Aligha a véletlenek műve a világban bármi. No, itt nem feltétlenül a sorsszerűségre vagy az égiek mesterkedésére gondolok, ami ha roppant eredeti nem is, de szép gondolat volna, hanem Donald J. Trumpra. Nem szívesen gondolok Donald J. Trumpra, de feledni sem tudom. Beette magát a gondolataimba. Érdekesen néz ki a szeretett családom körében, no meg Weöres Sándor, Nick Hornby, Sárik Péter és Bognár Szilvia társaságában, tanácstalanul feszengve, akár John Travolta balfék bérgyilkos Vincent Vegája a Ponyvaregényben. De Trump jelenléte rettentő rémálmainkban indokolt. Könnyen lehet, hogy ő lesz a 47. amerikai elnök, és az is könnyen lehet, hogy a negyvennyolcadik is, bár erre az amerikai alkotmány ma nem ad lehetőséget.Trump nem a véletlenek játéka, végképp nem az esetlenségek vicce. Ahogy Boris Johnson sem az volt, és Geert Wilders, Marine Le Pen sem az.
Az elit valóban kissé eltávolodott a tömegektől, a liberális demokrácia koordináta-rendszerében komótos és körülményes válaszokat keresgélve a megszokott életminőséget erodáló szokatlanul gyors változásokra. A populisták ezt az elégedetlenséget legelik le (orosz hekkerek támogatásával kiélezett versenyt hozva: a Brexit és a Trump sikere is egy-egy vaskosabb paraszthajszálon múlt). Az ingatlanmágnás bulvárhős visszatérni látszik az első számú nagyhatalom élére, és egyre nyíltabban kérdőjelezi meg a sokszázados status quót. A 2025-ös „Projektje” hadüzenet annak az életformának (lásd keretes írásunkat), amely 300 éves fundamentumokra építette a világ legnagyobb gazdaságát és legeredményesebb társadalmát. Ez utóbbi persze véleményes, de finn, észt, izlandi vagy svájci álomról (jóllehet indokolt volna) nem beszélünk, amerikairól viszont igen.És Trump ebben a helyzetben beleszellent a nullás lisztbe. Nemhogy nem fog rajt’ se impeachment, se jogerős bírósági ítélet, pedig egyikre sem volt példa tömegesen 44 elnök ideje alatt (és a golyó se fog rajt’, persze a halálát igaz demokrata sosem kívánná), hanem egyenesen jól jön neki, akár egy harmadosztályú celebnek a hökkentő herevasalás.
Illibernyák know-how
A világszerte terjedő szélsebes szélsőjobboldali radikalizálódás megfejtéséhez, bármilyen hihetetlenül hangzik, nem kell messze mennünk, elég Orbán Viktor színeváltozását megértenünk. Aki csak annyira okos (de annyira viszont nagyon), hogy képes meghallani a mindenkori többség hangját, és az ún. nemzeti ún. keresztény kánon ún. patrióta szólamait. Olyan edző, aki ránéz a pályára, az ellenfélre, és máris látja a győzelemhez szükséges taktikát (a szabályok totális átírásával és a fair play notórius áthágásával). A legkisebb közös többszörös sokat próbált zsoldosa. A nincstelen és az ultragazdag sóhajok napszámosa. Bármi is legyen a cél, az eszközt szentesíti számára a relatív sokaság és a relatív katolikus püspöki kar.
Orbán egybefüggő tizennégy éves miniszterelnöksége (amely liberális demokráciában nem jöhetett volna létre) minta lett a nagyvilág radikális jobboldali, rendpárti, populista közegeiben. Nem nagyzolás, amikor e tekintetben a saját érdemeiről beszél (a Kossuth rádióban mondta el, hogy a Trump mögötti think-tank, az említett Projekt 2025 nem kevés magyar innovációt is tartalmaz. Nem mondta el, de pénzt is, sok magyar közpénzt.)
Orbán tervei világosak, bármennyire is összefüggéstelen hablatynak szeretnénk gondolni azokat. Pedig komolyak, akárcsak a következményeik. Ez a szíriuszi-turáni-türk gondolatsor egyfajta alt-right DIY-katalógus, a Hogyan csinálj demokráciából diktatúrát egy emberöltő alatt című tudományok segédeszköze.
Sokat megtudhatunk belőle számos beszédéből, de a legpontosabban akkor foglalta össze az illiberális know-how-t, amikor kiadta a 2024-es brüsszeli és washingtoni „mocsárcsapolás” vezényszavát. Ez volt az első európai konzervatív CPAC-dzsemborin tartott árnyéktrónfoglaló, amelyben a Fidesz-vezér tizenkét pontban skiccelte föl a hatalom megszerzésének és megtartásának technológiáját.
