Rita, összevont szemöldökkel néz, csóválja a fejét, a cipő már rajtam van, szabadkozom. Mondom neki, ne haragudjon, de nem cselekedhetem másként, emberek vagyunk, meg minden, nem lehetek szipolyozója másnak, meg kell értenünk. Tudom, ezer fontot beszéltünk meg, de nem jött be úgy az üzlet, még időre van szüksége, hogy kifizesse a számlát, most jelentkezett, lám, engem hívott, nem a dealert, szóval megadja a pénzt, nyugi. Igen, tudom, a múltkor is begombázva sörözött a sarki bárban, de tényleg nagyon vicces volt, és vele nevettem, igaz nem fizetett, de a dialógus, amit egy megrendelővel folytatott az étteremben, megérte, régen röhögtem ennyire, tényleg. És végül is jól jött ki belőle, megrendelték az esküvői menüt, hiába volt Monty Pythonból szalajtott a beszélgetés. Ezekről írok, legalább van témán, nem igaz?
– Nem, Valér. Te hülye vagy, három gyereked van, kétszáz fontot kérsz egy étterem festésért, mert szánod az embertársaidat, te egy élhetetlen balfék vagy, nem, ne vágj közbe, nincs kifogás, a számlákat ki fizeti ki? A szabadságod a cél, mi hajtunk mint az állat, te is hét napot dolgozol, és futni hagysz ennyi pénzt, mert szerinted kegyes vagy, de te nem kegyes vagy, hanem egy hülye! Ne is vitatkozz, nem rád, érted haragszom, hagyjál, ne ölelgess, hagyjál!
Bosszúsan ülök a kocsiban, nem hiszem el, hogy mindenbe beleszól, nem hiszem el. A vendéglátás ilyen, ha nincs, nincs. Miattam ne lakoltassanak ki senki, ok, nincs gyerekük, csak egy nyúl, de akkor is. Nagyon keményen dolgozik az arc, az, hogy néha elengedi magát…, na puff, ki nem? Nem igaz?! Inkább most lecsaptam a 200 fontra, legalább ennyit odaad, amúgy is a volt kollégám haverja, meg dolgoztam vele, vitán felül áll, hogy egy mesterszakács, ezt Rita is elismeri, meg hihetetlen ügyes, az a múltkori fesztivál, mikor nem jutottak ki, az a defekt miatt volt, erről senki nem tehet.
Leparkolok a ház mellett, a város másik végén, Edinburgh érdekesebb része. Nyüzsög az utca, még kedd este is, számtalan étterem, pub, boltok, robogósok, rikkantó színes, szeretem Leith városrészt, ha nem lenne gyerek, ide költöznék, mert izgi, multikulti, egyszerűen imádom. Felcsippantok, azonnal nyílik a kapu, már várt. Délután hívott, hogy pénzhez jutottak, valami ételversenyen döntős lett, és tíznapos volt a fesztivál, végre lett pénz. Ő mondta, mondjam az összeget, tudom, egy fasz vagyok, keveset mondtam, de most komolyan, jó gyerek, kicsit felelőtlen, de mesterszakács. Szeretek jó ember lenni, nekem van, most segítek, punktum.
Utálom a pénzvilágot, hogy mindent ez mozgat, hogy sok embert kiforgat, mennyi ember elzüllik, édes istenem, az új isten, bár, ha úgy nézzük, évezredek óta ekörül forog a világ, hol kagyló, aranytallér, só, kriptovaluta formájában, de az emberek prostituálják magukat miatta, ez tény.
Kinyílik az ajtó, belépek, megölel, hálálkodik, tényleg látszik rajta, hogy hálás, mondja, a barátnője megfenyegette, hogy elhagyja, ha engem nem fizet ki, elhagyja, kedvelem a barátnőjét, érdekes lány, semmi alkoholt nem fogyaszt, furcsa páros, a srác kezében egy sör, én intek, nem, vezetek.
Beinvitál, a gyömbértea már az asztalon, francia sajt és pár kézzel készült finomság, csak nekem terített, látszik, megtiszteli a vendéget, elmosolyodom. Leheveredem, a pénzem kitéve az asztalra, meg se számolom, és miközben elteszem, megint arra jutok, hogy ingyen is megcsináltam volna, annyira szeretek festeni, nagyon szép lett a bolt, aki a kicsit nem becsüli, az.
Teker egy cigit.
Beszélgetünk, én megeszem a finomságokat, Ő sörözik, elmondja, milyen volt a fesztivál, nagy siker ez, csak nyolc csapat jutott a döntőbe, sokan voltak, vele örülök.
