– Úgy tűnik, nem hatotta meg Győrffy Balázs lemondása a botrányos bántalmazási ügye után a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki posztjáról.
– Nekem a rendszerrel van problémám. Van egy szervezet, amely közfeladatokat lát el, megválasztott vezetőinek legjobb tudásuk szerint a magyar élelmiszeripar és mezőgazdaság érdekében, politikától mentesen kéne végezniük a munkájukat. Mivel kötelező belépni a kamarába, tagjai lefedik a politikai mezőt, természetes, hogy olyanok is vannak köztük, akik nem értenek egyet a mindenkori kormány, jelenleg az Orbán-kabinet gazdaság- és agrárpolitikájával. Ez a testület arra szolgál, hogy a területhez tartozó ágazatokban végzett vállalkozói tevékenységet segítse. Hogy tagjai különféle szolgáltatások révén egyre versenyképesebbek legyenek.
– Milyen szolgáltatásokról van szó?
– Fontos megjegyezni, hogy a magyar agrárgazdasági kamaránál a szolgáltatás és az állami igazgatás összefonódik. Sok feladat, amelyeket korábban minisztérium végzett, a kamarához került. De tevékenységének magját a szolgáltatások jelentik. Közülük talán a legfontosabb az országos tanácsadói, falugazdász-hálózat, amely egyébként jól is működik. A falugazdászok olyan szakemberek, akik segítenek az uniós támogatásokhoz szükséges űrlapok kitöltésénél, statisztikai adatokat szolgáltatnak, működtetik a mezőgazdasági parcellaazonosító rendszert. A pártatlanság biztosításával. A másik fontos terület piaci és egyéb információk közvetítése a tagok számára. Utóbbival, benne a piaci árinformációs rendszer működtetésével sincs különösebb baj. Transzparens, visszakövethető, az előrejelzések terén még javulás is tapasztalható.
– Mi jelenti akkor a problémát?
– A kamara elvileg egy politikától mentes, az államtól független közintézmény. Ehhez képest eddigi elnöke, Győrffy Balázs egy fideszes parlamenti képviselő volt. Ez rombolja a szervezet hitelességét. Azok a tagok, akik nem a jelenlegi kormány szavazói, joggal érezhetik úgy, hogy a kamara egy politikailag ellenőrzött, irányított testület, vezetője egy partikuláris érdekcsoport képviselője. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának nem az a feladata, hogy szolgai módon alávesse magát az államot irányító hatalmi gépezet agrárpolitikájának.
– Nevezhetjük ezt átgondolt agrárpolitikának?
– Csak részben. Nézze, ez egy urambátyámvilág, lényegében feudális viszonyok érvényesülnek benne. Itt a korrupciónak, a részrehajló döntéseknek nincs társadalmi-politikai következménye.
Győrffy Balázsnak nem azért kellett volna távoznia, és nem most, mert megütött egy nőt, ami egyébként elfogadhatatlan, hanem mert részrehajlóan vezetett egy köztestületet. Persze nehéz ezt elkerülni, ha a kamaránál van a földbizottsági döntés joga, vagyis eldöntheti, jóváhagy-e egy földről szóló adásvételt, vagy sem. Hogy kinek a javára dönt, egyértelműen politikai ügy is.
Én úgy látom, hogy az agrárgazdasági kamara, akárcsak a Parragh László vezette Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – utóbbinak is tagja vagyok – egyaránt az urambátyámvilágot szolgálja ki. Miközben ezeknek a köztestületeknek bele kéne szólniuk az ország gazdaságpolitikájának alakításába.
– Az alkalmazkodás olyan komoly károkat okoz?
– Sajnos igen. Az agrárgazdasági kamara például mechanikusan követte a kormány földbirtok- és földhasználati politikáját, és így nem tudta megállítani a hazai élelmiszer-gazdaság extenzív fejlődési irányát. Egyre kevésbé folyik intenzív, magas hozzáadott értékű termelés. Érdemes megnézni a lengyel mezőgazdaságot. Ott valóban független szervezet a kamara. Mikor mi beléptünk az Európai Unióba, Lengyelország utcahosszal volt mögöttünk területi egységekre vetített hozzáadott érték előállításában. Ma már a kétszeresét produkálják a mi teljesítményünknek.
