Hiába a méretes elutasítás még a bálványimádó kormánypárti hívek között is - ahogyan az lapunknak készített Publicus-felmérésből kiderült -, nem lenne meglepő, ha Semjén Zsolt, a kormány éjszakai pillangója már megkapta volna az ukázt, hogy egy bizonyos napra állítsa be hajnali fél kettőre a családi vekkert, s a megszokott módon az éj leple alatt nyújtsa be a választási törvény újabb módosítását. Mert ha a kormány úgy kívánja, lehet bármilyen protesthangulat az országban, a 135 bátor mameluk gondolkodás nélkül rábólint a hatalomhoz foggal-körömmel ragaszkodó Fidesz-elit jelenleg még légből kapottnak és hazugságnak titulált ötletére, a határon túli magyarok számára felállítandó választási körzetek ideájára.
A kormánypártok és propagandasajtójuk ugyan június eleje óta próbálja sikerként beállítani az EP- és önkormányzati választás Bud Spencer-i laskával felérő eredményét, kommunikációjuk nagyjából olyan hiteles, mint az ötvenes évekbeli alföldi és somogyi gyapottermesztésről szóló jelentések. A testbeszéd azt mutatja, a Fidesz berittyentett.
Régóta tudjuk, hogy Orbán Viktor minimum 2030-ig tervez. Ez egy éve teljesen reális elképzelésnek tűnt, ám az új politikai szereplő megjelenése komoly zavart okozott a „boldog békeidők” éterében. A népszerűségvesztés orvoslására a józanabb válasz az addigi politika újragondolása lenne, ám a Fidesz illiberális világába a hibák beismerése nem fér bele. Így marad az eddig is bevált módszer: a választási rendszer átszabása. A kormánypártok az elmúlt másfél évtizedben többször is éltek vele. Budapesten például előbb Tarlós István érdekében eltörölték a listás voksolást, s kerületi polgármestereikkel pakolták meg a fővárosi közgyűlést, hogy aztán tavaly év végén visszahozzák a listás rendszert, nehogy a grémium csak nyomokban tartalmazzon kormánypárti allergéneket. Hasonlóképp született meg 2011-ben az új törvény az országgyűlési választásokról, átírva a listás voksok számlálását – ezzel ellehetetlenítve az ellenzéki pártok önálló egyéni, de közös listás indulását –, s az utolsó faluvégi utcák pártszimpátiáját is megvizsgálva újra rajzolva a választókerületeket.
Az eddig húsklopfolót használó riválisok mellett azonban megjelent egy légkalapácsos ellenfél, így új kapaszkodót kell keresni. Az utolsó mentsvár a határon túli magyarok közössége. Mely többek között a húsz évvel ezelőtti, dicstelenül végződött népszavazásnak is köszönhetően örökre elfordult a jelen ellenzékétől. A magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyarok eddig csak listán fejezhették ki pártszimpátiájukat, maximum egy vagy két mandátum sorsát befolyásolva, a felröppent hírek szerint viszont a jövőben már egyéni képviselőkre is voksolhatnának. Mivel eddig több, mint 90 százalékuk Orbánt támogatta, csak az a kérdés, hány körzetet jelölnek ki számukra, s így hány potyamandátumhoz jutnak a kormánypártok – jelenleg hétről szól a fáma. Ami a kétharmad megőrzéséhez nem biztos, hogy elég lesz, ám a hatalom megtartásához nagy valószínűséggel igen. Esetleg, ha néhány hónappal a választás előtt úgy tűnne, rezeghet a léc, hát gyorsan rajzolnak még néhányat.
Semjén már úgyis megszokta a korán kelést…