A zsidókról lehet töprengeni. Milyenek, miben mások, miért nehéz őket elviselni. Hogyan biztosítanak maguknak, családjuknak, rokonaiknak jó állásokat, előnyös üzleti és egyéb pozíciókat. El lehet jutni akár odáig is, hogy összeesküvést szőnek a keresztény világ ellen. Mindez kicsit messze esik a józan ész működésétől, de mindenkiben élhetnek sérelmek, indulatok, kell valamilyen magyarázat a sok igazságtalanságra. Rendben, lehet gondolni, szán kiejteni bármilyen őrülséget. Nem feltétlenül elfogadható, de valahol érthető. De belenézni egy kisgyerek, egy anya, egy ember esdeklő, kiszolgáltatott tekintetébe, majd fölkergetni egy tehervagonba, később pedig beküldeni meztelenül egy gázkamrába… Ezt nem lehet megérteni.
Félteni a hatalmat, bizalmatlanul kezelni mindenkit, aki merészkedik a közelébe, teljesen normális. Mindenféle ügyeskedéssel hátrébb szorítani őket szintén. Rágalmazni őket – nos, nem túl elegáns dolog, de érthető. Ám éveken keresztül terjeszteni róluk, hogy árulók, kiiktatni őket a történelmi emlékezetből, majd letartóztatni, megkínozni a volt harcostársakat (és bárkit), kényszeríteni őket, hogy egy perben leplezzék le magukat, majd jöhet a halálos ítélet, a kivégzés, vagy hosszú évek múlva a jégcsákány… Ezt nem lehet megérteni.
Úgynevezett értelmiségiként, agyontanult emberként, az emberi szervezet ismerőjeként és gyógyítójaként, házak, városok tervezőjeként, a művészet terjesztőjeként, matematikában, fizikában tájékozódóként, a bűn üldözőjeként is lehet valahol legbelül szimpatizálni, elfogadónak lenni mindezzel. Érzelmi esendőség, érthető. De szerepet vállalni benne, érvelni mellette… Ez érthetetlen.
Mi kell ehhez a szintű gonoszsághoz? Képtelenségnek tűnik megnyugtatóan megfejteni. Valami olyan elidegenedésre van hozzá szükség a társadalomtól, emberi közösségektől, a másik embertől, ami felfoghatatlan. Nem magyarázza a legerősebb narcizmus, hatalomvágy sem. A képtelenséget a megértésre, az empátiára, bármilyen szintű együttérzésre, a közös emberi sors érzékelésére.
Bármily elképzelhetetlennek tűnt is évtizedek óta, a mai politikai életben megint terjed a gonoszság. Már nem arra kell elsősorban figyelni, ki baloldali, ki konzervatív, ki korrekt, korrupt, gátlástalan, bölcs vagy ostoba. Ezek világos, kezelhető dolgok. A vészjelzőnek akkor kell kigyulladnia, amikor megcsap a gonoszság dermesztő illata.
A szocializmusnak semmilyen koncepciójával sem kötelező egyetérteni. Aki elutasítja, bizonyára nehéz szívvel él minden változatában. Rákosiék sztálinista rendszere viszont elfogadhatatlan volt, mert körbelengte a gonoszság. A Kádár-korszakot morálisan felelősségre lehet vonni, legitimitása megkérdőjelezhető, de aurája nem árasztott gonoszságot, többek között ez tette képessé a konszolidációra.
De térjünk vissza a jelenbe. Vlagyimir Putyint sokáig nehéz volt megítélni. Sosem tűnt a progresszió bajnokának, a szabadság és jogszerűség szerelmesének, pattogtatta a nagyorosz lózungokat. Ám ahogy Navalnijjal bánt, mindent világossá és aggasztóvá tett. Nem azért mert ki akarta szorítani a pályáról az erőszak eszközeitől sem idegenkedve. Hanem mert megalázta, próbálta megfosztani minden emberi méltóságától – kórházi ápolása idején is. Ezek után senkit nem érhetett meglepetésként az Ukrajnával kialakult konfliktus katonai kezelése.
Orbán Viktorral, a jelenlegi magyar kormánnyal sem az a baj, hogy anakronisztikus konzervatív propagandát folytat. Vagy hogy egyre nagyobb hatalomra tör. A szellemiségét, politikai gyakorlatát átitató gonoszság rettenti el tőle az embert. Ellenfeleit ő is rendre megalázza, nem egyszerűen idegen ügynökökké hazudja őket, hanem személyiségüket kérdőjelezi meg, egy nem emberi lét nyákos közegébe mártva mindegyikőjüket. Jó esetben idomított pondróként jelennek meg, várva a magyarellenes erők utasításait. Milyen erős emberidegenség kell ehhez, főleg a gyurcsányi vezérfigura megalkotásához! Vagy a melegek ellen uszító, kitartó propagandához. Vagy ahhoz, hogy egy megtámadott országot azzal vádoljanak, hogy védekezik.
Habzó gonoszság. És megint ott egy értelmiség, amely következetes, fegyelmezett szolgálatot vállal benne. Milliók, akik támogatják, felemelő célokat látnak benne. Ezt nem lehet megérteni. Talán nem is kell. Az már teljes főhajtás lenne e talányosan ijesztő jelenség előtt.