Ma a Magyarországon egy évben elért mezőgazdasági jövedelem körülbelül 80 százaléka uniós támogatás. Húsz százalék csak a valós hozzáadott érték, amit a gazdák megtermelnek. Lengyelországban az uniós támogatások aránya nem éri el a harminc százalékot.
Nagyszerű rendszert építettek ki regionális, családi és szövetkezeti alapon működő vállalkozásokból, és az uniós pénzek segítségével mára európai piaci szereplőkké váltak.
– Nem alkalmazkodtunk a változó körülményekhez, beleragadtunk a rendszerváltás előtti kivételezett pozíciónk gyakorlatába?
– Jó, akkor lássuk a lényeget. Orbán Viktornak az első kormánya idején, 2000 táján volt egy kijelentése: A mi célunk az, hogy a családi gazda járjon a főutcán. Arra utalt, hogy föl kell építeni és anyagilag megerősíteni a Fidesz politikai táborát, és teljesen lényegtelen, mi lesz ennek az agrárgazdasági következménye. Egyedül az a fontos, hogy ez a politikai támogatói kör olyan anyagi bázishoz jusson, amivel támogatni tudja a kormány politikáját. Ez a magyar agrárpolitika. Ez tükröződik a földtörvényben is. Lázár János úgy fogalmazott, az agrárpolitikai cél, hogy a földet családi vállalkozók, gazdák működtessék legalább 80 százalékban, a gazdasági társaságok részvétele ne legyen több 20 százaléknál. Ez helytelen lépés volt, mert nagyon sok tevékenységet professzionális szinten az utóbbiak végeztek. Az állattenyésztésben már a Fidesz-kormányzás kezdetén is a jogi személyű gazdaságok voltak aktívak. Az állatállomány náluk koncentrálódott, világszínvonalú tejtermelésre, sertéstenyésztésre voltak képesek. De a földtörvény következtében ezek a gazdasági társaságok kénytelenek voltak visszafejleszteni tevékenységüket, mert a föld a szó szoros értelmében kicsúszott a lábuk alól. Mára a nemzetközi szinten is versenyképes agrárgazdasági társaságok földhasználata már közel 700 ezer hektárral csökkent.
– Miből nőttek ki ezek a társaságok?
– A nagy termelőszövetkezetekből meg állami gazdaságokból. Csak minden az extenzív gazdálkodás irányába mozdult.
– Kifejtené, mit is takar pontosan az extenzív irány?
– Magyarországon tavaly a szántóföld 86 százalékát öt növény foglalta el. Búza, árpa, kukorica, napraforgó, repce. A kalászosok. Mindegyik viszonylag alacsony hozzáadott értéket állít elő. Igaz, nagy mennyiségben, de ezen a területen igazán csak a koncentrált, globális szintű vállalkozások hatékonyak, olyan kicsi a profitráta. Azok a családi gazdák, akik nálunk a főutcán járnak, korábban döntően termelőszövetkezeti vagy állami gazdasági vezetők, főagronómusok, főmérnökök voltak. Ez a réteg a privatizáció után nagyon ügyesen látta meg a lehetőséget, hogy családi vállalkozásban a saját maga ura lehet. Ők szerezték meg, vásárolták fel a földeket. Rengeteg volt téeszelnököt ismerek, aki így csinálta meg a családi vállalkozását. Csakhogy ezek az alapító gazdák is kiöregednek, a gyerekeik meg más területeken tanultak az egyetemen. Ezért a gazdák például az állattenyésztést, ami azelőtt részben a háztájikban folyt, szépen abbahagyták. Ma a magyar állatállomány 90 százaléka gazdasági társaságoknál van. Azoknál, akiket a mostani földtörvény minden módon üt és vág. Az agrárgazdasági kamarának, egy köztestületnek illett volna néha megszólalnia, hogy azért itt valakiknek majd termelnie kell tejet, húst is… De én nem láttam, hogy Győrffy bármikor is aggódott volna emiatt.
– Kinek hoz komoly hasznot ez a felállás?
– A családi gazdaságok, 35-40, maximum 50 ezer családról van szó, uralják az ország összes faluját, mindenhol van legalább négy-öt. Óriási vagyonosodás történt, hozzájutottak a földhasználathoz, amelynek jogi hátterét az Orbán-kormány biztosította a földtörvénnyel és a földhasználati törvénnyel. Hozzájuk kerültek azok a területek, amelyekre uniós, földalapú támogatás nyújtható.
