– Gyüttment? – mosolyog be egy férfi az autóba. Más helyzetben, máshol talán megbántódnánk a jelzőn, most, Lengyeltóti mellett, a Manas Garden birtok bejáratánál nem, hiszen a kérdés teljesen helyénvaló. A Gyüttment Találkozóra érkeztünk, az ország egyik legnagyobb ökoközösségi rendezvényére. A festői Somogy megyei lankákon négy napon át 150 program várta az alternatív életmód, az önellátó gazdálkodás és az ökotudatos szemlélet iránt érdeklődőket.
Az augusztusi nap perzselő, a fák alá betérve azonban nem csak a hűs miatt érezzük azt, hogy egy másik világba érkeztünk. Nyugalom, derű árad az emberekből, és ahogy a fotóriporter kolléga is megjegyzi: itt valahogy mintha pár taktussal lelassult volna a világ. – Ez a 9. találkozó. A résztvevők létszáma változó, de kifejezett szándékunk, hogy ezer fő fölé ne menjünk. Akkor már nem ugyanaz lenne a hangulat. Bár mindig vannak újak, a jelenlévők legnagyobb része évek óta visszajár, és hazaviszik ezt az ökologikus életmódszemléletet az ország különböző pontjaira. Év közben talán nem is tudnak találkozni, itt viszont összejönnek, kapcsolódnak egymáshoz. Ennek a hangulatnak a többezres létszám nem tenne jót. Szeretnénk, ha megmaradna ilyen intimnek, családiasnak, ez az egyik fő erőssége – meséli Forrai Mária Melinda, Marcsi, a Gyüttment Találkozó főszervezője.
Nem a ruha teszi
Aki ideérkezik, valóban a találkozón hirdetett értékek szerint él. Műanyagot csak elvétve látunk, mindenki a saját tányérjával, evőeszközével, ivókulacsával jár föl-alá. Nem vagyunk elég felkészültek, állapítjuk meg magunkban kicsit szégyenkezve, elfelejtettük, hogy a fesztivált teljesen hulladékmentesnek hirdették, így ha nem leltünk volna a táska mélyén egy „jó lesz ez valamire” okból eltett papírtörlőre, a tenyerünkbe kaptuk volna a süteményt. A limonádé vásárlásáról le is mondunk, kínosnak éreznénk a pultnál elővenni a napok óta magunkkal hordott, ivóvízzel mindig újratöltött ásványvizes műanyag flakont. Némi elégedettséggel tölt el, hogy papírtörlővel kapcsolatos elméletünkre viszont remekül rímel később a Rodrigó néven bemutatkozó vidám férfi magyarázata. Ez a permakultúra lényege, érvel széles gesztusokkal, hogy a hulladék nem szemét. Ne gyűjts minden kacatot, de ha van helyed, tedd félre, ki tudja, lehet, hogy 10 év múlva lesz belőle valami.
Remek visszajelzések érkeznek a résztvevőktől, itt példát látnak mindarra, ami az egyszerű élethez kell, támasztja alá a látottakat Marcsi. Visszatérnek a természethez, az alapokhoz, ennek a szellemében gazdálkodnak, építkeznek, alakítanak ki kapcsolatokat, de az olyan hétköznapi tevékenységeket, mint a főzést is ennek megfelelően végzik. Fontosnak tartják, hogy ezt a személetet továbbvigyék és a lehető legtöbb emberhez eljuttassák.
Mert mi kell valójában az élethez? Nem a rengeteg ruha, amelyekről ráadásul tudjuk jól, milyen körülmények között készülnek. Nem az, hogy minden szobában legyen tévé. Ezek sallangok, felesleges dolgok. A küldetésük, hogy terjesszék a víziót: nem ettől leszünk boldogok és kiegyensúlyozottak.
Látszólag tehát ellentmondás, hogy hogyan fog ez az üzenetközvetítés lezajlani, ha nem bővítik a találkozók létszámát. De mégsem ellentmondás, mert úgy hiszik, hogy magokat szórnak szét. Egy másik aspektus, hogy egy többezres fesztiválon szinte lehetetlen lenne megvalósítani azt, amit most kicsiben meg lehet. Gondoljunk csak a komposzttoalettekre vagy arra, hogy mindenki maga mosogatja a saját edényeit étkezés után. Hatalmas létszám esetén már olyan elemeket kellene beiktatni, ami ellenkezne a felfogásukkal. Jó kérdés, hogy mitől fordulhat egy mai, kényelmesen élő ember ezen szemlélet felé, gondolkodik el a kérdésünk után Marcsi. Sokan azért jönnek el a Gyüttmentre, mert egyszer csak jön egy pont az életükbe, amikor azt látják, hogy amerre a világ halad, az nem jó, másfelé kellene menni, mást megvalósítani. Ekkor szoktak rájuk találni. Többnyire városiak, multicégnél dolgoznak, és például azt élik át, hogy nincs igazán értéke a munkájuknak, vagy abban a helyzetben nem teljesen boldog az életük. Több olyan embert ismer, akik ilyen környezetből elmentek tanyára, és elkezdtek egy valóságosabb életet élni.
