Máig megválaszolatlan kérdés, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? A mai írásomon gondolkodva azon morfondíroztam, hogy vajon elsőként az ellenzék öntisztulását kell-e elérnünk, megtisztulva az „ál-ellenzéktől”, és csak ezután lehet eredményesen nekiállni Orbán Viktor maffiaszervezetének elsöpréséhez? Esetleg előbb Orbántól kell megszabadulnunk bármi áron, és ráérünk utána elvégezni a nagytakarítást a saját házunk táján?
Az 1990-es rendszerváltás idején a múltat mindenáron leváltó szándék volt az elsődleges, aminek az lett az ára, hogy az akkori leghangosabb ellenzékiek közül a valóságban sokan ma is a diktatúrák kiszolgálói, elkötelezettjei Orbán mellett. Elkötelezettek és aljasak! Sokuknál az utóbbi jelző a helytállóbb. Elsőként az egykor baloldali ifjút, a mai maffiavezért, Orbán Viktort, és a vezér állandó követőjét, Kövér Lászlót kell kiemelnem. De az aljasság kiváló példájaként ott van Bencsik András és Bayer Zsolt is.
Néhányukra talán az aljas szó nem illő kifejezés, de a történelmi felelősség miatt róluk sem szabad megfeledkezni. Így az 1989-ben a Hazafias Népfront alelnökévé, majd 2010-ben Orbán alkotmánybírájává választott Stumpf Istvánról, vagy az ugyanekkor (1989-ben) a Népfront titkárrá megválasztott Bogár Lászlóról, illetve Boross Péterről sem. A mai diktatúra történelmi felelőssége megilleti Orbán több, a kádári baloldalon szocializálódott diáktársát is. Így a kettős értékrendet (diktatúra és demokrácia) egyszerre megjelenítő duális Alaptörvényünk atyját, Szájer Józsefet. Nem kisebb a történelmi felelőssége a diktatúra térhódítását megalapozó orbáni jogalkotást kritika nélkül ellenjegyző köztársasági elnöknek, Áder Jánosnak sem 2012 és 2022 közötti működése során. A sor hosszú, de most elég őket kiemelni, akik nélkül Orbánnak nem sikerült volna maffiarendszerét megvalósítania.
A fenti példa arra int, hogy előbb „takarítanunk” kellene. Kiszűrni azokat, akik önmagukat a demokrácia elkötelezettjeiként mutatják be, miközben tudottan, vagy „csak” tudatlanságból, de elválaszthatatlanok Orbán szervezetétől. Gondoljunk csak az LMP üdvöskéjére, Ungár Péterre, akinek gazdasági háttere összefonódások sokaságával vált szerves részévé a NER-nek. Ungár Pétertől telefonon kértem, hogy ők is segítsék az Európai Bizottságnál (EB) elérni, hogy az EB hatékonyan lépjen fel a magyar kormánnyal szemben annak érdekében, hogy a júniusi 9-i önkormányzati és EP-választásokon maradéktalanul érvényesüljenek az Európai Unió szabad választásra vonatkozó kötelező elvárásai. Ungár nemes egyszerűséggel úgy fejezte be a beszélgetésünket, hogy az LMP-t ez nem érdekli, majd bejelentette pártja „független” főpolgármester-jelöltjét, Vitézy Dávidot.
Figyelemre méltóak az ATV Öt című műsorának állandó szereplői is. Elsőként Schiffer András ügyvéd, aki az LMP társelnökeként segítette 2014-ben a Fidesz kétharmadát. Schiffer társai a műsorban Konok Péter történész, Ceglédi Zoltán politikai elemző, és Hont András. Hont az első Orbán-kormány alatt a Fidesz választmányának tagja, a párt erzsébetvárosi szervezetének elnöke volt. 1994-ben és 1998-ban Deutsch Tamás kampányvezetőjeként segítette a Fideszt. 2002-ben a párt erzsébetvárosi polgármester-jelöltje volt. Hont ma erős befolyással bír az atlatszo.hu oknyomozó online újságnál. Érdekes lehet az ATV Öt című műsorában megfigyelni, miként aránylik egymáshoz a Fidesz-KDNP, illetve a maffiakormány leváltását megcélzó ellenzéki pártok tevékenységének részletes kritikája. A független média sajátja, hogy elsődlegesen a mindennapokért felelős aktuális kormányt figyeli. Ahol az elemzők a maffiaként is működő kormányt csak megemlítik, a kormánykritikára fordított idő minimális, ott bizony helye lenne a nagytakarításnak.
Amíg csak várom az élő, nyilvános vitát a parlamenti ellenzéki pártok Nemzeti Választási Bizottságba (NVB) delegált, szavazati joggal bíró tagjaival arról, hogy határozott igen szavazataikkal miért fogadták el a Fidesz-KDNP megalázó kampányát követően a választás végeredményét, és miért utasították el a Mindenki Magyarországa Néppártnak a Fidesz-KDNP eredményének elutasítására vonatkozó választási kifogását, addig javaslom őket Orbán elkötelezettjeiként számon tartani.
