;

életmód;öregedés;elégedetlenség;sors;

- Kurucz Anita: Egy élet jussa

Klein két diplomával büszkélkedett. Gyerekkorában elleste apjától az ácsszakma csínját-bínját, húszas éveiben elvégzett egy mélymerülőbúvár-tanfolyamot. Zseni, ahogy a szomszédok emlegették.
Kleinné diplomás kisgyermeknevelőként dolgozott egy bölcsődében. Havonta járt fodrászhoz, pedikűröshöz, kozmetikushoz. Ruháit minden szezon után az Üdvhadseregnek adományozta. Szeretett olvasni. A házat és az előkertet virágokkal és növényekkel díszítette. Hetekig kérlelte a férjét, hogy ősz végén a garázsba, tavasszal pedig a teraszra vigye a leandereket.
Kleinék a nyolcvanas évek közepén költöztek az akkor még egyszintes családi házba, ami Klein édesanyjának öröksége volt.
Klein reggelente beült a Skodájába, nikotintól sárga bajusza alatt cigaretta lógott, ahogy kihajtott a garázsból. Ötvenöt éves volt, kopaszodott. Ha az apjával mutatkozott, nem lehetett megállapítani, milyen rokoni kapcsolatban állnak. Az arcán úgy megereszkedett a bőr, mint a nagyanyja felkarján az integető háj.
Fél órát kocsikázott a szomszéd város szélén lévő telephelyre, kamionokat javított. A műhelyben nem volt ivóvíz, sem fűtés. Decembertől februárig megdagadtak az ujjai, a felesége virsliujjúnak hívta. Klein évtizedek óta mindennap elhadarta, hogy munkahelyet vált. Megint menstruál, sugdolóztak a háta mögött a kollégái. Klein hülyének tartotta mindegyiket, úgy szakmailag, mint emberileg.
Munkaidő után Klein hazasietett. Beköszönt a feleségének, majd a kazánházba ment. A falon pókhálók csüngtek. Az ajtóval szembe Rúzsa Magdi-posztert ragasztott.
A szerszámos szekrény tetején díszelgő pohárba olaszrizlinget töltött, felhörpintette. A kazánra támaszkodott, cigarettázott. Bámulta a vele szemközt álló erdeifenyőt. Klein évek óta kérte a szomszédját, hogy vágassa ki. A tobozok és a tűlevelek a telkére hullottak, a fenyő a házuk irányába dőlt. Klein egymás után szívta a cigiket, felespohárba Hubertust öntött. Szürkült, mire visszament a házba.
Alsónadrágra vetkőzött, enni kért a feleségétől, az asztalhoz ült. Lábujjain a körmök hegyesre törtek. A nő a fürdőszobában fésülködött.
Nyílt az ajtó. Hány órát kell várnom, hogy végre ételt adj, korholta. A nő a konyhába szaladt, mélytányérba szedte a paprikás krumplit, fél percre a mikróba tette. Kenyeret és ecetes uborkát vett elő, tálcán vitte a vacsorát Kleinnek.
Jóllakott, magára vette a pizsamaalsóját és az atlétáját. Megmarkolta a távirányítót. A fotelba ült. Pár perc múlva nyitott szájjal horkolt. Kleinné betakarta egy pléddel.
Hajnalban felébredt. Krákogva a hűtőhöz sétált, sajttal és császárszalonnával megrakott tányérral kullogott vissza a nappaliba. Nem találta az asztalon a vacsora után ott hagyott tálcát és kenyeret. Az isten bassza meg, mondta, és az asztal lábába rúgott.
Az ifjabb Klein középiskola harmadik osztályába járt, mikor elköltözött a családi házból. Addig sem látták gyakran a környéken. Ha nem az iskolában tanult, az emeleti szobájában számítógépezett. A szüleinél tett látogatásai során Klein „Mi van, nincs mit enned?”, „Lehet beállni dolgozni!” kezdetű szólamokkal üdvözölte. Megesett, hogy a fia érkezése után a nappaliba indult, leengedte a redőnyt, becsukta a szobaajtót, majd a rekamiéra feküdt.