Alapanyag a lábunk alatt
Olyan az egész rendezvény, mint a béke szigete. A tó partjára puha homokot terítettek szét, a vízben gyerekek, felnőttek, kutyák hűsítik magukat. Lázár Péter drámapedagógus köré érdeklődők gyűlnek, a földön óriás társasjáték, textillovacskákkal lehet a következő mezőre lépni. Aki jó ötletet tud mondani, hogy miért érdemes a birtokunkon vizes élőhelyet kialakítani, fabatkát kap. Egy fiatal nő angolra fordít mindent a mellette ülőnek, a játéktáblára kiskacsa totyog be, bogarászik, uborkahéjat talál, megörül neki. Odébb Varga Rita építészmérnök egy falon dolgozik, és közben a sgraffitotechnikát magyarázza. Otthon is megpróbálhatjuk, ő inkább belső térbe javasolja. Több különböző színű réteget kell egymásra felvinni, majd száradás után visszakaparni a tetszőleges mélységig, attól függően, melyik felületet szeretnénk láttatni. Az anyag vályogglett, azaz agyag, homok és kőpor, teljesen környezetbarát, és még a hulladéka is újrahasználható. A gyakorlás céljából felhúzott házikó másik sarkánál egy török lány tapasztja a falat vályoggal, kézzel simítja fel a lágy anyagot. Isztambulban tanul építészetet, egy magyar ismerősétől hallott a találkozóról, nagyon érdeklik ezek a technikák, szerette volna kipróbálni, meséli szép angolsággal.
Az aktuális törvények szerint igen, bárki bárhol könnyedén építhet magának házat természetes anyagokból, de meg kell bíznia egy vállalkozót, akinek van felelős műszaki vezetője, jelenti ki a kis standjánál Kovács István építészmérnök. A természetes alapanyagokból való építkezésnek nem csak az elméletét ismeri, gyakorlatban is ennek a híve, könyvben foglalta össze egy 35 hasznos négyzetméter alapterületű, két személynek megfelelő kis garzon megvalósulását. Mindössze 13 millió forintba kerül, de hozzáteszi: ő sajátos helyzetben van, mert a végzettségeinél fogva sok érintett hivatalos megbízott munkáját végezte egy személyben. Azt mondja, az alapanyagokat egyszerű beszerezni, a talajból hazánk szinte minden táján lehet vályogot készíteni, messzire se kell érte menni, az ő házánál abból az anyagból lettek a téglák, ami az egy méter széles alapból kijött. Szalmát, ha abból építene valaki, viszont egyre nehezebb keríteni, mert ma már főleg fűtésre, kazánokban használják fel jó részét. Ennek megfelelően az ár is megugrott, a kis bála ára pár év alatt 250 forintról 800-ra.
Egymást követik a programok: az egyik sátorban csontkovácsolásról, a másikban a komposztkészítésről beszélnek, amott pedig Kocsis Dóra a zero waste, azaz a teljesen hulladékmentes életmódról és konyháról mesél. Kétszer is el kell olvasnunk a kivetítőn, mire hiszünk a szemünknek: volt olyan, a férjével közös utazásuk, ahol mindössze 45 gramm szemetet „termeltek”.
Csak akarni kell
– Nekünk, akik így élünk, ez nem lemondás, hanem értékátállás. Egymást is értéktársnak nevezzük. Nem igaz, hogy csak kertes házban,vagy tanyán lehet ökologikus szemlélettel élni. Kicsiben is el lehet kezdeni – állítja Marcsi.
– Panelban nyilván nem tud valaki állatot tartani, de a balkonon megtermelhetem magamnak a salátát vegyszermentesen, bánhatok sokkal tudatosabban a hulladékkal, választhatok tömegközlekedést, kerékpárt az autó helyett, közösséget építhetek.
Például a bevásárlóközösség egy tipikusan városi projekt. Ilyenkor a falvakban, tanyákon élő termelőket odahozzuk, tőlük vásárolunk, és nem a kínai fokhagymát esszük, hanem olyat, ami háznál termett. Én is egy bevásárlóközösség alapítója vagyok, emellett pedig amit lehet, megtermelek a kertemben, odafigyelek a hulladékra. Szeretnék ennél többet is tenni, mondjuk akár tanyán élni, de akkor ezt a találkozót nem tudnám csinálni. Márpedig nekem ez szinte küldetésem, én ezzel járulok hozzá a szemlélet terjesztéséhez.