Az Unió hibája, hogy aránytalanul nagy mértékben támogatja a szántóföldi, nagyüzemi növények termelését. A magán- és családi gazdák a Fidesz jogi segítségével egyre nagyobb területeket birtokoltak, felhagytak a munkaintenzív, magas hozzáadott értéket biztosító zöldség- és gyümölcstermeléssel és az állattenyésztéssel, és ráálltak a nagyüzemi növényekre. Ma a családi gazdaságok jellemző termelési szerkezete semmiben sem különbözik egy volt téeszétől vagy állami gazdaságétól. Ilyenre Európa más országaiban nincs példa. De jelentős uniós pénz, évi 1,2 milliárd euró jön be hozzá földalapú támogatás címen. Az uniós tagságunk húsz éve alatt ez meghaladta a 20 milliárd eurót. Ha tehát valakinek van 100 hektár földje, ami közepes nagyság, évente kap 8,5 millió forint földalapú támogatást. Adómentes pénz, semennyi közteher sincs rajta. Ha csak búzát, kukoricát, olajos növényt termeszt, ezzel az öt növénnyel további 15 millió forint profitot tud megtermelni. Az összesen nagyjából 23-24 milliós jövedelem, amelynek az adóalapja közel nulla. Ez a vállalkozói kör anyagilag hihetetlenül megerősödött, a legtöbb milliárdosunk a magyar mezőgazdaságban van. Csak hát az orosz–ukrán háború kitörése óta megjelent az ukrán konkurencia, úgyhogy most ez a vállalkozói kör súlyos problémákkal küzd. Ráadásul nyakába kapta az aszályt, a klímaváltozás negatív hatásait. A nyereségráták nagyot estek. Győrffy engedte, hogy az ország ennyire támogatásfüggő, lényegében kiszolgáltatott mezőgazdasággal rendelkezzen. amely csak kevéssé használja ki saját természeti-termelői erőforrásait. Most már látható, hogy ez a szerkezet tarthatatlan.
– Mi az alternatív javaslat? Amit egy megújuló kamara is képviselni tudna.
– A globális élelmiszerpiac folyamatosan nő. Mi pedig bent vagyunk egy nagyjából 500 milliós uniós piacon, ahol se vám, se kvóta nem korlátoz eladásokat. Vagyis a magas hozzáadott értékű áruk termelésének nincsenek piaci akadályai. Ha belátjuk, hogy ez óriási lehetőség a keresleti oldalon, másrészt pedig a nagyüzemi növények, a gabona, az olajos magvak értékesítésénél erősödik a konkurencia, akkor itt az ideje, hogy fokozatosan átálljunk egy olyan intenzív mezőgazdasági tevékenységre, amely több munkaerőt tud foglalkoztatni, és jóval nagyobb hozzáadott értéket hoz egy hektárra vetítve. Meg természetesen jóval nagyobb nemzeti jövedelmet is.
Mindig legyintenek, hogy a mezőgazdaság hozzájárulása az ország bruttó nemzeti termékéhez már csak 4 százalék körül van, de nem mindegy, hogy ez 6 milliárd eurónyi összeérték, vagy pedig 12-15 milliárdnyi. Márpedig az utóbbi is reális cél lehetne. Az agrárgazdasági kamara komoly szerepet játszhatna mindebben.
Ismerem a szakmai vezetőit. Akik nem politikai kinevezettek. Kiváló, a szakmájukhoz magas szinten értő emberek. Ezek a tisztviselők, alkalmazottak viszik a vállukon a kamarát. Szeretném, ha lenne végre egy olyan vezetőjük, egy olyan elnök, aki azt mondja: gyerekek, nézzük meg, hogyan tudnánk a rendelkezésünkre álló természeti erőforrást, agrárökológiai potenciált olyan magas szintre emelni, környezetvédelmi és más előírások betartásával, ami jólétet hoz a magyar vidéknek. És nem csak egyeseknek. Azt kellene elérni, hogy mindenkinek, aki ezen a területen dolgozik, elfogadható élete legyen.