Egy péntek délután Kleinné azt kérte a férjétől, hogy cseréljék le a konyhaszekrényt. Klein felpattant, az előszobába rohant. Felvette a köntösét, a cigisdobozt az öngyújtóval, a zsebébe bújtatta, kiment a bejárati ajtón. Fél perc múlva visszatért. Minek variálni, jó az úgy, ahogy van, mondta. Kleinné tovább kérlelte. Ismét kilépett az ajtón, pár másodperc után újra megjelent. Ezerszer elugattam, hogy csak azt cseréljük, amit feltétlenül szükséges, kiabálta. Egyébként is, mit képzelsz, milyen jogon rendezkedsz? Semmi közöd az alsó szinthez, az anyámé. Fent éld ki magad. Bevágta az ajtót, a sarokban lepotyogott a vakolat.
Szombaton Kleinné a pulykaszárny mellé édesburgonyát sütött. Klein a kazánházban iszogatott. Délután háromkor bement, remegett. Adj enni, mondta. Kleinné a férje elé tette az ebédet. Klein a tányér fölé hajolt, a köretet szagolgatta.
A villára szúrt egy darabot, fintorgott. Beleharapott, majd a villával együtt a tányérba ejtette. Kilökte maga alól a széket, ami háttámlájával a parkettára borult. A konyhába rohant, a tálcát a konyhapultra dobta. A falig csúszott a munkalapon. Nekem többet ne készíts ilyen szart, mert nem eszem meg, ordította.
Vasárnap reggel Kleinné fürdőruhát, naptejet, törülközőt dobott a strandtáskába, a hűtőtáskát félig megpakolta. Menjünk Balatonszemesre, mondta. Klein az emeletre kullogott a gyékényért és a napernyőért. A vasárnapot sem lehet pihenéssel tölteni, morogta.
Útközben egyik cigarettáról gyújtott a másikra. Kleinné letekerte az ablakot, köhögött. Érkezés után a nő a fűre terítette a pokrócot, a földbe szúrta a napernyőt, napkrémmel kenegette a testét. Klein a büfébe sietett. Egy korsó sörrel tért vissza. Kleinné úszni ment. A férfi a gyékényen ült, bámult maga elé, pöfékelt. Két óra múlva megunta. Induljunk, mondta. De csak most jöttünk, válaszolta Kleinné. Akkor maradsz? Én megyek. A kezébe vette a hűtőtáskát és a napernyőt. Úszónadrágban sétált a kocsi felé. Kleinné este hat körül indult haza vonattal.
Következő héten, péntek délután Klein a kerti zuhanyzó mellé gurította a betonkeverőt, téglákkal alátámasztotta. Üres festékesvödröket hajított alá. Szombaton, ébredés után a kert végébe sétált, téglalap alakban deszkákat illesztett egymáshoz. Csengettek. Kleinné a hátsó kertbe robogott. Józsi, cementet, sódert meg homokot hoztak neked. Mit művelsz? Nem látod, házat építek. Itt, a kertben? Nem vagy te építészmérnök, sem kőműves, nevetett.
Másnap reggel Kleinné a férje kezébe nyomta a szemeteszsákot. Klein a kerítéshez közeledve förtelmes zajra lett figyelmes. Gyerekek rollereztek az úttesten. Maga felé rántotta a kaput, az út közepére rohant. A csapat felé repítette a zacskót. Takarodjatok haza, ott zajongjatok, üvöltötte. Földet érve csörömpöltek az üres borosüvegek.
Délben ifjabb Klein és barátnője érkezett látogatóba. Klein­né a féltető alatti műanyag asztalhoz ültette a fiatalokat. ­Klein a kazánházból a kerti zuhanyhoz botorkált. A fűre dobta a ruháit, megnyitotta a vizet. A lány a tányérba köpte a levest. Klein közeledett, meztelenül. Megállt az asztal mellett. Mit bámultok, nem láttatok még faszt? Megyek, kiverem. Más úgysem jut nekem, morogta.

Egy százhalombattai iskolában tanít matematikát és fizikát a 5–12. évfolyamosoknak. Ugyanakkor drámaszakkört tart, novelláit pedig évek óta rendszeresen publikálja. Első ifjúsági regénye Nem beszélünk róla címmel jelent meg Takács Mari illusztrációival. Solti Gyöngyi reméli, hogy a regénye nem csak a a kamaszok figyelmét kelti fel.