A korábbi sanyarú helyzethez képest is tetemes visszaesést mutató beruházási adatok ellenére egyes elemzők továbbra is bizakodnak: 2024 első féléve pocsék volt ugyan, de ősszel jöhet a régen óhajtott fellendülés, hiszen az Unió, az év elején felszabadította a támogatások egy részének kifizetését. Nagy Márton gazdasági csúcsminiszterrel az élen számosan abban hisznek, hogy ezek felhasználásának megmutatkozhat a pozitív hatása, s megkezdődhet a kilábalásunk Bod Péter Ákos egykori jegybankelnök szavaival a „mocsárból.” De nemcsak az elkölthető pénzek hiánya a beruházások elmaradásának oka. Bár biztos, ami biztos, a kormány a rendkívüli költségvetési tartalékból átirányított 29 milliárd forintot a Beruházási Alapba, de arról nem szól a fáma, hogy mire is akarják ezt elkölteni. (A kapkodás csalhatatlan jele: nem is olyan rég éppen elvontak pénzt az Alapból.)
Viszont egyre szélesebb körben megmutatkozik, az a számok nyelvén nem megragadható jelenség, hogy a magánszféra nemigen mer nagyobb beruházásokba belevágni, mert tartanak attól, hogy terveik beleütköznek a kormány által telepített, vagy előkészületben lévő gátakba, amelyek elérhetik még az uniós pénzekből megvalósuló fejlesztéseket is. A közgazdász, de
a letelepedési kötvények feletti atyáskodástól eltekintve erre a területre nemigen merészkedő Rogán Antal az asztalfiókban heverő „békeköltségvetésről” sejtelmeskedett, amelyet csak akkor képesek megvalósítani, ha – megfogalmazása szerint – az EU hagyja szuverén módon dönteni a magyar kormányt.
A kabinetminiszter azt fájlalja, hogy az Európai Bizottság nem ért egyet azzal a családpolitikával, amelynek eszközeit rendszerint a választások előtt vezetik be, s hatása nem az adórendszeren keresztül differenciáltan érvényesül, hanem úgy, hogy mellőzik a családok jövedelmi viszonyainak figyelembevételét. A beruházások visszaesése az elhibázott költségvetési politika miatt visszavezethető arra, s ebben Orbánnak igaza van: „Homok vagyunk az Unió gépezetében.”