hangos buzizás közben a saját homoszexualitását leplezte. 

Kevésszer bosszankodtam annyira egy hírt olvasva, mint a múlt héten, amikor Bese Gergő atya kettős életére világított rá a Válasz Online cikkében. Miért épp a Visszhang heti lapzártája utánra időzítették a nagy leleplezést? Sebaj, ezt a hetet is megnyertem, hogy a kedvenc, bár sokak által meg nem értett művészetünknek hódoljak, ami a Heti Abszurd tárcarovat megírása, egyszersmind nerbéli napjaink krónikája, amit ha reményeink szerint egyszer az utókorban valaki elővesz – ahogy mi is időnként a Népszava archívumának cikkeit –, kirajzolódik majd előtte egy alternatív történelem.

Amiről a könyvekben aligha olvashat, mert ha addig tart a NAT, ezek már kimaradnak az oktatási célú szövegekből, melyeket a Pintér–Maruzsa-algoritmussal betáplált mesterséges intelligencia állít majd elő, és már pedagógusok se lesznek, akik árnyalhatnák a képet, mert az igazi tudást Ner-a-linken tolják be egyből a diákok agyába.

Eszembe jutott nagyanyám mondása, hogy „ne csak ott takarítsál, ahol a papok táncolnak”. Hát mostantól pont nem a szembetűnő helyeket kell ezalatt érteni...

De nem a káröröm beszél belőlem, Bese Gergő exatya majd elszámol a lelkiismeretével. Vagy nem. Másról is kiderült már, hogy hangos buzizás közben a saját homoszexualitását leplezte. A legdurvább homofóbok között is van latencia, az egyházban meg eleve magas (egyesek szerint 30, mások szerint 40 százalék) a melegek aránya. Csak hát a papoknak a hivatása az elfojtás, a cölibátust pár száz éve újra kellett volna gondolni, de ez is legyen az ő bajuk. Csak az undor kavarja fel a gyomrom, hogy egy ember legintimebb magánéletét valakik nyilvánvaló politikai haszonszerzési céllal durván megsértették, megalázták. Ez számomra akkor se lenne elfogadható, ha magát a patás ördögöt kéne leleplezni, amint búcsúcédulákat árul. Mert ilyen aljas, hátulról meg alulról jövő, utánanyúló, megszorongató, lefülelő, pellengérre állító, gúnyt űző rendszerben kell éljünk. Ami még saját híveit is arra kényszeríti, hogy maguk ellen gyűlölködjenek, meg véletlenül se élhessenek méltósággal, szabadon, önazonosan. És áldozatul eshet bármilyen kisebbség, vagy bárki, aki kicsit is kilóg a normából, mert azt majd adott esetben jól felhasználják ellene. Persze a titkos életnek is lehet sportértéke, de amennyiben valaki van olyan naiv, hogy elhiszi, őt a befolyásos kormánybéli barátocskái majd fedezik, és nem dobják koncként ki a világ elé, ha mondjuk két durva pedofilbotrányról kell elterelni a figyelmet, csöppet még össze is mosva a fejekben a melegséget a pedofíliával, akkor már mondhatjuk neki, „ne besegergőzzél, te mamlasz”.

Az ország s benne a főváros telis-tele van közterületen álló gyümölcsfákkal. Termésüket bárki leszedhetné, de gyakran senki sem teszi. A budapesti gyümölcsfák felfedezésére, termésük feldolgozására indította 2013-ban a Common Jam projektet két képzőművész, Fajgerné Dudás Andrea Júlia és Szabó Eszter Ágnes (1966–2024). Mindketten feleségek, anyák, háztartásvezetők és nőművészek, akik alkotásuk tárgyává tették a nőkről nőkre szálló hagyományokat, a gondoskodást és a láthatatlan munkát, valamint az ételekről, az étkezésről, a közösségről való gondolkodás átformálását. Azóta számos alkotó csatlakozott a projekthez, ám Eszter az idén már nincs a csapattal. A krisztinavárosi Tér-Kép Galériában rendezett eseményük ezért volt egyben halotti tor, melyen az április 3-án elhunyt művészre, mentorra emlékeztek alkotótársai, családja és barátai.