- Johan Cruyff: Itt vagyok, magyarok!

A mérkőzés iránt óriási volt az érdeklődés Hollandiában, mert az 1966. július 15-én rendezett magyar–brazil vb-találkozót (3:1) a fél világ látta, és honfitársaink fenomenális futballja nagy hatást gyakorolt a glóbuszra. A rotterdami aréna 62 100 belépője elővételben elkelt, a jegybevétel akkoriban kimagaslóan magas, 440 ezer gulden (133 ezer dollár) volt. Azok, akik tiketthez jutottak, áldották jó sorsukat, mert a hétközi mérkőzés reggelén a holland televízió bejelentette, hogy nem tudott megegyezni a futballszövetséggel, ezért a találkozóról nem lesz egyenes közvetítés.

Georg Kessler holland szakvezető három Feyenoord-játékost (Eddy Graafland, Rinus Israel, Cor Veldhoen) és öt Ajax-labdarúgót (Bennie Muller, Sjaak Swart, Cruyff, Klaas Nuninga, Piet Keizer) állított a tizenegybe, ám döntését még Rotterdamban sem vitatták, mert a bajnoki címet az Ajax védte, és úgy lett első az 1965/66-os évadban, hogy 79 góljából a Swart (13), Cruyff (25), Nuninga (16), Keizer (13) kvartett 67-et szerzett. A tizenkilenc éves Cruyff a Strasbourg elleni előkészületi mérkőzésen (7:0) mesterhármast ért el, azaz senkit nem lepett meg a bevetése. Az akkori holland csapatból a legtöbb válogatottságot (41) számláló Graafland kapus utóbb azt mondta az újoncról: „Nem tudtuk, hogy világsztár, sőt legenda válik belőle. De mindannyian láttuk, hogy különleges kvalitású futballista.” Kessler viszont így vélekedett a felfedezettről: „Két éven belül Cruyff lesz a mi Pelénk vagy Eusébiónk.”

A rotterdami közönség tartózkodóan fogadta az amszterdami csodagyereket, de a második félidő elején, amikor Cruyff 2:0-ra alakította az állást, már minden helyi szurkoló lelkesedett érte. Nem úgy, mint második „narancssárga” fellépésén, a csehszlovákok elleni 1:2-n, mert ő lett a futballtörténet első holland válogatott labdarúgója, akit kiállítottak. Ráadásul egy évre eltiltották a válogatott szerepléstől, Rudi Glöckner keletnémet játékvezető ugyanis azért küldte le, mert szerinte Cruyff megütötte őt. (Ezt a tinédzser klasszisjelölt tagadta.) A Het Vrije Volk című holland lap így írta le a történteket: „Legjobb csatárunknak jó néhány kíméletlen belemenést kellett elszenvednie. A legdurvábbat akkor, amikor Horváth Sándor leterítette őt. Ezt a játékvezető nem vette észre. Cruyff a bíró után futott, hogy igazát követelje, s miközben ágált, Glöckner lefogta a kezét. A csatár ki akarta szabadítani a karját, és azzal a lendülettel a játékvezető arcába csapott.”

Arcul csapással ért volna fel az is, ha az évi első Eb-selejtezőjén vereséget szenved a világhírű magyar válogatott. De nem kapott ki. A kétgólos holland vezetés után az utolsó fél órában elsöprő rohamot indított az egyenlítésért, sőt a győzelemért, ám csupán egalizálnia sikerült, mert rengeteg helyzetet hagyott veszni. Mintha csak igazolni akarta volna Kessler szakvezetőt a csapat. A fiatal (33 éves) holland tréner a meccs előtt kijelentette: „A magyarok változatlanul remekül futballoznak, sziporkázó a támadójátékuk, ám nem szeretik, ha keményen játszanak ellenük, és nyolc lehetőség kell nekik ahhoz, hogy két gólt szerezzenek. Ezt a luxust pedig egyetlen válogatott sem engedheti meg magának.” Erre mondta Farkas János: „Ha minden helyzetet értékesítenénk, akkor világbajnokok lennénk.”

Olyan rosszul így sem ment neki, bár Rotterdamban Molnár Dezső szépített, majd Rákosi Gyula beíveléséből Mészöly Kálmán egyenlített (felhőfejessel). A következő nyolc találkozóját ugyanis kivétel nélkül megnyerte a magyar válogatott – Dánia 6:0, Franciaország 4:2, Ausztria 3:1, Jugoszlávia 1:0, Hollandia 2:1, Dánia 2:0, Ausztria 3:1, NDK 3:1 –, és a gólszerzők listája így festett: Farkas 13, Bene Ferenc 4, Albert Flórián 3, Mészöly 2, Varga Zoltán 2. Majd Illovszky tizedik meccsén 1:0-s vereséget szenvedett a csapat Lipcsében a keletnémetektől, és akkor kezdte pusmogni Csanádi Árpád sportvezér, hogy talán haza kellene hozni Sós Károlyt, az NDK szövetségi kapitányát; ezzel a magyar futballhistória legszörnyűbb lavináinak egyikét indította el.

Rotterdam után a Képes Sport megállapította: „Illovszky Rudolf remekül debütált. Egyórás taktikai értekezletén ízekre szedte az ellenfelet. Mintha az elmúlt esztendőket szakadatlanul a tulipánok honában töltötte volna.” A megannyi kapu előtti mulasztással a mester nem számolhatott. A rontások miatt a Népszava végképp nem kímélte a magyar csatárokat: „Bene és Farkas százszázalékos helyzetek tömegét hagyta ki, Albert pedig néhány jó megmozdulása mellett többnyire csak állt a pályán.”

Pedig Illovszky – aki másodedzőként korábban rábírta az aranylabdás centert, hogy játsszon hátrébb – immár előre vezényelte az emblematikus 9-est, mivel a Császár azt hangoztatta: „Szép, szép a középpályás játék, életem legszebb élményeinek egyikét köszönhettem neki a vb-n, de az én világom a védők gyűrűje, az ellenfél tizenhatosának környéke.” Ezért Illovszky Varga Zoltánt vonta vissza a középpályára Rotterdamban. De a másik ferencvárosi labdaművésznél nem járt olyan sikerrel, mint Albertnél a világbajnokság előtt. Varga azt mondta: „Szokatlan számomra, hogy ilyen nagy területen kell játszanom és rohannom le-föl, ráadásul hátul nagyobb a felelősség. Ebben a szerepkörben nem vagyok többre képes, mint amennyit Hollandiában nyújtottam.”

A Népsport vele és másokkal szemben is módfelett kritikusnak mutatkozott, sőt az egész magyar labdarúgásnak címezte, hogy „helytelenül tesszük, ha a brazilok elleni pompás győzelem fényében sütkérezve nem támasztunk önmagunkkal szemben nagyobb igényeket”. Félreértések elkerülése végett: a labdarúgásban is alkalmazott Élő-rangsor alapján a magyar válogatott (1956 pont) a hatodik volt a világon Anglia (2088), az NSZK (2043), Portugália (1986), Argentína (1981) és a Szovjetunió (1976) mögött – Olaszország (1950) és Brazília (1918) előtt.

De hát egészen másutt magasodott a mérce, mint az utóbbi szűk évtizedekben. A dánok elleni 6:0 alkalmával a szünetben 5:0 állt a Népstadion eredményjelző tábláin, és a közönség a második félidőben méltatlankodott, amiért – eléggé el nem ítélhető módon – elállt a góleső. A nézők egyike így morgolódott: „Csak az ellenfelet kell megválogatni.” Egy másik nyomban replikázott: „Valóban. A dánok és a brazilok ellen már megy.”