- Közösségi dzsemmelés köztéri termésből

A Common Jam XI. Halotti tor közös sétával indult a Krisztinavárosból, fel a várba, a korábban már számos alkalommal bejárt útvonalon, melynek gyümölcsfáit Szabó Eszter Ágnes éveken át figyelte. A Gyöngyösön élő Fajgerné – aki férjezett nevét művészeti gesztusként is használja – a szüretekre és a közösségi eseményekre csatlakozott, Eszter nélkül már a fák figyelése is rá maradt. Noha Eszter enzimjei (lásd keretes írásunkat) az idei lekvárba már nem kerülhettek bele, a kiállításon megjelentek az általa fémjelzett Random Varroda projekt önarcképpel hímzett otthonkái, Fajgerné realista, figuratív festményein pedig feltűnt Eszter jellegzetes alakja.

Az idén az eddig termékeny és egészségesnek tűnő Kapisztrán téri almafa felét kivágták, pedig tavasszal még megvolt. Metaforikus állapot, Eszter ága is így hasadt ki a 11 éve növekvő projektből.

– Én évek óta jövök ezekre az alkalmakra, mindig is szerettem a közösségformáló eseményeket, ahol igazi emberek vannak, igazi érzésekkel. Ez egy átmentés is, egy eltűnő világot őrzünk meg. Régről ismertem Esztert, a képzőművészeti egyetemen egy évfolyamra jártunk, és már akkoriban is rengeteg közös programot szerveztünk. A gyász sosem múlik el, de itt körbe tudja nőni kicsit az élet. Fontos, hogy örömmel vegyüljünk, s közben kicsit meg is idézzük őt – meséli az Edinaként bemutatkozó résztvevő, miközben az almát hámozza. Minden rész hasznosul, az alma húsából lekvár, a lehullott részekből nagy üvegekben ecet készül. A galéria falán egy polcon sorakoznak a korábbi évek lekvárjai – köztük a Covid alatt cukor helyett fekete sóban eltett gyümölcs –, s mellettük kis üvegben az ecetek, akár az élet édes oldala mellől elmaradhatatlan savas.

– 2013 óta szedünk Eszterrel közterületen almát. Több fát követünk év közben is, aztán mindig van egy kiállításunk, ahol az előző évi szedésről szóló művek jelennek meg, és a dunsztot kibontjuk. Egész napos esemény, közben befőzünk, és akik a megnyitóra érkeznek, cserélhetnek Common Jamért házi készítésű lekvárt vagy műtárgyat – meséli Fajgerné.

Évák az almák között

Eszter már a kétezres évek elején csinált közterületeken gyűjtött gyümölcsből, többnyire szederből lekvárt, és feltette a kérdést, cserélnél-e műtárgyat lekvárra. Több művész cserélt vele, erről falvédőket is készített. Hagyományos kék és piros cérnás falvédőivel gyakran reflektált saját életére, illetve a magyar valóság szomorú vagy groteszk eseményeire.

1998-ban készítette el legendássá vált falvédőjét saját nagymamájáról és kedvenc popikonjáról; a Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val eredetije magángyűjteményben van, Bécstől New Yorkig kiállították, közben az internet felkapta, számos mém született belőle, legutoljára az alkotó emlékére a Szabó Eszter Ágnes találkozása David Bowie-val parafrázis.

– Amikor 2010-ben hazajöttem Drezdából, ahol már megérintett az Eat Art (az étkezéshez kapcsolódó művészet – a szerk.), úgy jöttem haza, hogy találkozni akarok Szabó Eszter Ágnessel, a magyarországi Eat Art királynőjével – folytatja Fajgerné. – Miután találkoztunk, elindult köztünk egy párbeszéd. 2013-ban volt a Három grácia kiállításom, amit Raffaello festménye inspirált, melyen meztelen nőalakok láthatók almák közt, akkor kezdtem a saját meztelen testemet almákkal festeni. Ekkoriban költöztem családi házba, melynek udvarán állt egy almafa, amit mindig figyeltem, mert kellett a képhez is. Született egy Éva című festményem, melyen a fa alatt szedem az almát. Mondtam Eszternek, csináljunk a kiállításom alatt egy eseményt, keressünk köztéren almafákat, ne szedret, hanem legyünk Évák az almafák között. Akkor elindult a Common Jam, elmentünk négyen, két művészettörténész meg mi ketten, a Kapisztrán téri almafához, amelyet Eszter már jól ismert, mert arrafelé dolgozott. Ezzel a fával kezdtük, amiről most is pucoljuk épp az almát. És visszük a galériába, főzzük a dzsemet, kitesszük a szabad polcra, onnan lehet cserélni, akkor vihetsz, ha hozol is valamit. Általában műtárgyat nem hoznak, de saját készítésű dolgokat igen, ami így cserélődik, mozog, használják az emberek. A végén mindig felajánlottuk valakinek az eltett lekvárokat, volt, hogy menekültek kapták vagy hajléktalanoknak vittük, csak pár üveget tartottunk meg, amiket itt látsz is a polcokon. Én közben minden évben megfestem az előző évet, akik részt vettek benne, a legjellemzőbb mozdulataikkal rajta vannak a képen – magyarázza a művész, aki még rólam és fotós kollégámról is készített egy-egy fényképet magának, talán jövőre mi is rajta leszünk a tablón.