A szeles szeptember szigorú beköszönte a végtelen kánikula nyarát viharos időkké változtatta át. Háromgyerekes szülőként máskor is megterhelt az iskolai tanévkezdés, főként anyagilag és részben a bioritmusváltás miatt, noha ekkorra már epedve vártam a felmentést, hogy napi pár órára újra felnőttként is működhessek, a gyerekeimet a különböző intézmények felügyeletére bízva. Csakhogy az idén még az egyikük utolsó utáni pillanatos iskolaváltását is intéznem kellett, közben százszor is elátkoztam azt az illetőt, aki a kormányzati brainstormingon kitalálta, hogy vigyék le a tankötelezettséget 16 éves korra, mert egy évvesztességgel tetézve rögtön oda jut egy átlagos gimnazista is, hogy ha efölött sulit váltani szeretne, már sehol „nem kapkodnak” érte. Mehetne a nyolc általánosával vállfázni a plázába vagy az esti iskolába, ami már nem nappalis jogviszony, rögtön kapnám is a vármegyei főispán dörgedelmes levelét, hogy többé nem vagyok jogosult az infláció ide, áremelkedés oda, 2008 óta változatlanul „bőkezű” családtámogatásukra.