Emlékeztetőként a delegáltak nevei: Dr. Avarkeszi Dezső (DK), Dr. Gönczi Gergely (Momentum), Dr. Litresits András (MSZP), Dr. Ormándi Edina (Jobbik), Dr. Fazekas Tamás (Párbeszéd), Dr. Csonka Krisztián (LMP), Dr. Sala Árpád (Mi Hazánk). Ugyanezen kérdésekre várom a kérdést fel nem vető, inkább elhallgató független, kritikus médiumok főszerkesztőinek az indokait arról, hogy ezeket a kérdéseket ők miért nem boncolgatják. De meg kell ismernünk a delegáló pártok vezetőinek álláspontját is a delegáltjaik szavazatairól, és arról is, hogy miért nem emeltek kifogást Orbán maffiaszervezetének választási kampányával szemben. Ez utóbbi kérdést szívesen feltenném Magyar Péternek is. Itt azért fontosnak tartom megjegyezni, hogy akár Magyar Péter, akár a DK, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd vagy a Jobbik pártvezetői esetében én nem gondolom, hogy ők bármilyen szinten is kötődnének Orbán rendszeréhez. Ez a mentő véleményem viszont már nem terjed ki a nekik jogi tanácsot adó személyekre. Utóbbiak esetében azt hangsúlyoznám, hogy számomra a fenti kérdés nyílt vitájának megvalósulásáig teljesen mindegy, hogy ők Orbán beszervezett elkötelezettjei, vagy „csak” jelentős tudásdeficittel rendelkeznek a demokratikus jogi elvek terén. Nem zárom ki, hogy a kérdés megítélésében én tévedek. De a vita vállalása, és az érdemi vitán kifejtett érdemi válasz nekem és az ellenzéki szavazóknak is biztosan kijár.
A takarításra váró témák sora is végtelen. Ezért szerintem az a válasz is elvetendő, hogy előbb meg kell tisztulnunk, és utána jöhet a hatékony fellépés Orbán rendszerével szemben.
Egész biztosan állítható ugyanis, hogy nincsen már ennyi ideje Magyarországnak, nekünk, annak a hazának, amelyet ma egy bármire képes bűnszervezet bitorol.
Akkor tehát nincs válasz, nincs lehetséges út? – tettem fel magamnak a kérdést, amit azonnal meg is válaszoltam magamnak. De van! És élni is lehetne, kellene vele. Az egyidejűség ugyanis még a rendelkezésünkre áll. Kézenfekvő megoldásként olyan, a társadalom számára végtelenül egyszerűen megérthető fellépéseket kell társadalmi szinten meghirdetni, vitára bocsájtani, amelyek egyszerre jelentenének Orbán hatalmi rendszere számára akár az összeomlást is eredményező hatást, és amelyek esetében az attól való elhatárolódással, vagy csak a passzivitással az érintettek kétségmentessé teszik, hogy ők nyílt vagy hallgatólagos támogatói Orbán rendszerének.
A kérdés innentől már csak az, hogy léteznek-e ilyen, a társadalom egésze számára mozgósító erőt jelentő, eddig még nem próbált cselekmények/fellépések?
Sosem valós azt állítani, hogy ilyen lehetőség nem létezik, a társadalom nem mozgósítható, hogy Orbán nem leváltható! Legfeljebb az ismereteink hiányosak, vagy a fantáziánk veszítette el, a gyermekkorban még meglévő teljes nyitottságát. Azt bárki alappal mondhatja, hogy ő nem ismer ilyen lehetőségeket, de örülne annak, ha lennének.
Szerintem ilyenek – általam felvetve – eddig is voltak. Szerencsére az elhallgatások és a passzivitás ellenére ma is folyamatban van az általam és barátaim által 2023 őszén kidolgozott, az akkori nyolc magyar ellenzéki EP-képviselő által jegyzett (igaz, később magára hagyott) Európai Bizottsági beadvány. A december végén beadott indítványban felkértük az Európai Bizottságot, hogy indítson hatékony eljárást az Orbán-kormánnyal szemben annak biztosítására, hogy Magyarországon maradéktalanul érvényesülhessen a szabad választás valamennyi uniós követelménye. Sajnálatos tény, hogy az ellenzéki pártok delegáltjainak már említett jóváhagyó szavazása a választásokat követően, ennek az eljárásnak nagy pofont adott. Orbán védekezésének lehetősége így a Bizottság és az Európai Unió Bíróság előtt jelentős támogatást kapott az érintettektől, de azért az eljárás ma is folyamatban van. Orbánnak az Európai Bizottság felszólítására adott válaszát a Bizottság minden elemében elutasította. Így ez a lehetőség is életben van, erősítheti a demokratikus ellenzék további lépéseit.
Létezik azonban további lehetőség is! Nevezetesen az a társadalmi szintű felvetés, hogy a mai informatikai fejlettségünk szintjén Magyarországon csak döntés és szándék kérdése, hogy legkésőbb a 2026. évi országgyűlési választásokig bevezetésre kerüljön minden választási joggal rendelkező magyar állampolgár számára a lehetőség, hogy szavazataikat a világ bármely részéről leadhassák.
