Az öngyilkosságok számán kívül nem sok mindenben voltunk eddig világelsők, hazánk számára viszont szomorú dicsőség, hogy a glóbuszunkon időközben mindenfelé elterjedt szélsőjobboldali populizmus nálunk került először kormányzati szerepbe.
A szakértők általában nem csupán a szerteágazó okokat nevezik meg utólag, hanem bűnbakokat is keresnek. Tény, hogy tizennégy esztendeje voltunk egypáran, akik megkongattuk a vészharangot, felismerve, Orbán Viktor mire fogja használni a várhatóan ölébe hulló teljhatalmat. A társadalmi ellátórendszerek reformjának kísérletétől megrettent választópolgárok azonban befogták a fülüket, csak meg ne hallják ezeket az intéseket. Messiást akartak mindenáron, Orbán pedig meg is ígérte nekik a csillagos eget készségesen, kizárólag a szavazatmaximalizálás céljából.
Közgazdasági szempontból Bajnai Gordon és társai kitűnően menedzselték a hozzánk is begyűrűző világválságot, hiszen hazánk örvendetes módon elkerülte az államcsődöt. Amit a baloldal politikusai nem ismertek fel, az az, hogy a szakértelem önmagában nem elegendő ennek a Moháccsal felérő nemzeti katasztrófának a megakadályozásához. Orbán Viktor bezzeg megtanulta a leckét: dilettáns és nemtörődöm adminisztrációja szakpolitikai ügyekben hibát hibára halmoz, működőképes hatalompolitikai koncepciója viszont sikeresen elejét vette leváltásának immáron négy kormányzati cikluson keresztül. Biztató ugyanakkor, hogy bár Magyarországot öntötte el elsőként a populista hullám, most a megoldás is nálunk látszik körvonalazódni.
A szélsőjobboldali populizmus térnyerésének két, jól elkülöníthető típusát különböztethetjük meg az euro-atlanti térségben. Nyugat-Európában a mérsékelt jobboldali pártok többnyire levonták a második világháború tanulságait: nem hajlandóak együttműködni a szélsőjobb formációkkal, sőt, élesen megkülönböztetik magukat azoktól. Ezekben az országokban ezért olyan fasisztoid pártocskák erősödtek meg riasztó módon a közelmúltban, amelyek eredetileg marginális helyzetben vegetáltak.
Másként történt a dolog hazánkban, illetve a tengerentúlon.
A liberálisból konzervatívvá lett Fidesz, a Horthy-korszak hagyományainak megfelelően amúgy sem húzott soha éles határvonalat önmaga és a szélsőjobboldal között.
Már az ezredforduló környékén egyedül Orbán Viktor volt hajlandó hivatalosan fogadni azt a Wolfgang Schüsselt, akinek kabinetje a fasiszta Osztrák Szabadságpárt kormányzati részvétele miatt politikai karanténba került. A kétharmad birtokában végbevitt ámokfutás aztán feltette a pontot az i-re: a hazai kormánypárt nemcsak retorikáját, hanem intézkedéseit tekintve is belépett a szélsőjobb formációk klubjába. Az Egyesült Államokban hasonló folyamat ment végbe Donald Trump fellépésének következtében, aki az eredetileg mérsékelt Republikánus Pártot tolta szélsőjobbra.
Orbán Viktor azonban nem számolt azzal a politikai vákuummal, amely ennek következtében kialakult a mérsékelt jobboldalon, s amelyet most a Tisza Párt igyekszik betölteni, nem is sikertelenül. A felmérések szerint az euro-konform konzervatív párt már érzékelhetően megközelítette a Fideszt.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.