Akad, hogy vékony a mezsgye az igényesség és az igénytelenség, a tökéletesség és a tökéletlenség, a mestermunka és a tákolmány között. Máskor a különbségek szabad szemmel is jól láthatók. A „jó lesz az úgy, kenjük be sárral” szemlélet nemhogy eltűnőben lenne, egyre inkább elharapódzik, vélhetően jórészt annak köszönhetően, hogy számos építőipari cég voltaképp versenytárs nélkül dolgozik. Megszokta, hogy elég az elvárt minimumot teljesíteni, nem kell belefeszülni, megszakadni a munkában, átveszik a végén úgyis, a számonkérés meg vagy elmarad, vagy kevésbé szigorú.
Pénteki számunkban írtunk arról, hogy egy műszaki ellenőr szerint számos otromba hiba van az alig három hónapja átadott sátoraljaújhelyi völgyhíd egyes elemeiben, s az objektum környékén. Ettől az építmény még nem fog leszakadni (legalábbis reméljük), s ettől lehet még a hídépítő szakma egyik gyöngyszeme, s úgy tűnik, lehetnek büszkék rá a kivitelezők, akik szerint nincs itt semmi látnivaló, a kifogásolt részletek megfelelnek az előírásoknak, vagy ha nem, majd kijavítják azokat.
A négymilliárdos beruházás eredetileg ennek töredékéből, nyolcszázmillió forintból, uniós pénzből épült volna meg, csak aztán hogy, hogy nem, az átláthatóbb pályázati rendszer, a kiélezettebb versenyhelyzet s az esetleg szorosabb ellenőrzés helyett inkább megoldották „okosba”, a hazai költségvetés terhére a projektet. Már a júniusi avatáskor is látszott, hogy itt-ott összecsapott a kivitelezés, helyenként még ottmaradt a sitt, nem készültek el a burkolatok, s finoman szólva sem tűnt úgy, mintha az igényesség jegyében törekedtek volna az apró részletek kidolgozására egy ilyen, Magyarországon unikumnak számító beruházás kapcsán.
Hiába egyedi hát, ily módon mégis belesimul az igénytelenség kiterjedt hazai mocsarába.
A sátoraljaújhelyi völgyhíd kivitelezője szerint minden rendben van az építménnyel, egy műszaki ellenőr azonban problémákat lát