Abban az országban, ahol bárki az adóhatóság által személyre szólóan elkészített adóbevallását titkosan, a saját ügyfélkapuja segítségével megnézheti, jóváhagyhatja, és az egyszázaléknyi adója kapcsán annak kedvezményezettjeiről rendelkezhet, védhetetlen azt állítani, hogy ez nem megoldható. Ma már az ügyfélkapun keresztül biztonságosan megrendelhetjük a legkülönfélébb személyes dokumentumainkat, útlevelünket, személyi igazolványainkat, stb. Ha pedig ez így van, akkor miért is ne tudnák az állampolgárok a szavazataik feletti kizárólagos rendelkezési jogukat ugyanezen a felületen és módon kifejezni.
A mindenki számára érthető rövid üzenet úgy szólhatna: a 2026-os országgyűlési választások előtt, összhangban az Alaptörvény előírásaival vezessék be Magyarországon mindenki számára az online szavazás lehetőségét lakóhelyükön vagy a bejelentett tartózkodási helyükön, mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választásokon, valamint az országos népszavazásokon – a világ bármely pontjáról.
Igazolható, hogy ennek a nehezen vitatható, ugyanakkor megvalósítható ellenzéki követelésnek akár végzetes hatása is lehet Orbán hatalmi rendszerére. Orbán választási szabályozása ma tudatosan gátolja annak a ma már legóvatosabb becslések szerint is minimum ötszázezer főre tehető, nyugatra távozott, ott megélhetést, munkát, tanulást kereső magyar állampolgárnak a választói jogát, akik nem adták fel magyar állampolgárságukat, és magyarországi lakóhellyel is rendelkeznek. Társadalombiztosítási adatokból tudjuk, hogy 2010-től legkevesebb 294 830 fő hagyta el Magyarországot, megtartva az állampolgárságát és magyarországi lakóhelyét – ők csak a biztosítási jogviszonyuk kapcsán jelezték távozásukat. Ők azok, akik a lábukkal fejezték ki a véleményüket, amikor tartósan nyugatra, és nem keletre költöztek, köztük orvosok, nővérek, mérnökök, informatikusok, tanárok és számos egyéb szakma kiválóságai.
A magyar kormány számukra 99 országban, összesen 147 helyen – azaz országonként kevesebb, mint két helyszínen – tette lehetővé a személyes szavazást. Ennek egyenes következménye, hogy a NVB hivatalos adatai szerint közülük mindösszesen 18 661-en tudták leadni a szavazataikat. Ez a becsült ötszázezer jogosult 3,7 százaléka százaléka, míg a Fidesz-érában kivándorolt háromszázezer főnek a 6,3 százaléka, ami kevesebb mint az egytizede az országos részvételi átlagnak. Azt is tudjuk, hogy az úgynevezett levélszavazatok több mint a 90 százaléka a Fidesz-KDNP listáját támogatta, míg ezzel szemben a magyarországi lakcímmel rendelkező, szavazásukban korlátozott választópolgárok 89 százaléka szembement a kormánypártokkal, és az ellenzéki jelöltekre voksolt.
Ez azt is jelenti, hogy az online szavazás bevezetése legalább háromszázezer új ellenzéki szavazatot hozhatna, jelentősen megerősítve azt a választási követelményt, hogy a választás eredményének arányait tekintve is tükröznie kell a választópolgári akaratot. A Fidesz-KDNP támogatottságának folyamatos csökkenése, amely a júniusi választási győzelme után sem állt meg, azt is jelentheti, hogy ez a háromszázezer új szavazat is alkalmas lehet 2026-ban arra, hogy az ellenzék választásokon semmisítse meg Orbán hatalmát.
Az online szavazás kikényszerítéséhez legalább három eljárást még ebben az évben el kell indítania az ellenzéki pártoknak a demokratikus váltást követelő társadalmi szereplők aktív részvétele mellett. Ezek a következők:
1. Országos népszavazás közös kezdeményezése, követelve az online szavazás 2026-os választást megelőző hatályba léptetését.
2. Panasz benyújtása az Európai Bizottságnál arra hivatkozva, hogy a lehetőségek ellenére a magyar állam szabotálja az online szavazás bevezetését, és tudatosan korlátozza a külföldön tartózkodó választásra jogosultak szavazási lehetőségét.
3. Az ellenzéki EP-képviselők összefogása segítségével jogalkotási indítvánnyal élni az Európai Parlamentben, hogy a tagországok határidőhöz kötve kötelesek legyenek életbe léptetni valamennyi országos választáson az online szavazás lehetőségét.
(Itt jegyzem meg példaképpen, hogy az EU-tag Észtországban az online szavazás 2005 óta folyamatosan és zavartalanul működik.)
A közös ellenzéki fellépés e három kérdésben egyszerre lehetne óriási pofon Orbán hatalmának, ugyanakkor színvallásra kényszerítheti a látszólag ellenzéki, de valójában Orbánt támogatókat azáltal, hogy ők, és csak ők biztosan gátolni fogják e kérdésben a közös ellenzéki összefogást, fellépést.
Vágjunk bele, és meglátjuk azt is, hogy ki támogatja, ki tagadja, és ki hallgatja el ezt a lehetőséget!
